Búcsú a ,,régitől”, felkészülés az újra

Ahogy teltek a napok és a hetek, egyre könnyebb lett elfogadni a tényt, hogy jövőre már nem Antonio Conte lesz az Inter edzője. A csapatnál való munkásságáról a bajnoki cím bebiztosítása után már írtunk, most pedig még egyszer utoljára közösen is elbúcsúztatjuk. Mindemellett pedig csapatunk leendő edzőjéről, Simone Inzaghiról is ejtünk néhány szót, egy nem éppen rövid közös posztban.

 

Melyik volt a Conte-éra legemlékezetesebb mérkőzése?

 

touristique: Mindenképpen valamelyik Milan elleni derby jut eszembe, az első még tükörsima 2-0 volt ide, aztán jött a 0-2-ről 4-2-re nyert meccs Brozo és Vecino bombáival. Az idei szezonból a 2-1-re nyert kupameccsen valósággal minden volt, ami a fociban megtörténhet, a 3-0-ra nyert bajnoki pedig számomra a Scudettohoz vezető út talán legfontosabb pontja volt.

Blazious: A Barcelona – Inter 2-1 első félideje, amikor először mutatta meg a csapat, hogy mekkora potenciál van benne, és partiban lehet a legjobbakkal is. Sajnos a hazai 1-2 hasonlóan emlékezetes marad, csak negatív előjellel. A bajnokságban a Juve elleni januári 2-0, illetve a Milan elleni 3-0, amikor eldőlt, hogy a szokásos januári összezuhanás helyett bajnok lesz az Inter.

Hibarin: Ha jól emlékszem a lezárások előtt volt egy Inter-Milan derbi, ahol 0-2-re álltunk a félidőben, majd 45 perccel később ez 4-2-re fordult. Élményben ez a meccs tudott a legnagyobb hatással lenni rám, mindenki önkívületi állapotba került, a közönség felrobbantotta a stadiont, Conte pedig talán itt őrült meg elsőnek úgy igazán a pad mellett. És mi lett volna, ha még Eriksen szabija is bemegy 30-ról?

Rolkó: Ha egyet kell írnom, akkor a szinte tökéletes futballal lehozott, 2:0-ra végződött Inter-Juventusra teszem a voksom.

csabinter: Ha a pályára lerakott teljesítményt nézem “ár-érték arányban”, akkor a Juventus elleni hazai 2-0, ha pedig az érzelmi töltetet és az előjátékot veszem figyelembe, akkor a legutóbbi derbi, amin be lett fogva Ibrahimovic (és Calabria) szája.

ninogoffredo: Mikor majd évekkel később visszagondolunk a 19. scudettóra, elsőként talán a Juventus elleni 2-0 fog beugrani, mint kulcsmérkőzés, melyen sikerült legyőzni az előző kilenc év bajnokát.

 

 

Ha a szezon előtt tudod, hogy az idény végén meglesz a bajnoki cím, aláírtad volna, hogy utolsók leszünk a BL csoportban?

 

touristique: Egy másodperc alatt. Azt is aláírtam volna, hogy egy évig nem iszom alkoholt, vagy nem eszem édességet.

Blazious: Nem. Az idény előtt kötelezőnek éreztem a bajnoki címet, elfogadhatatlannak tartottam volna, hogy Conte, aki annyit keres, mint az összes többi Serie A-s edző összesen, ne húzza be a Scudettót a bajnokság legjobb keretével. Egyszerűen idén más nem lehetett bajnok. Az Atalanta számára – bármennyire is szimpatikus csapat, – még mindig a BL-helyekért folytatott harc a realitás. A Juventus összezuhanása Pirlóval borítékolható volt az idény előtt, a többiek meg nem is voltak a kalapban. A Milan meglepetés szárnyalása egy ideig ijesztő volt ugyan, de bármennyire is féltünk tőle, hogy ezúttal elmarad a Pioli-féle görbe ereszkedő része, nagyjából még így is biztosak voltunk benne, hogy nem lehet bajnok a Milan. A Real – Mönchengladbach – Shaktar csoport utolsó helye még mindig az év vicce, amit se Conténak, se Vidalnak nem tudok megbocsátani.

Hibarin: Biztos, hogy aláírtam volna, pusztán azért, mert megmentett volna egy agyvérzéstől, és hetekig tartó rosszkedvtől az Inter kapcsán.

Rolkó: Gonosz kérdés, nem szeretem direkt égetni a kedvenc csapatom, de ebben az esetben jó eséllyel belementem volna.

csabinter: Erre aludni kellene egyet, de azt hiszem, igen. Főleg azért, mert ha a Manchester City-vel kellett volna játszani, az csúnya véget ér.

ninogoffredo: Szemrebbenés nélkül. Ami meglepőbb, hogy jövőre is ugyanúgy megtenném, ha tudnám, hogy meglesz a második csillag.

 

Young, Darmian, Candreva, Sánchez… néhány idősebb játékos, akiknek Conte lehelt újra életet a karrierjébe. Melyikőjük nőtt a legjobban a szívedhez?

