Moggi kalandos kitérőket követően 1994-ben tért vissza a Juventushoz, ahol pályafutása legsikeresebb időszakát töltötte. Ahogyan az előző részben bemutattam, hosszú évek alatt a médiára is kiterjesztette a befolyását, melynek célja a közvélemény manipulálása volt, hogy a szurkolókban fel se merüljön a gyanú, miszerint a játékvezetők a csapatát támogatják. A kirakós utolsó darabját a bíróküldés rendszerének meghekkelése, valamint az olasz játékospiac leuralása jelentette. Bukását végül részben az utóbbi hozta el.
A GEA World 2001-ben jött létre, két korábban már működő ügynökség, a General Athletic és a Football Management egyesüléséből. Az olasz sajtó hamar „la società dei figli” („a gyerekek társasága”) néven kezdte emlegetni az új céget, mivel a nagy befolyású szereplők közvetlenül nem jelentek meg a tulajdonosi struktúrában. A GEA 45%-át a Football Managementhez köthető kör birtokolta, amely Luciano Moggi fiához, Alessandro Moggihoz, valamint társához, Francesco Zavagliához kapcsolódott. Ehhez a vonalhoz tartozott Davide Lippi is, a Juventus-sikerkovács Marcello Lippi fia, aki kulcsfiguraként szerepelt az ügynökségi hálózatban. Úgyszintén 45% kötődött a General Athletichez, amelyet a Lazio-elnök Sergio Cragnotti fia (Andrea Cragnotti), a Parmalat- és Parma-tulajdonos Calisto Tanzi lánya (Francesca Tanzi), valamint a Capitalia Bank elnökének, Cesare Gheronzinak a lánya, Chiara Geronzi képviselt. A fennmaradó 10% Ricardo Callerit illette.
Tanzit 2010 decemberében a pármai bíróság 18 év börtönbüntetésre ítélte, majd egy évvel később további kilenc esztendőt kapott, miután éveken keresztül meghamisította a Parmalat pénzügyi kimutatásait, miközben több mint 14 milliárd euró tűnt el a cég kasszájából. Végül mindössze két évet ült ténylegesen börtönben, mielőtt házi őrizetbe került. A Laziót 2000-ben bajnoki címig vezető, majd néhány évvel később csődbe juttató Sergio Cragnotti a Cirio nevű élelmiszeripari csoport tulajdonosaként hasonló bűncselekményekért 2021-ben ötéves börtönbüntetést kapott – igaz, itt „csak” 150 millió euró tűnt el –, de ő sem töltött túlzottan sok időt a rácsok mögött.
Cesare Gheronzit mind a Parmalat-, mind a Cirio-botrány kapcsán megvádolták hamis könyveléssel, és bár volt olyan elsőfokú ítélet, amelyben szabadságvesztésre ítélték, végül egyetlen napot sem kellett börtönben töltenie.
És persze a főhős, a főszereplő, a keresztapa: Luciano Moggi. A Rómában egy bajnoki előtt bíróval vacsorázó, Nápolyban a kokainfüggő Maradonát tiszta vizelettel és műpénisszel ellátó, valamint Torinóban a játékvezetőket prostituáltakkal lefizető „Lucky” Luciano.
Szép kis társaság, nemde?
A szülők árnyékbirodalma
Ilyen nehézfiúkkal a fedélzeten nem csoda, hogy a GEA World néhány év alatt letarolta az olasz futballt. Más korabeli ügynökségekkel összehasonlítva gyakorlatilag lekörözhetetlen kapcsolatrendszerük volt, nem csupán a Calcióban, hanem az olasz gazdasági és politikai eliten belül is. Utóbbi olyannyira igaz, hogy Moggiék Football Managementjében még Giuseppe De Mita is érdekelt volt, aki az egykori olasz miniszterelnök, Ciriaco De Mita fia – ha már „gyerekek társasága”, ugyebár.
