Kellemes ünnepek

A tavalyihoz képest azért összehasonlíthatatlanul jobb hangulatban vártuk a karácsonyi-újévi időszakot interes szempontból – és hát emlékszünk, hogy végződött a 2020/2021-es idény. Röviden összegezzük hát, mi is történt eddig, és kik az eddigi legjobb teljesítményt nyújtó játékosok!

“Conte, Hakimi és Lukaku is leléptek, az Internek vége.” – szóltak a hangzatos kijelentések nyáron, és hát mi tagadás, mi is úgy éreztük, hogy az egy darab igen fontos, előre megtett lépés helyett sikerült inkább kissé megtorpanni, urambocsá’ visszalépni. Le kellett nyelni a covid és a kínai kormány okozta helyzet piruláját, mindazonáltal mi, a pozitívabb szemléletűek azért nem vizionáltunk nagy visszaesést: a padra olyan edző érkezett, akivel tökéletesen lehetett biztosítani az “átmenetet”, a legfontosabb csapatrésznek számító tengely pedig együtt maradt, ezzel pedig szinte egészen biztosan el lehet kerülni egy földbeállást. Persze nyilvánvaló, az említett három úriembert a szűk elitben emlegetik saját helyükön, így a pesszimistábbakat is abszolút meg lehetett érteni…

A bizalomgerjesztő, bár nagycsapatoktól mentes felkészülés után rögtön egy 4:0-s győzelemmel vágott az Inter a lecsóba egy olyan meccsen, amin a 6-8 lőtt gól is reális volt – jöhetett tehát az első elismerő bólintás. A következő fordulóban már megjelentek az első vészmadarak az első félidőt követően, de a csapat komoly karaktert mutatva hátrányból húzta be a három pontot, igazán emlékezetes módon. Az első mini törés ez után következett be: a Samp otthonában lejátszott 2:2 és a Real Madridtól elszenvedett bosszantó vereség egyeseket odáig vezetett, hogy már csupán a BL-indulás kiharcolásáról beszéltek. Pedig érdemes figyelembe venni, hogy ekkor, és a következő “krízis” előtt is válogatott forduló után kellett idegenben fellépni, a dél-amerikaiaknak ráadásul igen kaotikus körülmények közepette. Persze a kettő között becsúszott egy Bologna-dózerolás, a PL-találkozónak is beillő Atalanta elleni derbi, két újabb fordítás a Franchiban és a Mapei stadionban, valamint a szezon eddigi talán legrosszabb 90 perce a Donyeck otthonában.
A Rómában, Lazio ellen bekapott pofonban igazából a balszerencse is komoly szerepet játszott, egy bőven kézben tartott találkozón sikerült 3:1-re megégni végül, szintén nehezen feledhető körülmények közepette. Az innentől látott Inter igazából egyre magasabb szinten futballozott és futballozik, a fellépések túlnyomó részét pedig kézben is tartja – ezért volt duplán bosszantó, hogy a Juve és a Milan ellen is csak x-re futotta, holott… Nos, finoman szólva is komoly győzelmi esélyek mutatkoztak. A madridi látogatás kissé kilóg ebből a sormintából, de egyrészt a Bernabéu az Bernabéu, másrészt az ottani történések is még élénken ott lehetnek bennünk, szégyenkezni valónk abszolút nem lehetett a kedvenceinket látva.

 

 

Egy gondolat erejéig érdemes elidőzni a jelenleg épülő győzelmi szérián és annak “hogyanján”: engem ez az egész szezon eddig kísértetiesen emlékeztet az egy évvel ezelőtti állapotokra. Sok gólt lőve pontok gyűjtögetése az elején, nehezen összecsiszolódó védekezéssel, majd mikortól minden klappol, terminátor üzemmódba váltás. Ennek a schwarzeneggerkedésnek a kellős közepén járunk most, és igazából ha nem történik valami előre nem látható rossz dolog (mondjuk Barella, Brozovic vagy Skriniar hosszabb időre kiesnek, együtt), akkor nem látom, miért változna a jelenlegi szitu, és miért ne nőne idővel tekintélyesre a távolság az üldözőkhöz képest. Nem nagyképűség ez, egyszerűen a realitás. A coviddal várhatóan minden csapatnak meg kell majd küzdenie (ismét), a hosszúra nyúló BL-szereplés pedig jelen helyzetben valószínűleg nem “fenyegeti” a csapatot. Utóbbihoz hozzátenném, hogy a remény hal meg utoljára, bár a Liverpool nyilvánvalóan más polc, biztos nem feltartott kézzel mennek majd ki kedvenceink… Ki tudja? 2010 elején is hasonlókat mondtunk.

Az Inzaghi-ball eddigi mutatója szárazon: négy ponttal listavezetők a fiúk, magasan a legtöbb lőtt gólt szerezték (49, 9-cel több a második Milannál), illetve második legkevesebbet kapták (15, a Napoli 14-éhez képest). Az új igazolások integrálása bár nem volt zökkenőmentes, de úgy néz ki, mindenki megtalálta a helyét, és él a kínálkozó lehetőségekkel. Dumfriesnél volt a legnagyobb aggodalmunk a szeptember-októberi időszakot tekintve, de az ő játéka is szépen “pályára került” Darmian sérülését követően – Dzeko kulcsember, Correa olykor meccseket dönt el, Calhanoglu pedig… Bővebben lejjebb.

