Kellemes ünnepek

A tavalyihoz képest azért összehasonlíthatatlanul jobb hangulatban vártuk a karácsonyi-újévi időszakot interes szempontból – és hát…

Grazie – 2021

Volt már hasonló poszt évekkel ezelőtt, most eljött a reboot ideje: köszönetnyilvánítás következik felétek.

A nagy számok törvénye

Sem kishitű nem szeretnék lenni, sem a csapatot nem akarom túlbecsülni, egyszerűen azt érzem, az eddigi…

Gagliardini vs Vecino; a mindent eldöntő összecsapás

Szerencsére elmúltak már azok az idők, amikor azon görcsöltünk, hogy az aktuális mester vajon Vecinót, vagy…

Marottáék mestermunkája

Még 2020 tavaszán írtam egy posztot Piero Ausilio toplistája címmel, melyben az Inter triplázása után érkező,…

Egy őrült nyár margójára

Az idény eleje úgy tűnik, erről szól, ugyanis most újfent egy közös posztot olvashattok. Hiába no,…

Start!

A „Covid-világ” beköszönte óta szokatlanul hosszú idő után, végre valahára elérkeztünk az első tétmeccshez, amin a…

Bizonyítványosztás 2020/2021 – 2. rész

Már robogunk is tovább a tegnap megkezdett témával, ma természetesen a középpálya és a csatársor lesznek…

Egy őrült nap margójára

Eredetileg most egy szezonértékelő poszt következett volna a játékosok bizonyítványosztásával, de mint ugyebár mind tudjuk, ember…

Újabb bizonytalan lépés a cél felé

Érdekes hullámvasút ez az idény az Inter-szurkolók számára. Érdemes az idény elejétől végigpörgetni az eseményeket mostanáig,…