Az Olasz Versenyhivatal vizsgálatából származó adatok rávilágítanak a GEA World szervezet befolyásának mértékére és jelentőségére. Összesen mintegy 200 szerződést kezeltek játékosokkal, edzőkkel, valamint klubvezetőkkel, közülük 99-en a Serie A-ban vagy a Serie B-ben futballoztak. A 2002 és 2006 közötti adatok alapján a GEA nagyjából a teljes átigazolási piac 10,2%-át fedte le, ami egyetlen ügynökségtől kiemelkedően magas arány. A két kulcsügynökük, Alessandro Moggi és Francesco Zavaglia a piac élmezőnyébe tartozott, külön-külön 4,3%-os, illetve 3,74%-os részesedéssel. A cég az átigazolási piacon elért erős pozíciójának köszönhetően az ügynökségek teljes bevételéből jelentős, 18,9%-os részesedést szerzett, ami nagyjából kétszerese volt az Andrea D’Amico és Dario Pasqualin párosa által vezetett PDP-nek. A 2004 és 2006 közötti időszak számai még beszédesebbek: ekkor ugyanis a GEA World már az átigazolási piac 17,9%-át uralta, míg Alessandro Moggi egyedül is 12,3%-os piaci részesedést tudhatott magáénak.
Napnál is világosabb, hogy Moggiék visszaéltek a helyzetükkel. Ezekben az években a Juventus rendre bő kerettel rendelkezett, így sok játékost kölcsönadtak alsóházi csapatokhoz, vagy a játékjoguknak csupán az 50%-át tartották meg. Talán a fiatalabb olvasóink már nem emlékeznek a comproprietà (társtulajdonosi) rendszerre – de jó is nekik! –, amely szerint két klub fele-fele arányban birtokolt egy labdarúgót, majd a szezon végén egy vaklicit során dőlt el, hogy kié lesz a 100%-os tulajdonjog. Ez utóbbi azt is lehetővé tette, hogy egy játékos szerződését tulajdonképpen egy menedzsment iroda birtokolhassa. Ezek a kölcsönadott vagy éppen felerészben birtokolt futballisták azonban több alkalommal is kritikán aluli teljesítményt nyújtottak a Juventus elleni mérkőzéseken, de az is előfordult, hogy gyanús sérülésre hivatkozva pályára sem léptek.
A 2005–2006-os szezonban, három fordulóval a bajnokság vége előtt a Juventus a Siena otthonába utazott egy kulcsfontosságú meccsre. A torinóiak ekkor már több mint fél éve veretlenek voltak, ám az előnyük így is csak három pont volt az üldöző Milan előtt, így nem fért bele egyetlen botlás sem. Nem is volt miért aggódniuk, ugyanis a Siena hét GEA World-játékossal a kezdőjében lépett pályára – arról nem beszélve, hogy a vezetőedzőjük és a sportigazgatójuk is az ügynökséggel állt szerződésben. Nyolc perc elteltével a Juventus már három góllal vezetett.
Néhány héttel a 2006-os világbajnokság rajtja előtt még Marcello Lippi lemondatása is felmerült az olasz válogatott éléről. Olyan hírek kaptak ugyanis szárnyra, miszerint Moggiék megpróbálták rávenni, hogy a Juventus játékosait pihentesse a Squadra Azzurra meccsein egy-egy kulcsfontosságú bajnoki előtt. Lippit azzal is megvádolták, hogy bizonyos labdarúgókat kizárólag azért hívott be a keretbe, mert azok a fia ügyfelei voltak. A legnagyobb olasz lapok egy emberként támadták a szövetségi kapitányt; az Il Manifesto például arról írt, hogy amennyiben igazak a kapitányt ért vádak és nem mond le, úgy a világbajnokság csoportkörében az olaszok ellen kell szurkolni. Egy korabeli felmérés szerint a szurkolók 85%-a követelte Lippi azonnali távozását.
Lippi mindent tagadott. Állítása szerint az elejétől fogva világosan megmondta a fiának, hogy senkit sem fog behívni a keretbe csak azért, mert az a GEA-hoz tartozik. Ehhez képest egy lehallgatott telefonbeszélgetés tanúsága szerint Moggi Fabrizio Miccoli barátján keresztül üzent a támadónak: „Mondd meg neki, ne legyen ennyire hülye, különben nem engedem, hogy bekerüljön a válogatottba! Én ítélkezem felette.”
