Nem, nem és nem! Sehogy sem akar összejönni az idény első, rangadón aratott győzelme, pedig mindegyik meccsen megvolt látszólag minden, ami a három pont behúzásához szükséges. Most sem sikerült, és a végén még szinte az egy pontnak is örülni kellett…
Sokan összevont szemöldökkel vártuk az aktuális Madonninát: a hét pont hátrány és a rangadókon eddig mutatott lúzer effekt miatt most már igencsak vártunk volna egy győzelmet. Az előjelek egyébként nem voltak rosszak, az Inter általános formája abszolút felfelé ível, a biztos BL-siker is jót tehetett a lelkeknek, míg a másik oldalról Maignan sérülése, Theo eltiltása, valamint a Milan Porto elleni hétközi meccse adott okot a bizakodásra.
Bár egész héten szó volt róla, azért némiképp meglepődtünk, hogy a szezonban totál pozitív benyomást keltő Vidal kárára az ex-milanista, eddig olyan túl sokat nem mutató Calhanoglu kezdett – a csapat többi részén semmilyen meglepetést nem láthattunk. Ha már a török meg lett említve: emberünk gyorsan tett is érte, hogy a piros-feketék még jobban utálják. Calha láthatóan egyébként is nagy elánnal vetette magát a meccsbe, ennek pedig rögtön eredménye is lett a kiharcolt, majd értékesített büntető manifesztációjában. Ja, a gólöröme: láttuk mi már a szimpi svéd centerüket, netán Calabriát többször is mutogatni a Nord felé, szóval ilyenen felesleges fennakadni.
A találkozó eleje egyébként kissé tapogatózó volt, enyhe Milan-dominanciával, de érdemi helyzet nélkül – ebbe a meccsfolyamba „rondított bele” a váratlan gól. Egyébként a tizenegyes abszolút jogosnak tűnik sokadik visszanézésre is, mert ha azt a bizonyos kontaktot szabálytalannak könyvelnénk el, bizony rengeteg szabadrúgás lenne 90 perc alatt – és a Gazzetta, Corriere kettős is így látta. Én abszolút Doveri pártját fogom a kemény játék engedését illetően, láthatóan semmilyen színészkedésnek nem volt hajlandó felülni sem itt, sem ott, és ezáltal hozzá is járult a jó színvonalhoz a (talán) legjobb olasz játékvezető.
A kuzinok persze rákapcsoltak, de az egyenlítés egy hasonlóan random szituációból jött, mint mondjuk a Lazio vagy a Juventus ellen: felesleges fault, majd egy mozdulat, amit de Vrij mondjuk 100-ból 99-szer nem így kivitelez. Fájdalom, hogy ez volt az a bizonyos egy. A játékosok tartását mutatja, hogy nem rogytak meg ettől – bár főleg Leao révén azért néha veszélyeztetett a Milan, a kontroll abszolút megvolt. Martínez persze bevitt saját társainak egy gyomrost a büntető kihagyásával – nagy kár érte, mert ő ugratta ki Darmiant egy szép passzal, viszont így az i-re nem sikerült feltenni a pontot. Félidő előtt még két tiszta ziccert még sikerült elrontani Barella és Martínez révén (mindkettő bal oldali akció után), szóval szünetben joggal szívhattuk a fogunkat, és abszolút lehetett olyan érzésünk, hogy akár zsebben is lehetne a három pont.
Minden nagyképűség nélkül: fordulás után sokáig úgy zajlottak az események, mintha egy nagycsapat játszana egy kicsivel. Sorjáztak a szögletek, szabadrúgások, Calhanoglu és Vidal révén még óriási helyzeteket is sikerült kialakítani (és elbaltázni), de a vezetés valahogy csak nem akart összejönni… A chilei egyébként a megsérülő Barellát váltotta, az volt az első baljós jel. A továbbiak akkor jöttek, amikor Dzekot, majd pedig Bastonit is egészségügyi problémák miatt kellett lehozni, az addig olajozottan működő gépezet pedig abszolút roskadozni kezdett. A cserék (a tarajos rosszarcút leszámítva) egyáltalán nem tudták átvenni a mérkőzés hőfokát, nem találták a ritmust, ez pedig hatással volt a véghajrára: a Milan sorra vezette a veszélyes akciókat – általában Inter-térfélen megszerzett labdából -, és a végén már azért rimánkodtunk, hogy mihamarabb jöjjön a hármas sípszó…
Fura dolog ez a futball, most akkor mondhatjuk, hogy a vége alapján jogosnak tekinthető a döntetlen? Én kötve hiszem, és óriási keserűség/hiányérzet maradt bennem a rengeteg elpuskázott lehetőség, és a „hazaiak” gigamákos gólja miatt. A csapatban egyelőre nincs meg a gyilkos ösztön a rangadókon, pedig a játék képével semmiféle gond nincs a legtöbb esetben, valami azonban mégis hiányzik… Talán a győztes attitűd is távozott Contéval együtt? Vagy „csupán” az a mínusz két világklasszis a relatív eredménytelenség oka?
A válaszokat valószínűleg később, az idény végén fogjuk megkapni, nekem viszont még most sincs kétségem afelől, hogy az Inter a bajnoki címért fog harcolni – csak most már tényleg nem ártana megverni egy nagyobb csapatot.
