Még 2020 tavaszán írtam egy posztot Piero Ausilio toplistája címmel, melyben az Inter triplázása után érkező, legjobb transzfereinkről értekeztem. Az ötödik helyen Palacio,Miranda és Perisic végeztek holtversenyben, őket pedig Brozovic, Icardi, Skriniar és Handanovic előzték meg. Most, még viszonylag frissen a bajnoki cím után viszont muszáj egy újabb, hasonló felsorolást készítenünk. 2018 óta számos olyan játékos érkezett, akik akkor még az egyetlen, ámde megkerülhetetlen szabály miatt nem kerülhettek a legjobbak közé, a scudetto megszerzésében viszont már komoly érdemeik voltak. És, hogy mi is ez a bizonyos szabály? Nos, minimum két teljes, Inter mezben lejátszott szezon. Lássuk tehát a legjobbakat az elmúlt időszakból.
5. Alessandro Bastoni (2019-)
A fiatal olasz már 2017-ben az Interhez tartozott, ám előbb az Atalantához, majd a Parmához került kölcsön. Bastoni végül Conte első szezonjában kapta meg nálunk a lehetőséget és hamar bebizonyosodott, amit korábban csak sejthettünk; minden megvan benne ahhoz, hogy egy valódi, klasszis középhátvéd váljon belőle a mai, modern futballban. Amellett, hogy lábbal kifejezetten ügyes, a klasszikus védekező feladatokat is magas szinten tudja ellátni. Nem véletlen, hogy az első, itt töltött szezonjában kiszorította előbb Godínt, majd Skriniart a kezdőből.
Legemlékezetesebb meccsei fekete-kékben a legnagyobb riválisokkal szemben voltak; a Juventus elleni 2-0 során parádés gólpasszt adott Barellának; tavasszal pedig Ibrának mutatta meg, hogy milyen az, ha nem Kolarov védekezik rajta. Bastoni az idei szezont ugyan döcögősen kezdte, de az utóbbi időszakban már újra magas szinten teljesít; joggal bizakodhatunk tehát a pozitív folytatásban.
4. Lautaro Martínez (2018-)
Diego Milito korábbi csapattársa még Spalletti második idényének elején érkezett Milánóba. Eleinte a Frosinone és Cagliari-szintű együttesek ellen kapott jelentős mennyiségű játékperceket, azonban télen – az Icardi-ügy(nök) jóvoltából – már a kezdőben találta magát. Az igazi áttörést persze az ő számára is Conte, és az ő rendszere hozta el, ahol együtt játszhatott egy bizonyos Romelu Lukakuval. Martínez immáron túl van az ötvenedik, Inter-mezben szerzett gólján is és az egyik legjobb játékosunknak számít.
Azonban még így sem mondhatjuk, hogy az argentin elérte volna képességei plafonját; elsősorban a teljesítménye hullámzását kellene valahogy kinőnie. Ráadásul a dél-amerikai utazgatások és a válogatott fellépések is látványosan kimerítik a támadót, aki az utóbbi egy hónapban sajnos jóval kevesebbet nyújtott, mint amennyit vártunk tőle. A Milan ellenében egyébként nem lett volna rossz meccse, a két kihagyott helyzete miatt – melyek közül az első ráadásul egy tizenegyes volt – mégis rossz szájízzel gondolunk a teljesítményére.
3. Stefan de Vrij (2018-)
A hollandot a Marottás rezsimre felkészülve, ingyen sikerült megszereznünk szerződésének lejártakor Róma szebbik feléből. De Vrij első, milánói szezonjában még két belsővédővel játszott az Inter és ugyan a korábban tanárként funkcionáló Mirandát sikerült kiszorítania a kezdőből, így is akadt néhány bizonytalansága az új szerzeménynek. Contéval együtt aztán megjött a háromvédős szisztéma is, amely jelentős szintlépést eredményezett a vb bronzérmes játékosnál. Amellett, hogy Bonuccival és David Luizzal ellentétben a holland védekezni is tud, hosszú indításai és felpasszai is legalább olyan jók, mint az előbb említett úriembereknek. Emlékezhetünk, hogy két évvel ezelőtt volt egy olyan időszak, mikor egymás után adta az asszisztokat. Emellett pedig a kapu előtt is rendre veszélyes, a kuzinokat például már kétszer is keserítette bravúr fejeseivel; igaz, legutóbb pont a rossz kapuba talált be.