A szövetségi kapitány 2004 és 2006 között összesen 63 labdarúgót próbált ki a nemzeti csapatban. Közülük kilencen tartoztak a GEA-ügynökséghez, mindössze egyetlen olyan játékos volt köztük – jelesül Giorgio Chiellini –, akit közvetlenül Davide Lippi képviselt.
„Azt mondták, ha nem távozom, reggeltől estig a hegyekben fogok edzeni”
Arra, hogy a GEA World és Moggiék befolyása mennyire tarthatatlan volt, maga Fabio Capello hívta fel a figyelmet. A szakember 2002-ben, még az AS Roma edzőjeként egy interjúban nehezményezte, hogy az ügynökség keze gyakorlatilag mindenhova elér. Állítólag a GEA-ügynökök több esetben is nyomást gyakoroltak a labdarúgókra: azt sulykolták nekik, hogy sokkal jobban járnak, ha velük szerződnek, mert Moggiék kapcsolatrendszerének köszönhetően fényes karrier állhat előttük, ha viszont nemet mondanak, elintézik, hogy semmi sem lesz belőlük.
Salvatore Fresi, az Interben 1995 és 2001 között 87 alkalommal pályára lépő védő arról számolt be, hogy már a Juventus játékosaként Moggiék gyakorlatilag maffiamódszerekkel kényszerítették ki a távozását: „Alessandro Moggi és Pasquale Gallo rávettek, hogy hagyjam ott a korábbi ügynökömet, és azt ígérték, a Juventusban játszhatok majd. Később azonban mindketten folyamatosan fenyegettek. Azt mondták, ha nem távozom, reggeltől estig a hegyekben fogok edzeni. Emiatt végül kénytelen voltam a Perugiához igazolni, noha egyáltalán nem akartam odamenni.”
2008-ban, amikor Fabio Capellót azzal vádolta a római bíróság, hogy szándékosan visszatartott a Calciopolival kapcsolatos információkat, már korántsem mert olyan bátran nyilatkozni a GEA Worlddel kapcsolatban, mint 2002-ben. Az akkor épp az angol válogatottat irányító szakember a tanúpadon már azt vallotta: ő sosem tapasztalta, hogy az ügynökség bármelyik képviselője fenyegetett volna játékosokat.
Meglepő, de miközben Capello meghátrált, asszisztense, Franco Baldini sokkal beszédesebbnek bizonyult a bíróság előtt. Az egykori középpályás – aki 1999 és 2005 között az AS Roma sportigazgatójaként dolgozott – arról számolt be, hogy a GEA World valódi irányítója a háttérből gyakorlatilag Luciano Moggi volt. Baldini felidézte, hogy Moggi egy közös vacsora során kérdőre vonta őt, amiért nem engedte megkörnyékezni a Roma utánpótláscsapatának tehetségeit, majd konkrétan az állása elvesztésével fenyegette meg. „Segítened kell nekünk. Az egyik évben még itt dolgozol, a következőben már máshol, majd hirtelen azt veszed észre, hogy egyáltalán nincs munkád” – emlékezett vissza Moggi szavaira Baldini.
Moggi az átigazolási tárgyalások során is igyekezett kedvező helyzetbe hozni a Juventust a GEA erőforrásait felhasználva, nyilván elsősorban fia által, amelyet egy lehallgatott telefonbeszélgetés is alátámaszt.
A téma ezúttal is Fabrizio Miccoli, ezúttal egy lehetséges átigazolás kapcsán.
–Luciano Moggi: „Azt kértem Claudio Lotitótól (a Lazio elnökétől – a szerk.), hogy adjon 10 milliót, erre ő azt mondta, hogy csak ötöt ad, nem? Neked most azt kell mondanod neki: »Figyelj, rá tudom venni az apámat, hogy 7,5 millióért megcsinálja az üzletet.«”
–Alessandro Moggi: „Rendben.”
2005-ben már két római ügyész, Luca Palamara és Maria Cristina Palaia figyelmét sem kerülhette el a GEA működése. Ahogyan az első részben feltártam, részben az ügynökség körüli nyomozás vezetett el a Moggiék bukásához.