 

touristique: Darmian. Tökéletesen illik Conte rendszerébe, meg igazából minden háromvédős rendszerbe, hiszen rengeteg poszton jó. Azt azonban nem gondoltam volna, hogy ennyire magasra teszi a lécet, ami a teljesítményt illeti, hiszen ősszel még Hakimit is kitúrta egy ponton, tavasszal pedig három fontos gólt is lőtt.

Blazious: Darmian lett az új D’Ambrosio, minden poszton megállta a helyét, és bőven túlteljesítette az elvárásainkat vele szemben. Young szimpatikus másfél évet töltött itt, le a kalappal előtte, de különösebben nem fog hiányozni. Sanchezt meg jó rotációs játékos lett, Impact Sub, de a fizetéséhez képest nem tett le annyit az asztalra, hogy marasztaljam jövőre is. Candrevát nem lehet nem szeretni, hiszen a jóképű, szakállas olaszok iránti rajonságunk köztudott, de Hakimi elég hamar megmutatta, hogy a legrosszabb formája is hasznosabb a szélen, mint Antonio legjobbja.

Hibarin: Darmiant mondanám, főleg azért, mert ő jött nálam a legmélyebbről. Már régóta pletykálták velünk kapcsolatban és fogalmam se volt, hogy minek kell ő ide. De megmutatta, van karaktere a srácnak, amit Conte 110%-ig ki tudott hozni belőle, konstans életveszély volt a pályán támadásban, a védekezése pedig pazar volt.

Rolkó: Egyértelműen Darmian, az az intelligens (!) és sokoldalú futball, amit ő tud, hihetetlenül imponáló számomra.

csabinter: Youngot angliai karrierje alatt sem szerettem, itt se kedveltem meg, de el kell ismerni, viszonylag korrekt produkciót hozott összességében. Darmian kedves, aranyos fiú, ám tartok tőle, hogy a Conte-mágia miatt vált csak hasznossá. Candreva nem mozgatott meg különösebben, Alexist viszont kifejezetten megszerettem a végére.

ninogoffredo: Alexist korábban is kedveltem és Candrevával sem volt soha problémám. Darmian nagyon meglepett, hogy ennyire magas színvonalon tudott teljesíteni, a csapattársakkal és edzőkkel való összeborulásos gólörömei pedig kifejezetten szívmelengetőek voltak. Összességében tehát én is őt mondanám, emellett viszont Young-nak sem felejtem el, hogy mekkora upgrade volt ő még tavaly Biraghi és Dimarco után.

 

 

Ha rajtad múlt volna, marasztaltad volna Contét?

 

touristique: Igen, szerintem mind megkedveltük őt, és biztos vagyok benne, hogy a klubnál is mindent megtettek, hogy maradásra bírják, de tudtuk, hogy bizonyos dolgokból nem enged, és ha nem tetszik valami, azonnal dobbantani fog.

Blazious: Igen. Megkedveltem a búráját, meg a gesztusait, amit a pályán mutatott. Inzaghiból nehezebb lesz vicces gifeket gyártani. A pályán kívül viszont egyáltalán nem szimpatikus, de ezt megbocsátottuk, amíg Interes volt.

Hibarin: Én szerettem volna, ha kitölti a szerződését, úgy érzem még gyengébb kerettel is hozhatta volna a második csillagot, és az érettebb csapatjátéknak köszönhetően végre a BL csoportkörből is tovább ment volna. De ő úgy döntött, hogy ezt nem vállalja be, így egy nagyon érdekesnek ígérkező Conte-Allegri csatától estünk el.

Rolkó: Kérdés nélkül, nagyon kíváncsi lettem volna, hova fut ki a vele való projekt.

csabinter: Ha nincs a tudjukmi és van pénz, akkor igen. Egy évre. Három szezonnál többet ugye sehol sem bírt. Megnéztem volna, hogy egy-két erősítéssel sikerül-e a bravúr neki és továbbmegy-e a BL-csoportból…A scudettót behúzta volna másodjára is. Így, hogy az ismert okok miatt nem vállalta a folytatást, kicsit megfutamodás szagot érzek. De talán jobb annál, mintha a szezon közben gyújtja fel magát és lép le hirtelen.

ninogoffredo: Igen, szép kis forgatókönyv lett volna az élettől, ha korábbi Juve-legendaként ő szerezte volna meg az Internek a huszadik bajnoki címet. Persze így sem rossz, hogy végül ő törte meg az általa megkezdett egyeduralmukat.

 

Ki lett volna az elsőszámú jelölted Conte utódjaként és miért pont Allegri?

 

touristique: Egyfelől mert Allegri ugyanúgy képes 1-2 gólos meccsekből harmincat behúzni egy szezonban, és a BL-ben is elmenetelget ugyanezzel a stabilitással. Másrészt a keretösszetétel számára nem akadály, bármilyen játékosokhoz képes hozzáigazítani a taktikáját.

Blazious: Allegri a Juventusnál is remekül folytatta és javította fel Conte munkáját. Rugalmas edző, bármilyen keretből ki tudja hozni a maximumot, már vártam a 3-5-2, 4-3-1-2-es váltásokat meccs közben, meg az évi 30 db 1-0-át.