Most pedig válogatott szünet, végre valahára, örüljünk együtt!
Összefoglaló:
Pontozás:
Handanovic – Leao lövéseit és Ibra szabadrúgását magabiztosan fogta – utóbbi igazi bravúr is volt -, és most a passzjátékával sem volt gond. Az öngólnál talán reagálhatott volna gyorsabban, de azt azért egyáltalán nem lehet a nyakába varrni. (6,5)
Bastoni – Most már meccsről meccsre a tavalyi énjét látjuk szerencsére. Szilárd volt és kellően agresszív, elöl pedig majdnem az extra is összejött neki gólpassz formájában (ejnye-bejnye Nicoló!). (6,5)
De Vrij – Ha nem lett volna az a suta mozdulat az öngólnál, az egyik legjobb teljesítmény az övé lett volna. De sajnos megesett a bizonyos fejes, így sajnos lerontotta az összképet – pedig a svéd Milan-centert nagyon jól tartotta, és lényegében megingások nélkül focizott végig. (6)
Skriniar – Hozta a tőle megszokott, magas szintet, sziklaként állta a sarat a kuzinok bal oldalával szemben. A támadásokhoz most nem igazán tudott hozzátenni. (6,5)
Perisic – Nagyot megy mostanában a horvát, lényegében kérdést sem hagy afelől, hogy ő legyen -e az első számú választás ebben a pozícióban. Most is kifejezetten ötletesen „rángatta” olykor Calabriát, hátul meg mindig számíthattak rá társai, ha vissza kellett érni. Hihetetlenül kellemes meglepetés. (7)
Calhanoglu – Én értékelem az eddigi produktumát is, rengeteg melót rakott bele az összes pályára lépésébe – más kérdés, hogy tőle gólokat, gólpasszokat is várunk. Most összejött, megcsinálta, majd értékesítette a büntetőt, és ezen kívül is voltak további ügyes és nagyon hasznos megoldásai (keresztlabdák, körömpasszok, labdakihozatalok) is. A pontrúgásokkal talán túlzásba esett, a sokadik sikertelen után talán átengedhetett volna egyet-egyet Brozonak. (7,5)
Brozovic – Rengeteg nyomást kapott (főleg Krunictól), és ez kihatással volt a játékára is. Védekezésben legtöbbször „úton volt”, de a végén azért csak volt egy meccsmentő blokkja, így javítva az osztályzatát. Nem úgy uralta a középpályát, ahogy szokta, de bőven nem is volt azért átlagos. (6,5)
Barella – Sok pontatlansága és hibája akadt: az egyenlítő gól előtt ő vesztette el a labdát és csinált egy felesleges faultot, valamint egy óriási ziccert is „eltört”. Ettől függetlenül miután lejött, érezhetően visszább esett a csapat, mert azért keményet melózott ő (3 szerelés, 1 megelőzés, 1 tisztázás) – hát, ennyit jelent társainak egy szürkébb Nicoló is. (5,5)
Darmian – Óriási volt, neki is elévülhetetlen érdemei voltak abban, hogy a Milan bal oldala szinte teljesen kordában volt tartva. Sokszor terelte befelé az épp arra járót, nem véletlen, hogy az ő territóriumáról alig-alig érkezett veszély. A másik térfélen nem sokat tett hozzá, de annyit azért éppen igen, ami elég lehetett volna a győzelemhez… (7)
Martínez – Hős lehetett volna, ehelyett ismét átkozhatjuk – pedig úgy adnék már neki egy jó osztályzatot! A játéka legalább javul, de cseszhetjük, ha közben a helyzetkihasználása továbbra is botrányos. Két pont a lábában maradt többször is, így igazából tök mindegy, mezőnyben mit művelt. (5)
Dzeko – Kétszer is ziccerbe hozta csapattársait, segített Calhának a Kessiével szembeni labdaszerzésben, továbbá nem egyszer jól tartotta meg a fellőtt labdákat. Helyzetbe most nem került, de ennyi is bőven elég lett volna most, ha a pajtik pontosabbak… (6)
Vidal – 2000-rel ment bele minden párharcba, nem ismert sem istent, sem embert, mondhatni szokásosan. Kicsivel több higgadtság talán jobban jött volna, az ordító helyzeténél és a Rebic elleni szabálytalanságnál is szívhattuk a fogunkat. (5,5)
Correa – Sajnos nem vettük észre, hogy a pályán van, gyengén szállt be. (-)
Dumfries – Próbált egy kis plusz lendületet hozni, de egyszerűen kevés volt Darmianhoz képest. (-)
Dimarco – Neki sem sikerült felvenni a ritmust ennyi idő alatt. (-)
Sánchez – Szintén zenész, három passzkísérletéből egyszer sem került Inter-focistához a labda. (-)
Inzaghi – A hajrában bekövetkezett – részben kényszerű – cserékig egészen jól muzsikált a csapat, csak hát azok az istenverte helyzetek… Nyilván nem tudja belőni őket a játékosai helyett, emiatt pedig joggal érezheti magát bosszúsnak, hisz ismét kicsúszott egy rangadó a kezéből. Nem sikerült jól belenyúlnia a cserékkel, de ez most nem teljesen az ő hibája volt, a sérülésekkel ő sem tud mit kezdeni. (6,5)
Képek forrása: rangado.24.hu, remonews.com, cbssport.com, manilatimes.net