Bíróküldés felső fokon: Pairetto, Bergamo és a FIAT-kedvezmények
Moggi a kezdetektől fogva a kölcsönös szívességekre építette a kapcsolatrendszerét, ügyelve arra, hogy közvetlenül még véletlenül se cseréljen gazdát készpénz. Ezt igazolja az az elég jól dokumentált eset is, amikor még a Torino sportigazgatójaként állítólag prostituáltak biztosításával vesztegette meg a játékvezetőket két UEFA-kupa-mérkőzés előtt is. (Erről az esetről bővebben a sorozat második részében olvashatsz.)
A gyanú szerint ez a játékvezetők küldéséért felelős Pierluigi Pairetto esetében sem volt másképp. Fontos leszögezni, hogy a korrupciót végül nem sikerült érdemben bizonyítani –ezért is bukhatott meg végül a Juventus kizárólag a lehallgatási hangfelvételek alapján –, de a gyanú szerint Moggi elintézte, hogy Pairetto 25–50%-os kedvezménnyel juthasson autókhoz a FIAT-nál. Ezt az árengedményt az autógyár elsősorban Juventusnak biztosította, viszont nem kizárólag klubalkalmazottakra korlátozódott: a klub által „jelölt” személyek is részesülhettek benne. Egy FIAT-alkalmazott vallomása szerint Moggi közbenjárására Pairetto is jutott kedvezményes autóhoz, egy Fiat Bravohoz, amelyet a Juventushoz köthető kedvezményrendszer feltételeivel szerezhetett meg. A rendszer működéséről további tanúvallomások is beszámoltak, amelyek szerint a járművek átadását és elszámolását gyakran közvetítők intézték, és előfordult, hogy a vásárlások formálisan más személyek nevére kerültek, akik főként Pairetto baráti köréből kerültek ki.
Felmerült még egy ajándék telefon, néhány ajándék VIP-jegy, de mindez semmiség.
Íme, egy lehallgatott telefonbeszélgetés Luciano Moggi és egy bizonyos Nalla között.
Férfi: Agnelli-ház, jó napot kívánok!
Luciano Moggi: Jó napot, Moggi vagyok. Nallát keresem.
Nalla: Szia, Luciano!
Luciano Moggi: Sürgősen szükségem lenne valamire, mert el kell intéznünk egy ügyet…
Nalla: Igen?
Luciano Moggi: Egy fontos barátunknak kellene egy Maserati.
Nalla: Rendben.
Luciano Moggi: Egy Quattroporte.
Nalla: Quattroporte?
Luciano Moggi: Igen. Egy héten, legfeljebb tíz napon belül meg tudjátok oldani?
Nalla: Rendben.
Ez pedig egy másik telefonbeszélgetés leirata, Pairetto illetve Enzo között.
Enzo: „Halló?”
Pairetto: „Enzo?”
Enzo: „Szia Gigi.”
Pairetto: „Figyelj, azt akartam mondani, hogy gyakorlatilag már megvan az autó.”
Enzo: „Melyik?”
Pairetto: „Szóval amikor majd el akarunk menni érte, a Maserati gyakorlatilag rendelkezésre áll.”
Enzo: „Na ne.”
Pairetto: „Igen, tehát…”
Enzo: „Atyaég.”
Pairetto: „Holnap, amikor hazaérek, egyenesen felhívom a Királyi Házat” (egyértelmű utalás az Agnelli-családra)
Oké, de vajon ki az az Enzo? Nem más, mint az Olasz Labdarúgó-szövetség akkori alelnöke, Innocenzo Mazzini, aki később büszkén úgy nyilatkozott, hogy egyetlen telefonbeszélgetést sem bánt meg. Lelke rajta.
A lehallgatott beszélgetésekből egyértelműen kirajzolódik, hogy Pairetto, Bergamo és Moggi között alá-fölé rendeltségi viszony állt fenn. Utóbbi gyakorlatilag úgy tekintett a játékvezető-küldésért felelős párosra, mintha a saját beosztottjai lennének. Létezik egy kifejezetten hosszú hangfelvétel Moggi és Bergamo között, amelynek a leiratát a terjedelme miatt itt nem közlöm – az alábbi linken azonban teljes egészében elolvasható –, lényegében a soron következő Serie A-forduló kiemelt mérkőzéseit és a hozzájuk rendelhető játékvezetőket veszik sorra. A diskurzusban név szerint előkerül több ismert bíró (például Paparesta, Bertini, Trefoloni, Racalbuto vagy Rodomonti), valamint egyes játékvezetők átmeneti „pihentetése” is a korábbi hibáik miatt.
