Gagliardini vs Vecino; a mindent eldöntő összecsapás

Szerencsére elmúltak már azok az idők, amikor azon görcsöltünk, hogy az aktuális mester vajon Vecinót, vagy Gagot (esetleg mindkettőt) teszi-e be a középpályára. Az utóbbi években érkeztek az előbb említett uraknál minőségibb játékosok a csapat legfontosabb részébe, de a vita továbbra is jelen van az Inter-szurkolók között; az uruguayi, vagy az olasz okozza a kisebb kárt a pályáralépései során? Néhány szerzőtársam segítségével most erre próbálok választ adni.

Elsőként a kronológiát hívom segítségül és az alapján igyekszem elemezni Roberto és Matias Interes pályafutását.

2017. január – május: az ifjú üstökös

Mikor nyilvánvaló volt, hogy Felipe Melo a szezon közepén el fogja hagyni Milánót, Ausilióék nem mentek túl messzire és az addig Bergamóban remeklő, Gasperini kezei alatt pallérozódó Gagliardinit hozták el pótlásként. A fiatal olasz szinte berobbant új csapata kezdőjébe, ráadásul két, látványos találatot is szerzett. A Roma elleni, hazai 1-3-nál viszont már látni lehetett, amiről azóta már végképp megbizonyosodhattunk; Gag egész egyszerűen kevés az Interrel azonos, vagy nagyobb minőséget képviselő ellenfelekkel szemben.

 

 

2017, nyár-2018. február: a firenzeiek árnyéka

Spalletti érkezésével párhuzamosan a középpálya is megváltozni látszott és mind Valero, mind Vecino is jóval több játékpercet kaptak, mint az akkor kissé perifériára szoruló Gagliardini. Ezt a december közepéig tartó, kiváló szereplés maximálisan alá is támasztotta, utána viszont indokolt lett volna meghúzni azt, amit végül meg is tett a mester.

2018. február-április: Brozovic oldalán

Ami Gagliardini legnagyobb hátránya, azt talán lehet hívni egyben erősségnek is: azt, amit ő tud, szinte minden meccsen, stabilan pályára teszi. Ez pedig az olasz mezőny hátsó fele ellen sokszor arra is elég, hogy a mezőny jobban teljesítő futballistái közé tartozzon, remek lehetőséget biztosítva a posztriválisai pihentetésére. Szerelőkészsége, fejjátéka, küzdőszelleme ilyenkor nagyon jól tud jönni, ezek, illetve a két tizenhatoson belüli “jelenléte” azok a tulajdonságai, amik miatt azt hittük anno, hogy ő hosszú távon az Inter vezéregyénisége lesz. (Rolkó)

A Bl-szerepléshez vezető úton az egyik legfontosabb lépés az volt, amikor Spalletti visszavonta Brozót; mégpedig Gagliardini mellé. Az olasz játékos viszonylag a semmiből került elő újra és remek párost alkotott a horváttal Rafinha mögött, egészen a sérüléséig. Ekkor jöhetett el ismét Vecino ideje.

2018. április – 2019. május: A nyerőember

Bizony, az idei már az ötödik olyan karácsony lesz, amit úgy várunk, hogy Matías Vecino Inter-játékosnak mondhatja magát. Amikor 2017-ben Milánóba került, nem igazán tudtam hová tenni. Egy közepes Fiorentinából jött, annyira már nem fiatalon, de Skriniar óta tudjuk, hogy érdemes óvatosan fogalmazni egy-egy átigazolás létrejöttekor. Annak a szezonnak az elején jó fogásnak neveztem a Teljes Terjedelem egyik adásában, és ha a szívemre teszem a kezem, a megállapítás még mindig helytálló. Igen, tudom, a passzpontossága csak piros betűs ünnepnapokon kúszott 80 százalék fölé (vagy ha csak 4-5 percet játszott és De Vrijnek kellett egyszer hátragurítania a labdát), de egy mindenkori jól felépített rendszerben, részfeladatokra alkalmazva nagyon is hasznos ember ő. Az idényenkénti 2-3 gólja általában emlékezetesre vagy sorsdöntőre sikeredik (szia, Tottenham, hello, Lazio, cső, Milan!), futómennyisége, fejjátéka és kapu elé érkezési képessége pedig átlagon felülinek mondható. Passzolni megtanulni bizonyára már nem fog, de nem is tőle várjuk, hogy 50 méteres körömpasszokat rakjon Dzeko nagylábujjára. (csabinter)

 

 

Gaglia sérülése ugyan nem volt súlyos, de visszatérése után már nem tudta kiszorítani Vecinót. Az uruguayi, ha nem is passzolt pontosan a társakhoz (erről majd később), de számos emlékezetes gól – és egy gólpassz – fűződött a nevéhez a vizsgált időszakban. A 2018-19-es idényben már egyértelműen Vecino volt Spalletti egyik legfontosabb embere a csapatban.

2019 nyár – 2021 nyár: a Conte-korszak ,,viszontagságai”

Az ordibátor regnálása alatt már bőven voltak minőségibb alternatívák a középpályás pozíciókra, de az első szezonban valahogy mindig úgy alakult, hogy valamelyikőjük az első sípszótól a pályán volt. A februári, milánói derbiig még többnyire Vecino volt a kezdőben, az azt követő térdsérülése viszont egészen a következő idény végéig az orvosi szobába száműzte. Gagliardini ezt követően a csapatban találta magát, elsősorban Sensi folyamatos hiányzásainak és Eriksen gyenge teljesítményének köszönhetően. A bajnoki címmel végződő szezonban viszont már újfent csak kiegészítő szerep jutott neki.

