Bizonyítványosztás 2020/2021 – 2. rész

Már robogunk is tovább a tegnap megkezdett témával, ma természetesen a középpálya és a csatársor lesznek terítéken. A legvitatottabb teljesítményeket talán ezekben a régiókban találjuk…

Középpálya:

Christian Eriksen – A bevezetőben említett kitétel rá különösen igaz: rengetegen elismerően csettintettek a tavasszal mutatott feltámadására, míg mások egy fejbiccentéssel elintézik, mondván, azon a poszton egy elvárható minimumot pakolt az asztalra. Én utóbbi kategóriába tartozom, teszem mindezt úgy, hogy az előrelépését maximálisan elismerem – hozzátéve, hogy azért volt honnan felkapaszkodnia. Ugyebár az általa legtöbbször játszott “mezzala” pozícióban minimum elvárás, hogy olykor-olykor érkezzen tőle gólpassz, urambocsá’ gól. Ennek a reményünknek sokáig egyáltalán nem felelt meg, aztán az idény végén kaptunk tőle kettő igen fontos gólt (az utolsó meccsen pedig még egyet), valamint ugye ott volt az a szabadrúgás, amivel továbblőtte a csapatot a Milan ellen. 34 pályára lépésen 4 találattal zárt így, viszont ami sokkal fájóbb, és kissé “megbocsáthatatlan” is: az assziszt rubrika üresen maradt. Egy kreatív, támadásban különösen erősnek számító középpályástól, aki egyben a legtöbb pontrúgás végrehajtója is – legyen bármilyen is az előélete a klubnál – ez kínosan kevés, így nehéz összességében pozitívan értékelni a szezonját. Megjegyzendő még: alkalomadtán regista pozícióban is helytállt, de kizárólag akkor, amikor nem hárult rá sok védekező feladat. (6,5)

Marcelo Brozovic – Kulcsszereplő volt Conte csapatában, és ő ezt igen jó teljesítménnyel támasztotta alá. Játékintelligenciája és passzkészsége hihetetlenül fontos volt az edzője által elképzelt labdakihozatali sémáknál, a támadások gördülékenységét legtöbbször az ő jelenléte biztosította – bárki más szerepelt abban a pozícióban, zongorázni lehetett a különbségen a horvát játékához képest. A lőlapja szempontjából az idény első fele sikerült jobban számára, lévén miután Eriksen stabil szereplő lett, az oldalszabadrúgások és szögletek elvégzése már nem az ő privilégiuma volt – ez is megér egy misét azért. A végéhez közeledve volt egy kis visszaesése, de ez nem homályosítja el azt a melót, amit az idénybe tett. A gólok (2) elmaradásán sajnálkozhatunk, de igazából onnan sokkal kevesebb lehetősége van/volt a kapu elé érni, a gólpasszokkal (7) pedig simán sikerült annyit tenni a serpenyőbe, hogy ezen ne kelljen egy másodpercig sem lamentálni. (8)

 

Egy jól működő páros

 

Nicoló Barella – Ő is a szintlépők közé tartozik, hovatovább idén egyenesen robbantott, és sokan odáig mennek, hogy jelenleg már a világ legjobbjai közé tartozik a posztján. Mi tagadás, a 46 találkozón összehozott 3+13 egész pofásan fest, pláne ha mellétesszük az általa is elvégzett iszonyatos mezőnymunkát, és azt a mindent elsöprő eltökéltséget, amit minden egyes alkalommal felvitt a pályára. Örömteli, hogy érzésre még bőven nem ez neki a plafon, annak ellenére, hogy a fejünkben már most jó pár emlékezetes Barella-momentumot fel tudunk idézni (Juventus elleni gól, Madridban adott gólpassz, szülővárosában szerzett bombatalálat, stb.). Kétségtelenül a szezon egyik MVP-jelöltje, és a jövő Inter-csapatkapitánya. (8,5)

Arturo Vidal – Sokan nagy reményekkel vártuk, de sajnos őrületes felsülés lett a vége – Juve elleni fejes ide vagy oda. Az elején még próbáltuk meggyőzni magunkat a nagyon komoly védekező statisztikáival, de egy idő után nem lehetett védeni a védhetetlent: Vidal megöregedett, és nem tudott a csapat konkrét hasznára lenni. Sorozatos, fontos pillanatokban elkövetett bakijai még most is kísértenek, február elejétől pedig (néhány találkozótól eltekintve) lényegében nem is láttuk a pályán sérülése(i) miatt. 2 gól, 2 assziszt – vélhetően ennyivel iratkozott be az interes történelembe. (5,5)

Roberto Gagliardini – Az örök fejtörő, a szurkolók legkedveltebb célpontja. Persze, nyilván nem véletlenül, hiszen ha ő komoly csapat ellen szerepelt, szinte mindig hátránynak számított a pálya azon részén – legyen bármilyen lelkes is. 33 pályára kerülés, 3+3 a kanadain, ez önmagában nem is festene rosszul, de azért ezek a momentumok sosem igazán fontos szituációban születtek, “csak” a statisztika kozmetikázására voltak jók. Jó pár éve egy helyben toporog a fejlődést tekintve, tehetségéből nagyjából kihozta a maximumot az Interben, így nem lenne ördögtől való gondolat őt pénzzé tenni – már ha lenne rá kereslet. (6,5)