A FIGC akkori elnöke, Franco Carraro 2025 szeptemberében arról beszélt, hogy utólag már nagyon bánja, amiért nem váltotta le Bergamót és Pairettót sokkal korábban.
„2004-ben úgy gondoltam, hogy Bergamónak és Pairettónak már nem kellene többé játékvezető-küldőként dolgoznia. Nem azért, mert rosszul végezték volna a munkájukat, hanem egyszerűen azért, mert bizonyos pozíciókban időről időre érdemes váltani. Felhívtam Pierluigi Collinát, hogy felajánljam neki ezt a szerepet, de akkor még nem állt készen a visszavonulásra” – emlékezett vissza Carraro.
„Egy évvel később, a History Channelen sugárzott, Calciopolival foglalkozó dokumentumfilmből tudtam meg, hogy Collina ezt azonnal elmondta Leandro Meaninak, a Milan játékvezetői kapcsolatokért felelős igazgatójának, ő pedig rögtön továbbadta az információt Bergamónak és Pairettónak. Ők abban a pillanatban megértették a veszélyt, és úgy döntöttek, hogy Moggira támaszkodva próbálják megvédeni a pozíciójukat. Óriási hibát követtem el: 2004-ben le kellett volna váltanom őket” – magyarázta Carraro.
Az ügyben egyébként egyetlen akkor még aktív játékvezetőt vettek elő: Massimo De Santist, aki az elkövetkező években talán még Mogginál is elkeseredettebben küzdött az igazáért. A vád szerint az egykori rendőr Bergamóval és Pairettóval együtt központi szerepet játszott az úgynevezett „Moggi-rendszerben”, valamint a „Római klikkben” (Combriccola Romana). A gyanú szerint ezt a kört De Santis mellett Pasquale Rodomonti, Marco Gabriele, Luca Palanca és Stefano Farina alkotta – jóllehet utóbbiakat később minden vád alól jogerősen felmentették.
De Santist 2006 júliusában négy évre tiltották el a játékvezetéstől, majd 2011 novemberében a nápolyi bíróság első fokon egy év tizenegy hónap börtönbüntetésre ítélte bűnszervezetben való részvétel és sportcsalás miatt. Az ítéletet konkrétan a Fiorentina–Bologna (1–0, 2004. december 5.), a Reggina–Cagliari (3–2, 2004. december 12.) és a Lecce–Parma (3–3, 2005. május 29.) mérkőzések játékvezetésével kapcsolatban mondták ki.
De Santis 2013-ban a Calciopoli érintettjei közül gyakorlatilag egyedüliként mondott le az elévülés jogáról, hogy tisztára mossa a nevét. Noha bizonyos vádpontok alól végül felmentették, a bíróság másodfokon is megerősítette a bűnszervezetben való részvételét, majd egy évvel később a Semmítőszék is helybenhagyta ezt az ítéletet.
De Santisra a záró, Interről szóló írásban még mindenképpen visszatérek.
Fiorentina: megszoksz vagy megszöksz
A 2006-ban a Juventus mellett elítélt klubok története már önmagában megérne egy külön bejegyzést – a Milan ténykedéséből például egy szürreális vígjáték forgatókönyvét is össze lehetne dobni –, a Fiorentina tragikus bukása mellett azonban egyszerűen lehetetlen szó nélkül elmenni.
