Bizonyítványosztás 2020/2021 – 1. rész

Bár az utóbbi hét lelkileg egy igazi hullámvasúttal ért fel számunkra, most távolodjunk egy kicsit el a csapat körüli hírektől, és tekintsünk vissza a 2020/2021-es idényre! Jön tehát a szokásos, év végi osztályzás a játékosok számára, két részben – mai adagban a hátsó régiókban tevékenykedők lesznek porondon.

Kapusok:

Samir Handanovic – Mindenek előtt érdemes azt már sokadjára leszögezni, hogy ő az, aki a csapattagok közül talán leginkább megérdemelte a bajnoki címet – mivel ugyebár a sanyarú évek alatt az egyetlen, posztján világklasszisnak számító játékosként sínylődött a gyengébbnél gyengébb keretekben. Ebből kifolyólag minden tiszteletem mellett állítom, hogy a mögöttünk hagyott szezonban ő már sajnos lefelé “indult el”.
Bár akadtak “vintage handás” teljesítményei (Inter-Napoli, Inter-Atalanta, Inter-Milan esetleg), azért az ő korábbi szintjéhez képest igen sok hibát is felvéshettünk, és általában nem olyanokat, amik indifferens szituációban születtek (itt hosszabb lenne a felsorolás, akár mindkét kupakieséssel kapcsolatban is). Kalaplengetés és örök hála neki, de eljött az idő, hogy átadja a kezdő pozíciót egy méltó utódnak.
Összességében persze nem arról van szó, hogy szörnyű lett volna, inkább felemás – viszont az nem az a sztenderd, amit egy mindenkori Inter-kapustól elvárnánk. (6,5)

 

 

Andrei Radu – Az én ízlésem szerint ő túlontúl kevés játéklehetőséget kapott, így ez az évecske valószínűleg semmiben nem szolgálta az ő fejlődését. Azt gondolom, sokan kíváncsiak lettünk volna, téthelyzetben mire képes, így viszont csak a fejünket vakarhatjuk rá gondolván. (-)

Daniele Padelli – Az ő sorsa még sanyarúbb volt így 34-35 évesen, 100+ Serie A-szerepléssel a háta mögött, de valószínűleg idény elejétől tudatában is volt, milyen szerep vár majd rá. Sok sikert neki Udinében! (-)

 

Védők: 

Alessandro Bastoni – Egy szezonnal ezelőtt bejátszotta magát a csapatba, 2020/2021-ben pedig hosszú-hosszú évekre be is betonozta a helyét a kezdőben – optimális körülmények között, persze. A játék minden elemében óriásit fejlődött Conte kezei alatt, bármilyen könyvelési trükközés is volt az ő vételárával, minden eurócentet megért az ő leigazolása. Ugyan voltak kisebb-nagyobb hibái olykor, ezeket feledtette velünk a számtalan sallangmentesen, rutinos, vén rókákat idézően lehozott 90 perce (a Juventus elleni extra gólpasszát pedig valószínűleg sokáig nem feledjük), és a legnagyobb dicséret, amit vele, a 22 éves védővel kapcsolatban leírhatunk: nélküle egy kategóriával gyengébb volt a hátsó sor. Örülünk a hosszabbításnak, és reméljük, hosszú ideig az Inter futballistája marad. (7,5)

Aleksandar Kolarov – Nehéz szépíteni a dolgokat, nagyon finoman fogalmazok: nem igazán jött be az ő leigazolása. Bár az öltöző felől jöttek olyan pletykák, hogy a keret egyik legtapasztaltabb tagjaként, kvázi mentorként fontos szerepet töltött be a keretben, azért a pályán sehogy sem akart összejönni neki a dolog. Baki baki hátán, szinte minden pályára kerülése alkalmával köze volt egy kapott gólhoz, ezt pedig sajnos nem tudta feledtetni az, hogy támadásépítésben a legjobb középső védőnek számított. Azért neki is köszi ezt az évet, találja meg a számítását Deki irányítása alatt! (5)

Stefan de Vrij – Egészen durva, de ha behunyjuk a szemünket, milyen momentum jut eszünkbe vele kapcsolatban? Ugye? Szinte semmi! És ez ebben az esetben bizony dicséretnek számít. Speciális pozíció az övé, és ezt már két éve úgy látja el, hogy a lehető legkisebb panaszunk sem lehet rá. Na jó, talán egy dolgot megjegyezhetünk: két-három gól a fejében maradt, ennél csak több találattal zárt az utóbbi években. Ennél nagyobb bajunk persze soha ne legyen vele kapcsolatban. (8)

