Grazie – 2021

Volt már hasonló poszt évekkel ezelőtt, most eljött a reboot ideje: köszönetnyilvánítás következik felétek.

Nos első gondolatként azzal kezdeném, hogy ha nem lennétek Ti, akik követitek a blogot, – hosszú idő után való jó szereplés ide vagy oda – valószínűleg már mi sem irkálnánk a szösszeneteinket. Olcsó dumának hangozhat, de ez így van. Hozzáfűzném továbbá, hogy a szerzőkkel szoktunk olykor lamentálni, valójában kikhez és hogyan is szólunk/szóljunk: én alapvetően azon a véleményen vagyok, hogy az utóbbi 10 évben a Facebook térhódítása miatt a kommentelési helyek és szokások is bőven megváltoztak, így nem elvárható, hogy úgy “működjön” minden, mint régen, a blog indulásának kezdetén. Következésképp olykor igenis a saját szórakoztatásunkra is posztolunk, remélvén, hogy mindettől még minőségi tartalmat olvashattok, hallgathattok.
Viszont nem csak Ti, mi is jól tudunk szórakozni, főleg az melengeti meg a lelkünket, ha látjuk, mennyien kattintottak, mi több, hozzá is szóltak az írásokhoz – idén is akadt nem egy magas szintű üzenetváltás, no meg persze a szokásos, meccs alatti szurkolások, véleményformálások.

Egy szónak is száz a vége, mi, szerzők (Blazious, csabinter, Hibarin, ninogoffredo, touristique, és jómagam, Rolko) nagyon köszönjük, hogy 2021-ben is velünk voltatok!

Nem szeretünk persze különbséget tenni, de azért olykor mégis muszáj, szóval első körben köszönet a törzskommentelőknek: borsodiL, Brecsinho, Captain, chester0921, Csak Az Inter, cvieri3200, horal888, Huba_Mester, Jani, JanKO, MrLawPeach, Mr Wonder, nerazzurro21, PetR, Portiere, Roberto Nagy, Samic, San Gabrio, SebIngrosso, Stefano, szcsgeri.

Hálásak vagyunk az alkalmanként megnyilvánulóknak is: atter, Attila Kovács, Attila Szabó, Budai László, Dio24, doktorlacko, Drew901, Equinox, FestektusszentoHapciBeno, gwolf94, Jenkins, Milán Komaság, Mogyi19, Mosolyur, sev11, Thierry12, Tiberius, Tuvok, yossarian.

És persze nagy pacsi az ellenfelek szurkolóinak is, akik minden esetben kulturáltan nyilvánulnak meg a blogon: Adrosz, Asidotus, Curvasud93, Del Pietro, krasnaja, LeoParedes_, nemvoktrendi.

Természetesen a facebookos felületek megnyilvánulóinak is jár a virtuális kézfogás részünkről, nekik is ugyanúgy örülünk, mint a felsoroltaknak – viszont az ő nevük leírása valószínűleg beleütközött volna bizonyos személyiségi jogi törvényekbe, illetve még sokkal nagyobb melót vett volna igénybe a visszapörgetés. De nyilván: grazie a tutti!

Végezetül egy utolsó “játékra” hívlak benneteket! Számotokra melyik volt 2021 interes pillanata? A bajnoki címet írni nem ér!

Kezdem én: Barella gólja a Juventus ellen.

 

Ez tehát a záró poszt idén, ígérjük, 2022-ben újra találkozunk! Boldog, ha lehet, Inter-sikerekben még gazdagabb új esztendőt kívánunk mindenkinek!