Bastonihoz hasonlóan ő is egy kissé homályosan indította a szezont, de azóta szerencsére magára talált. Balszerencsés öngólját leszámítva parádésan játszott a Milan ellen is; mesterien radírozta le Ibrát a pályáról.
2. Romelu Lukaku (2019-21)
Kezdjük azzal, hogy a Nerazzurri Blog nem minden játékos érkezésekor ír külön posztot, vendégszerzőt is felkérve. A belga óriás eljövetelekor azonban Rolkó és _bimre_ is megszólaltak, illetve Kele Jánost is felkérték, hogy nyilatkozzon az új szerzeményről.
Sokan féltünk Lukakutól a technikai hiányosságai, valamint a korábbi rangadókon nyújtott halovány teljesítményei miatt, azonban BigRom minden kétkedőre rácáfolt. A Milan ellen öt meccsen ötször volt eredményes, de szerzett gólokat a többi, top6-os ellenféllel szemben is. Sebessége és fizikai ereje miatt tarthatatlan volt mind a Serie A-ban, mind az Európa Ligában szembejövő ellenfeleknek. A BL-ben egy kicsit más volt a helyzet, de összességében soha nem lehetett okunk igazán nagy panaszra. A klub iránt rendszeresen hangoztatott kötődésének hangoztatása ugyanakkor kissé balul sült el, főleg, ha a távozásának körülményeit nézzük.
Összességében egy, önmagát a valódi tudásánál kissé többre tartó játékosról beszélünk, aki az Interben viszont konzisztensen hozta, amit kellett és bőven megszolgálta az árát.
1. Nicoló Barella (2019-)
Az Inter jövendőbeli kapitánya talán még Lukakunál is nagyobb szerepet játszott a bajnoki cím megszerzésében. Barellának a csapathoz való érkezése után nagyjából egy hónapra volt szüksége ahhoz, hogy a középpálya legfontosabb játékosává váljon.
Sebessége, valamint látványos góljai és gólpasszai mellett a védekező munkája is kiemelkedő. Az ő hiánya az, ami a legjobban meglátszódik a csapaton; ha az utolsó percekre is cserélik le, a pályán levők akkor is képesek akár komplett leolvadásokra korábban már agyonnyert meccseken is. Emiatt persze minden találkozón pályára lép és az esetek döntő többségében végig is játssza azokat; a fáradtság tehát nála is gyakran felüti a fejét, mely leginkább rosszabb döntéshozatalokat eredményez, mint általában.
Inzaghi érkezése egyébként az ő játékának kifejezetten jót tett; kíváncsian várhatjuk, hogy végül hány gólpassznál áll meg idén csapatunk legnagyobb értéke.
+1
A csapatnál töltött, minimum két esztendő azért fontos az ilyen listák elkészültekor, mert ennyi idő alatt már jóval nagyobb minta alapján tudjuk megítélni a játékosokat. Asraf Hakimi ugyan csak egy évet töltött az Internél, de a tavalyi, bajnoki címben manifesztálódott szezonban nagyjából Barellával azonos, vagy akár egy kicsit még nagyobb mértékű érdemeket szerzett.
Szélsebes elfutásai, valamint a Conte-által tökélyre fejlesztett összjátékai a fenti lista első két helyezettjével élményszámba mentek, mégha a kapu előtti döntéshozatali miatt időnként azért foghattuk a fejünket. Nagy kár, hogy a klub anyagi helyzete miatt túl kellett adnunk rajta és bizony, a pótlása sem tűnik épp egy sikersztorinak. Különösen fájó, hogy az elmúlt öt évben ő már a második olyan, jobb oldali játékos Joao Cancelo után, akit pénzügyi korlátaink miatt csak egy évig élvezhettünk, pedig a játéktudása hosszú évekig garantálta volna az Inter jó szereplését.
Kommentben várjuk, hogy nálatok kik voltak az elmúlt három év legjobb igazolásai. Illetve rendszeres olvasóinknak üzenjük, hogy még egy speciális bejegyzés mindenképp érkezik majd a válogatott szünet alatti időszakban a blogra. Egy olyan iromány van készülőben, amely – remélhetőleg – választ ad majd sok százezer, álmatlanul forgolódó Inter-szurkoló örökös kérdésére…
Képek forrása: www.inter.it