Idén szerencsére sikerült minden meccs után szorgalmasan pontoznunk, így van nekünk egy listánk a Nerazzurri blogos osztályzatok állásáról:

1. Skriniar (6,65): Nincs kérdés, a szlovák ismét parádés szezont fut, és bár Conte regnálásának elején akadtak bizonyos kétségeink, tavaly óta már végérvényesen a világklasszisok közé emelkedett. Olykor-olykor akad minimális számú megingása meccseken belül, de olyan egyrészt mindenkinek előfordul, és attól függetlenül egyértelműen az egyik legmagasabb szinten teljesítő Inter-futballista.

2. Brozovic (6,64): Bár csak egy gól és két gólpassz van a neve mellett, azért mindenki érzi, milyen hatása is van a társaira összességében. Az Inter nélkül nincs a mai Brozo, de napjaink Intere sem létezhet a bombanyakú nélkül. Pótolhatatlan, kész, punktum – bármilyen fasza rendszerben is játszatja Simone a csapatot, ő az egyik ok, amiért élmény nézni ezt a fajta futballt (és amúgy a horvátét is). Remélhetőleg már csak napok kérdése a hosszabbítás.

 

 

3. Barella (6,45): Nagyon fura, hisz úgy érezzük, gyengébben sikerült az ősze, holott ez a számok nyelvén nincs így. Becsúsztak neki klasszis produktumok, illetve asszisztok szép számmal (7), és az a tök jó, hogy tudjuk, innen neki csak felfelé vezet az út, pláne az egy szem gólját nézve. Minden marhaságát figyelembe véve természetesen is ő egy kihagyhatatlan láncszeme a gépezetnek.

4. Calhanoglu (6,45): Kilőtt a startpozícióból, majd szürkébbé vált, hogy aztán egészen lehengerlővé váljon. Bár a közbülső időszak is csak szemre volt gyengébb (nem volt produktív), a mentalitása már a legelejétől fogva csillagos ötös, így nem lehetett kérdéses, hogy amint magáévá teszi a mezzala pozíciót, a kanadai táblázaton is meredeken felfelé fognak kúszni a számai. Azt egyébként is sejtettük, hogy pontrúgásait a de Vrij, Skriniar és egyéb jól fejelő focisták fémjelezte kontingens kedvelni fogja, de az eddigi mutatói mindannyiunk képzeletét felülmúlják. Kérdés, hogy innentől jön -e a milanisták által jövendölt visszaesés, de egyelőre nem tűnik úgy, mint aki lassítani szeretne. És ha a hozzáállását nézzük, nincs is mitől tartanunk. Ja, és jó eséllyel megvan az Internazionale első számú büntetőrúgója!

5. Perisic (6,41): A legkellemesebb meglepetés ezen a listán. Az idény elején arról írtunk (többek között jómagam is), hogy fel kell kötnie a gatyát, mert megérkezett a saját nevelésű jövő a posztjára… Mi tagadás, felkötötte, és jelenleg nem csak, hogy egyenletesen kimagaslót nyújt, de látszólag komoly vezér szerepet tölt be csapattársai között – utóbbira meg aztán pláne nem számítottunk. A bennünk motoszkáló kisördög persze folyamatosan azt kérdezgeti, nem csak egy utolsó nagy szerződésig van -e kedve így futballozni, de hát tudjátok mit? Jelen körülmények között ez engem hidegen hagy, mert amit érdemel, az a maximális kalaplengetés. És persze egy kétéves kontraktust is odatehetnek a csodálatos Marottáék.

6. Bastoni (6,34)

7. Vidal (6,18)

8: De Vrij (6,14)

9.: Dzeko (6,11)

10.: D’Ambrosio (6,08)

11.: Darmian (6,03)

12.: Dimarco (6,03)

13.: Martínez (6,02)

14.: Sánchez (6,0)

15.: Handanovic (5,98)

16.: Dumfries (5,94)

17: Correa (5,79)

18.: Gagliardini (5,63)

19.: Vecino (5,44)

A maradék két játékos Ranocchia (6,67) és Sensi (5,5), de nekik nem volt annyi osztályozható meccsük, hogy a konkrét listára kerüljenek.

Itt tartunk tehát most, a szezonfelezőnél, egy kisebb szünet után. Következik csütörtökön a Bologna idegenben, ami trükkös meccs lehet… De azért csalódás lenne bármilyen eredmény a győzelmen kívül. Ahogyan nem örülnénk akkor sem, ha év végén nem ünnepelhetnénk az újabb Scudettot. És az sem tetszene, ha nem hoznának össze Martínezék egy értelmezhető Coppa Italia-szereplést, illetve minimum két jó meccset a Poollal. Nincsenek nagy elvárásaink, a realitások talaján mozgunk. A jelenlegi brigád kifejezetten jó, és Európa-kompatibilis, jövőbe mutató focit produkál. Olyat, amilyet én még nem láttam a kedvenceimtől, amióta (1999-2000 környéke) Inter-szurkoló vagyok.