Bizonyos körökben egy idő után teljesen nyilvánvalóvá vált, hogy a játékvezető-küldést illetően kihez kell segítségért fordulni. Moggi csápjai a politikai elit legfelsőbb rétegéiig elértek: kapcsolatban állt többek között Domenico Siniscalco gazdasági miniszterrel és Giuseppe Pisanu belügyminiszterrel is. Utóbbi egy alkalommal azért hívta fel Moggit, hogy a közbenjárását kérje, mivel kedvenc csapata, a harmadosztályú S.E.F. Torres éppen a bennmaradásért küzdött. A politikus amiatt panaszkodott, hogy már másodszor küldenek hozzájuk olyan bírót, aki ellenük fúj, és ha ez így megy tovább, ki fognak esni. Moggi röviden csak annyit válaszolt: „Meglátom, mit tehetek.”
Az Inter egyébként relatíve korán, már 2002 körül gyanakodni kezdett Moggiék mesterkedéseire. Erről részletesebben majd a következő fejezetben lesz szó, mivel a szálak szorosan összefüggenek a fentebb már említett De Santis történetével.
Nos, tehát a Fiorentina. A lilák a 2004–2005-ös szezonban teljesen csődöt mondtak: végig a kiesés ellen harcoltak, pedig első ránézésre egyáltalán nem tűnt gyengének a keretük. Ott volt például Nakata Hidetosi, Fabrizio Miccoli, Tomáš Ujfaluši, vagy a klubnál később alapemberré váló Martin Jørgensen is. Ehhez képest négy fordulóval a bajnokság vége előtt az utolsó előtti helyen szerénykedtek, egyetlen ponttal lemaradva a még bennmaradó Sienától.
A klubelnököt, Andrea Della Vallét a csapata gyenge teljesítményénél csak egy dolog frusztrálta jobban: a játékvezetés. A Fiorentinát a szezon során ugyanis több vitatható ítélet is sújtotta. Egy ponton túl Andreának és testvérének, Diegónak elege lett; úgy érezték, lépniük kell, hogy megmentsék a klubot a kieséstől. A páros kiszagolhatta, hogy valami nincs rendben a játékvezető-küldés körül, ezért megpróbálták elmozdítani Franco Carrarát a FIGC, valamint Adriano Gallianit a Lega éléről. Utóbbi tényt ízlelgessük egy picit: a Milan ügyvezető igazgatója volt egyben a ligaelnök is…
Miután Della Valléék palotaforradalma elbukott, nem küzdöttek tovább a rendszer ellen. Egyetlen esélyük maradt: alkalmazkodni.
A történet ezen pontján ismét a hangfelvételeké a főszerep.
Andrea Della Valle: Aggódom. Nem értem, miért szálltak rá ennyire a játékvezetők a csapatunkra.
Mazzini: A probléma az, hogy akik a szálakat mozgatják, egyáltalán nem szimpatizálnak veletek. Ti háborút akartok vívni, de nem látom, hogyan nyerhetnétek meg. Mondd meg, én mit tehetek érted.
Della Valle azonban ekkor már nem akart háborúzni. Fel kellett vennie a kapcsolatot azokkal, akik a háttérből irányítanak, és akik eddig ellenségesek voltak velük. De kihez fordulhatott volna? Giacinto Facchettihez? Massimo Morattihoz? Ugyan már…
Az alábbi beszélgetést a Fiorentina Milan elleni vereségét követően rögzítették a nyomozók.
Moggi: „A bíró jól kibaszott veletek, de mi csináltunk egy kis balhét miattatok.”
Della Valle: „Folyamatosan pofonokat kapunk. Mit tehetnék ezekkel az emberekkel? Többet annál, hogy meghívom őket egy kávéra?”
Moggi: „Hívd meg őket egy cappuccinóra… De neked is fel kell húznod magad, hetente egyszer oda kell csapni az asztalra.”
Della Valle: „De ezt négyszemközt intézzük, ugye?”
Moggi: „Persze. Most az a lényeg, hogy megmentsük a Fiorentinát.”
A Fiorentinát végül sikerült megmenteni. Mi az hogy megmenteni, egy évvel később már a negyedik helyen végzett a bajnokságban kiharcolva ezzel a Bajnokok Ligája indulást. Lényeges kiemelni, hogy a Juventust később nem marasztalták el a Fiorentina megsegítésének vádjában, mivel nem nyert bizonyítást, hogy a beavatkozás valóban megtörtént.
Moggi 2020-ban a Sportitaliának azt mondta, hogy a hangfelvételt manipulálhatták.