Stefano Sensi – 21 meccs, 635 játékperc, nulla gól/gólpassz, újabb sérülések. Nagyon szomorú történet az övé, lehet, utoljára méltatom azt a rövid időszakot, de a 2019 őszi, kvázi klasszisnak beillő futballja igencsak távoli emlék – abból idén csupán néhány apró dolgot sikerült felvillantania, egyébként kevésnek találtatott. Roberto Mancini még mindig vakon bízik benne, az Interben betöltött szerepén ettől függetlenül nem árt a vezetőségnek erősen elgondolkodni. A legtöbben elvesztettünk minden reményt vele kapcsolatban. (5,5)

 

Ennyi volt?

 

Matías Vecino – Érdekes, nehezen értékelhető helyzet az övé. A szezon nagy részét kihagyta sérülés miatt, és amikor egészen kezdett belelendülni, nem volt már több forduló. Egész jókat csinált a kevés játékideje (279 perc) alatt, de talán Marottáék az ő esetében sem gondolkodnának, ha érkezne egy megfelelő ajánlat. (7)

Radja Nainggolan – Őt valószínűleg már el is felejtettük, pedig ötször pályára küldte Conte (még a BL-ben is kapott sanszot!), mindannyiszor csereként. Nem volt kedve már az Interben focizni, ez tükröződött is a “teljesítményén”. (-)

 

Támadók:

 

Romelu Lukaku – Egyértelműen – kijelenthető: Diego Milito óta ő az Inter legjobb csatára. Jó, tekintve a felhozatalt, ezt leírni azért nem volt túl nagy tökösség, de aki egy lapon meri emlegetni vele Icardit, Martínezt, Belfodilt, Manajt vagy bárkit, nos… Őt nem fogom meghívni egy sörre. A Scudetto egyik (ha nem a) fő letéteményese, aki ugyan néhány rangadón újfent csendesnek bizonyult, de ez semmit nem vesz el azokból az érdemekből, amiket fel tudunk sorolni nála. Voltaképp a hátán cipelte a csapatot a szezon nagy részében, és Conte segítő kezei alatt a világ egyik legjobb centere lett belőle. Hogy ez csak a külön rá épített taktikában van -e így, hamarosan kiderül valószínűleg. 44 meccs, 30+10-es mutató – brutális. Ha optimista énünket vesszük elő, akár azt is mondhatjuk, hogy még nem érte el a plafont, mintha az ő játékában is rejlene még egy plusz szint… (8,5)

 

Hiába lőnek itt épp egymásra, ők egy másik, harmonikusan működő duó

 

 

Lautaro Martínez – Személyében újabb megosztó futballistához érkeztünk. Bizonyos időszakokban rettentően idegesítő tud lenni, és olyan érzésünk van, hogy a labdát sem tudja lekezelni, máskor pedig mintha egy születőben lévő klasszist látnánk. Az igazság valahol a kettő között rejlik. A két kupában bántóan kevésnek találtatott (1+1 gól), de a Serie A-ban viszonylag szépen termelt (17 gól, 6 gólpassz, 4 kiharcolt büntető), és nála 100%-os bizonyossággal állíthatjuk: bőven nincs még kiaknázva a benne rejlő potenciál. Higgadtság, fizikum – hogy csak a két legszembetűnőbb fejlődési lehetőséget említsük. Természetesen fontos szerepe volt neki is a menetelésben, az erre az idényre szintet lépő kémiája Lukakuval rendkívül fontos alapja volt a támadójátéknak, nagy kérdés, ha a vezetőség értékesíti, sikerül -e hasonlót elérni másik csatárral. (7,5)

Alexis Sánchez – Az állandó csatárcsere szerepe jutott neki ismét, és végtére is hellyel-közzel eleget is tett az elvárásoknak. Bár ő is képes úgy futballozni, hogy a hajunkat tépjük, illetve a sérülékenysége sem pozitívum, azért volt, hogy az ő kreativitása, cselezőkészsége és intuíciói segítették ki az Intert a bajból, így elmarasztalni semmiképp nem tudom. Viszont a keret egyik legjobban fizetett tagjaként talán-talán lenne jobb opció, hovatovább erősen elképzelhető, hogy az ő szerepét egy alacsonyabb gázsijú, fiatalabb, kevesebbszer maródi futballista is át tudná venni. (7)

Andrea Pinamonti – Abszolút mellőzött státuszban volt, de elmondása szerint a legtöbbet ebben az idényben fejlődött – ebben én azért erősen kételkedem. 8 pályára kerülése alkalmával nem jutott neki összesen két teljes meccsnyi játékidő (163 perc), pedig volt néha olyan érzésem, hogy (legalább a gyengébb együttesek ellen) tudta volna tehermentesíteni a kezdő duó egyik tagját. A góljának azért nagyon örültem. (-)

 

Ezek a futballisták harcolták tehát ki a bajnoki címet, Contéről már született poszt, de a végső értékelését egy kicsit későbbi időpontra tartogatjuk!