Európa csendes, ujra csendes…

Véget ért az idei bajnokok ligája a számunkra. A sorsoláskor nem gondoltuk volna, hogy a kicsit…

Pazza Inter

Mihajlovic egész jó csapatot épített, szóval kicsit tartottunk a meccstől, mert ha jól jön ki a…

Egy nyugodt este- erre volt szükségünk

A Gladbach elleni léleknyugtató és reményt adó győzelmet követően azt vártuk, sőt, személyszerint követeltem a srácoktól,…

Válságértekezlet elodázva – de meddig?

Nagyjából ezt a mérkőzést tettem arra a határra, amikor egy újabb botlás után már kijelenthető, hogy…

Egy pont, BL

Semmiképpen sem lehet azt mondani, hogy a tegnap este diadalmenet lett volna, de én ettől függetlenül…

Végre egy nyugodt este

Talán utoljára a nyitófordulóban dőlhettünk hátra oly kényelmesen a karosszékben, mint tegnap este. Önbizalom növelő győzelem…

Ajándék lónak ne nézd a fogát!

Jó, a címadás nyilvánvalóan kissé erős, mert tett azért a csapat sokat a szerencséjéért, de a…

A fa alá

Bár az utóbbi hetek nem éppen a terveink szerint jöttek össze, azért összességében nem volt egy…

Eddig bírtuk

Egy héten belül a harmadik meccset sem sikerült megnyerni, először a Conte-féle Inter történetében. Gáz lenne?…