„Én inkább Farsopoliról beszélnék, mert a lehallgatott telefonbeszélgetéseket félbevágva hozták nyilvánosságra. Fontos meccs volt, és teljesen természetes, hogy nekünk kedvezőbb lett volna, ha a Fiorentina ér el jó eredményt. Diego Della Valle felhívott, mert szerinte De Santis játékvezető rosszul vezette a mérkőzést, és sok szabálytalanság fölött elsiklott. Diego azt mondta, hogy ki akarják ejteni a Fiorentinát, én pedig azt válaszoltam neki, hogy maradjon nyugodt, és ne tegyen elhamarkodott nyilatkozatokat. Azt mondtam neki: »Gondolkodjunk azon, hogyan mentsük meg a Fiorentinát.« Csakhogy ezt a »gondolkodjunk« szót később teljesen kiforgatták. Azt is mondtam neki, hogy neki a Fiorentinára kell koncentrálnia, nekem pedig meg kell nyernem a bajnokságot a Juventusszal – de ez a rész már valahogy kimaradt a felvételekből. Ezek után hogyan is ne beszélhetnénk Falsopoliról?”
Tárgyalások rohamtempóban
Időhiány miatt a FIGC-nek rendkívül gyorsan kellett cselekednie. Egyrészt az új szezon közeledte, másrészt az UEFA szigorú elvárása sürgette őket, a nemzetközi szövetség ugyanis mielőbb látni akarta, mely klubok indulhatnak végül az európai kupákban. A szövetség élére az Olasz Nemzeti Olimpiai Bizottság (CONI) által rendkívüli biztosként kinevezett Guido Rossi június 29-re tűzte ki a tárgyalások kezdetét. Az elsőfokú ítélethirdetést július 7. és 9. közé ígérték, a fellebbezések benyújtásának határidejét július 20-ban jelölték meg, a jogerős, végső döntéseket pedig legkésőbb július 27-ig meg kellett hozni.
A tárgyalás megkezdése előtti hetek egészen hisztérikus hangulatban teltek. Moggi első körben még nem az Intert, hanem a Milant és Silvio Berlusconit vádolta meg azzal, hogy csőbe húzták. Eközben Adriano Galliani – aki addigra, ha nagy nehezen is, de végül lemondott a Lega elnöki posztjáról – a Juventust vádolta azzal, hogy szándékosan rángatják bele a klubját az ügybe. Massimo Moratti azzal fenyegetőzött, hogy ha nem születik igazságos döntés, az Intert inkább átviszi egy másik ország bajnokságába. Ha mindez nem lett volna elég, két nappal a tárgyalás kezdete előtt Gianluca Pessotto kiesett a Juventus főhadiszállásának ablakából. Későbbi nyilatkozatai szerint baleset történt – és szerencsére túlélte a zuhanást.
Ha fentebb azt írtam, hogy a többi klub érintettsége önmagában megérne egy külön fejezetet, akkor a tárgyalási folyamatra ez hatványozottan igaz. A történteket talán a „tragikomikus” jelző írja le a legjobban, és utólag el kell ismerni, hogy a Juventusnak több szempontból is jogos sérelmei voltak. Ha minden egyes részletre kitérnék, lassan ott tartanék, hogy könyvet írhatnék a Calciopoliról – de nyugi, nem ez a terv –, az viszont tény, és ezt mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a lehallgatott hangfelvételeknek akkoriban csak egy töredékét vizsgálták meg.
Ahogy az Olaszországban lenni szokott, a politika sem maradt ki az ügyből: a hivatalban lévő igazságügyi miniszter, Clemente Mastella például úgy nyilatkozott, hogy szerinte az érintett kluboknak amnesztiát kellene kapniuk. Érvelése szerint egyszerűen nem lenne méltányos, ha olyan játékosok, mint Del Piero vagy Cannavaro – akik annyi mindent tettek a nemzeti csapatért és az olasz labdarúgásért –, a másodosztályban, vagy még lejjebb lennének kényszerítve játszani.