Roberto Gagliardini, azaz mindenki „Gagja”. Milánóba érkezésekor kiválóan indult, ám már a második szezonjától embertelen nagyot zuhant a teljesítménye, és soha többé nem sikerült a korábbi szint közelébe sem visszakapaszkodnia. Lehet emögött Pioli távozása (hú, de jó kifogás…), vagy egyszerűen az, hogy a korai időszakban túltengett benne a bizonyítási vágy, és jobban játszott, mint amire normál esetben képes, nem tudjuk. Annyi biztos, hogy Gagliardini ma egy teljesen semmilyen játékos, védekezésben nem durva, nem elegáns, nem dolgozik sokat, szimplán nem hasznos. Támadások segítésére sem különösebben alkalmas, az átmeneteket pedig lassítja, mivel kis területen, rövid idő alatt képtelen jó döntéseket hozni. Valószínűleg egy más profilú csapatban, ahol a középpályások egyszerűbb feladatköröket töltenek be, még magára is találhatna, ő azonban évek óta itt van sokadik csereként, ami a Scudetto ellenére nem tett jót a karrierjének. Amíg pedig komoly meccseken pályára kerülhet, az Inter nincs biztonságban, és ezt a tavalyi EL döntőnél semmi nem demonstrálja jobban. (touristique)

Inzaghi még nincs túl régóta a csapatnál, így nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni, de nagyon úgy tűnik, hogy ő sem fog kezdőként számolni cikkünk főszereplőivel.

Mit tud és mit nem tud ez a két játékos?

Ha már korábban a kronológiáról volt szó, kezdjük most is a fél évvel hamarabb érkező Gagliardinivel.
Az olasz elsősorban a védekező feladatokban tudja levenni a terhet Brozóékról, akik ilyenkor több energiát fordíthatnak a támadások építésére. Gag egy viszonylag fegyelmezett játékos, aki nem tör indokolatlanul előre, passzjátéka teljesen tutista, hátul pedig szintén nincsenek értelmetlen kirobbanásai, mikor labda nélküli játékra kerül a sor.
Előfordult viszont, hogy mikor heteken át élvezte a bizalmat, elhitte magáról, hogy sokkal jobb focista, mint amilyen. Ilyenkor hajlamos volt teljesen indokolatlan flegmaságokra veszélyes szituációkban; ezek az EL döntőben például két, kapott gólhoz is vezettek. Az egyébként is elmondható, hogy a minőségibb ellenfelek ellen nem sok hasznát vettük eddig; a letámadással egyáltalán nem tud mit kezdeni, az egyérintős játékra képtelen, ráadásul kifejezetten lassú – mind fizikailag, mind gondolkodásban. A kapu előtt is csak a gyengébb együttesek ellen használható és akkor is csak úgy, ha a többiek már legalább két gólt lőttek előtte. Kivételt képez a Genoa, akik ellen általában De Bruyne szinten tolja; bár mindig ellenük kéne játszani.

 

 

Vecino már egy egészen más kávéház, hiszen ő a kiscsapatok ellen használhatatlan. Hiába nem rendelkezik kreatív meglátásokkal és az azokhoz szükséges technikai képességekkel, ő folyamatosan az előrejátékban gondolkodik. Ennek köszönhetőek a 65%-ot karcoló pontossági mutatói, különösen a betömörülő, sok játékost a labda mögött tudó ellenfelekkel szemben. Emellett pedig amit Gagnál el lehetett mondani, hogy a védekező feladatait fegyelmezetten ellátja, nos.. Vecino folyamatosan ,,úton van” és nem érezni, hogy bármikor is jól helyezkedne.

Emlékeztek mikor mindenki Mottára mondta, hogy nem csinál a meccseken semmit, mégis évekig nyögtük a hiányát, mikor elment? Na Vecinora maximum csak az első része igaz. A többit mindenki képzelje oda, milyen lesz, ha végre már nem nálunk szívja a levegőt. Bár valószínűleg ezt se fogjuk észrevenni. (Hibarin)

Amennyiben viszont van területe, az ő megindulásai mindig magukban rejtik a veszélyt. Nem az a tipikus, szélvészgyors játékos, de Gaghoz képest már-már Hakimire emlékeztet. Intenzív presszing esetén pedig képes egyérintős játékra; hogy ezek a passzok mindig jó helyekre menjenek is, az már nem garantált. Vecino legfontosabb és egyben legjobb tulajdonsága ugyanakkor vitán felül a kapu elé való érkezése és az, hogy itt a legnehezebb pillanatokban, a legnagyobb tétnél is képes jó döntést hozni. 

 

 

Hogy melyik játékost tartjuk jobbnak?

Gagliardini egy cukipofa és minden bizonnyal többet is jelent neki a mez, mint posztriválisának; Vecino ugyanakkor BL-indulást érő gólt fejelt a Laziónak és három, győztes kimenetelű, drámai milánói derbin is kulcsszerepet vállalt. A fenti fejtegetésből már kiderülhetett, hogy egyikőjüket sem tartjuk Inter-szintű játékosnak. Ha a hétvégi, Napoli elleni meccsre valamelyikőjüket mindenképpen be kellene tennünk, akkor Vecino lenne az. Amennyiben viszont az ellenfél a Bologna, Genoa, Venezia hármasból kerülne ki, már másképp döntenénk.