Hibarin: Amint meghallottam, hogy Conte távozik, én Simone Inzaghira gondoltam rögtön. Allegrinek egyetlen jó tulajdonsága van, még pedig, hogy valahogy minden meccset meg tud nyerni. Persze az tök jó, de hol az izgalom? Amúgy nem szeretem, mint karaktert, azt meg pláne nem, milyen nézhetetlen ótvar focit tud néha ráerőltetni a csapataira.

Rolkó: Nagyon adta volna magát az egész szituáció, minden szempontból, szóval igen, Allegri volt az én elsőszámú jelöltem is, ha már…

csabinter: Allegri nem szorul különösebb magyarázatra, mert az elérhetőek közül egyértelműen a legjobb választás lett volna. A második számú nálam Inzaghi volt, úgyhogy elégedett vagyok (Simeone és Pochettino jelen állás szerint nem elérhető, úgyhogy őket elengedtem, amúgy természetesen megelőznék Kispippót).

ninogoffredo: Annak idején számtalanszor hallhattuk mind Marottát, mind Allegrit arról beszélni, hogy mennyire is szeretnek együtt dolgozni. Utóbbi valóban nagy koponya, tökéletesen fejlesztette tovább Conte csapatát, így nyilván nem vágtam volna fel az ereim, ha ő a befutó a megüresedett kispadunkra. Ugyanakkor azt is érzem, hogy haladni kell a korral. Könnyen lehet, hogy Allegri már elérte edzői karrierjének csúcsát a második, 2017-es BL döntővel, melyet követően az elkövetkező két év már sokkal inkább tűnt szenvedősnek a Juventusnál. Eközben Simone Inzaghi-ban még bőven lehet potenciál, úgyhogy nekem – bármilyen furán is hangozzék – mindig is ő volt a titkos favoritom.

 

 

 

Örülünk Simone Inzaghinak?

 

touristique: Igen, szakmai és anyagi szempontból is őt kellett elhozni jelen helyzetben. A 3 védő megmarad, a csapat azonban más lesz vele, elképzelhető, hogy még cseleket is látunk majd Inter játékosoktól a következő szezontól.

Blazious: Igen, az ő játékára a legalkalmasabb a keret, marad a jó öreg 3-5-2, alsóhangon 3-4 szélsőre nem lett volna pénzünk más edzőnek. Inzaghi a leglogikusabb választás, a támadásaink akár még kreatívabbak is lehetnek, a védekezésünket meg csak megoldja ezekkel a játékosokkal. Köszönjük meg Lotitónak, aki pár százezren vonakodott egy évek óta stabil teljesítményt hozott, házi legenda edzővel, akinek év végén lejárt a szerződése, és várható volt, hogy lesz iránta kereeslet. Megnéztem volna egy Sergio Conceicaot, de szerintem neki erős váltás lett volna még, a rebesgetett Sarritól és Mihajlovictól meg kivert a víz.

Hibarin: A klub gazdasági, és a csapat taktikáját nézve is a legjobb döntés született. Így ugyanis nem kell újraépíteni a keretet, kisebb módosításokkal tudja majd Inzaghi folytatni a Conte által elkezdett munkát. Taktikai változásokat fogunk majd látni, de sok mindenben eléggé hasonló stílust képvisel. Ráadásul ő is egy nagyon szenvedélyes ember, így nem fogjuk unatkozni látni a pálya szélén őt se.

Rolkó: Naná, hogy örülünk, nálam a második legjobb opciónak számított Inzaghi-öcsi. Abszolút pozitív dolog, hogy a lehetőségekhez képest előszeretettel szereti megfingatni a Juventust.

csabinter: Olaszországban nem igazán jellemző a nagy kluboknál az előremutató, fiatal edzők bevállalása, helyettük inkább langyos vízben tapicskoló, megúszós megoldásokat választanak a döntéshozók. Ehhez képest bátrabb döntés, mert fiatalnak számít még, bár a keret összetétele miatt meg nagyon adta magát. Örülök neki. Ha forradalmat nem is hoz, valamivel látványosabb játékra számítok tőle, kevesebb orrvérzésig begyakorolt sablonnal és több impróval. Hogy ez mire lesz elég, fogalmam sincs, pláne, ha kihúzzák alóla a fél csapatot. Címvédésre aligha. Igazából csak attól félek, hogy ő nem tudja olyan erősen egyben tartani az öltözőt, mint Conte és a halottnak hitt játékosokból (Darmian, Sanchez, Ranocchia) nem tud annyit kihozni.

ninogoffredo: Igen, maximálisan. Nyert Olasz Kupát, valamint két Szuperkupát a Lazióval, első próbálkozásra továbbment a BL csoportjából, tavaly pedig sokáig a bajnokságot is vezette. Nem férhet hozzá kétség, hogy a római kékek miatta tudtak ennyire versenyképesek lenni. Most eljött számára a nagy lehetőség egy nagycsapat kispadján, nagyon bízom benne, hogy itt is meg fogja állni a helyét.