Andrea Ranocchia – Ő is csak meghajlást érdemel, a rengeteg kritika, a (szinte) “kidobott” státusz ellenére 30+ évesen eljutott oda, hogy egy jó csapatban részszerepre abszolút alkalmas volt, és előfordult néhány kifejezetten jó produkció is a 9 pályára lépése alkalmával. Ha Handára azt mondtuk, hogy megérdemelte a Scudettot, valahol ez Békára, a második számú csapatkapitányra is igaz. (7)

Milan Skriniar – Talpra állt a pofonból, amit Conte első évében kapott, és megmutatta, hogy abszolút alkalmas a háromvédős rendszerben való szereplésre. Mit több, a szezon bizonyos szakaszaiban visszahozta azt az érzést, amit a leigazolása után érezhettünk nála: legyőzhetetlen, terminátor üzemmódban játszott hónapokat, és immáron újra az elit középső védők között említhetjük a nevét. Tőle is jött a már említett extra: három, rendkívül fontos gólt szerzett, köztük kettőt igazi rangadón. Megingathatatlan az ő helye is. (8)

 

 

Danilo D’Ambrosio – Az elmúlt idényekhez képest sokkal kevesebb játéklehetőség jutott neki ilyen-olyan okokból (sérülés és koronavírus és bőven közrejátszott ebben), de ő egy ilyen hihetetlen ember: ennyi (689 játékperc a Serie A-ban) idő alatt is hozzátette a magét, mi mással, mint fontos gólokkal. Némán tűrte a padot, és zokszó nélkül állt be a neki annyira azért nem testhezálló, jobb oldali középső védő posztra (legtöbbször ezen a helyen is tűnt fel), és mindig megtette a tőle telhetőt – sajnos volt, hogy ez nem volt elégséges. Igazi interista, aki kemény melóval lágyította meg sok-sok Inter-szurkoló szívét, és hiába a szerényebb talentum, mind örülünk annak, ha még legalább egy évet a csapatnál marad. (7)

Ivan Perisic – Számára is hullámvasút volt a mögöttünk hagyott időszak, volt, amikor szörnyen festett szárnyvédőként, aztán az idény egy pontján, szinte varázsütésre magáévá tette a pozíciót. Conte biztosan sokat dolgozott vele, ehhez azonban az ő akarata is kellett, és végül egy korrekt, 4+4-gyel zárt, plusz még egy gól a BL-ben is érkezett tőle. Utóbbit mondjuk csatár posztról érte el, ahol szintén megfordult, és nem volt sokkal több örömünk benne, mint a gyengébb, szárnyvédőként nyújtott produktumai alkalmával. Abszolút javára írandó, hogy érzésre a pohár félig tele lett nála, mintsem fordítva. (7)

Ashley Young – Meg sem tudta közelíteni azt a teljesítményt, amit a szerződtetése után nyújtott, sajnos itt-ott már a fejünket csapkodtuk a védekezési hibái, és a támadásban való hasznavehetetlensége okán. Ebben a történetben igazából ennyi volt, de gyenge szezon ide vagy oda, nem fogunk rá rossz szájízzel visszaemlékezni. (5,5)

Asraf Hakimi – “The real deal” – ahogy az angol mondaná. Hosszú-hosszú éveken át keresett a csapat egy ilyen szintű szélsőt, és ő sokszor klasszis focival, gólokkal, gólpasszokkal hálálta meg a leigazolását. Rettenetesen nagy potenciál van benne, mert azért érezzük, mennyi minden volt még a történetben a 7 gólján, 9 gólpasszán és 2 kiharcolt büntetőjén felül is. Volt olyan persze, amikor idegeskedtünk a rossz döntéshozatalai miatt, de ezeket bőven ellensúlyozta a fentebb említett statisztikákkal – amik nem is fejezik ki igazán a csapatban betöltött kulcsszerepét. Ja, és nem utolsósorban védekezésben is rengeteget lépett előre, így pedig kvázi nem volt igazi gyenge pontja az ő játékának. Óriási veszteség lesz az ő távozása. (8)

 

 

Matteo Darmian – Ár-érték arány – érdemes ezt az aspektust is vizsgálni, amikor az ő teljesítményén lamentálunk. Ha Hakimire kulcsszereplőként tekintettünk, az ő érdemeit is érdemes kiemelni, mert szinte bármikor, amikor pályára került, hozott egy igen magas átlagot, mellé hét alkalommal a kanadai táblázatra is feliratkozott, s tette mindezt potom pénzért leigazolva. Sokan forgatták a szemüket érkezésekor, de magas szintű futballjával minden egyes kétkedőre rácáfolt. (7,5)

 

Folytatása következik az előrébb játszókkal!

 

Képek forrása: theinterway.com, ruetir.com, goal.com, cultofcalcio.com