Stefano Palazzi ügyész – jól jegyezd meg ezt a nevet, hiszen azóta bizonyos körökben igeforrássá vált, a következő részben pedig még részletesen visszatérünk hozzá – a Juventust legszívesebben a Serie C-be száműzte volna. A legnagyobb energiával mégis a Milan másodosztályba küldéséért kardoskodott, éppen akkor, amikor a piros-feketék részéről már úgy tűnt, hogy legalább az UEFA-kupában elindulhatnak.
Alig öt nappal azután, hogy az olasz válogatott Franciaország legyőzésével világbajnok lett, július 14-én megszületett az elsőfokú ítélet a Calciopoli-ügyben. A legsúlyosabb csapás a Juventust érte: a torinóiakat megfosztották a 2005-ös és 2006-os bajnoki címüktől, majd 30 pontos büntetéssel a Serie B-be száműzték őket, miközben Luciano Moggi és Antonio Giraudo öt évre szóló eltiltást kapott.
A Milant – bár a Serie A-ban maradhatott – kizárták a Bajnokok Ligájából, a következő idényt pedig 15 pontos levonással kellett megkezdenie; a sportvezetők közül Adriano Gallianit egy, míg Leonardo Meanit három és fél évre tiltották el. A Fiorentinát és a Laziót a Juventusszal együtt a másodosztályba sorolták vissza. A firenzeiek ráadásul 12 pontos büntetést kaptak a Serie B-re – a Della Valle fivérek három és fél, illetve négyéves eltiltása mellett –, míg a rómaiak 7 pontos levonással bűnhődtek, elnöküket, Claudio Lotitót pedig három évre vonták ki a forgalomból.
A fellebbezéseket követően a szövetségi bíróság jelentősen enyhítette az érintett négy klub büntetését. A döntés értelmében a Fiorentina és a Lazio megmenekült a kieséstől, így maradhattak a Serie A-ban, ahogy a Milan is megőrizhette élvonalbeli tagságát. Az egyedüliként a másodosztályban ragadó Juventus pontlevonását 30-ról 17 pontra mérsékelték. A torinóiaktól végleg elvették a 2005-ös és 2006-os bajnoki címüket, 120 ezer eurós bírsággal sújtották őket, és három hazai mérkőzésüket semleges pályán kellett lejátszaniuk – miközben Luciano Moggi és Antonio Giraudo ötéves eltiltása érvényben maradt.
A többi klub esetében is komoly átrendeződést hozott a másodfokú határozat. A Serie A-ban maradó Fiorentina és Lazio a 2006–07-es szezont 19, illetve 11 pontos hátránnyal kezdhette meg. Az előző idényükből harminc-harminc pontot vontak le – ezzel elbukták a nemzetközi kupaindulást –, emellett 120 ezer eurós pénzbírságot kaptak, és néhány mérkőzésre bezárták a stadionjaikat. Andrea és Diego Della Valle eltiltását három-három évre, Claudio Lotitóét pedig két és fél évre mérsékelték. Az AC Milan járt a legjobban: a piros-feketék pontlevonását 8 pontra csökkentették a következő évadra, és bár a 2005–06-os szezonból tőlük is levontak 30 pontot, ez pont elég volt ahhoz, hogy megtartsák a harmadik helyüket, és elindulhassanak a Bajnokok Ligája selejtezőjében – amit a sors fintoraként a következő tavaszon meg is nyertek. A klubvezetők közül Adriano Galliani büntetését kilenc hónapra, Leonardo Meaniét pedig két és fél évre enyhítette a bíróság.
Július 26-án ráadásul bajnokot is avattak: az Internazionale 1989 után először hódította el a Scudettót – igaz, a zöldasztalnál. Massimo Moratti klubtulajdonos azonban egyáltalán nem jött zavarba attól, hogy tizenegy évnyi sikertelen és elképesztően költekező elnökség után így hullott a csapata ölébe a trófea. Elégedetten csak annyit nyilatkozott: „Teljesen meg vagyok elégedve azzal, hogy a bajnoki címet egy olyan klub és csapat kapta meg, amely végig korrektül viselkedett.”
Októberben, a második fellebbezési kör után újabb enyhítések születtek: a Lazio büntetését három pontos levonásra mérsékelték, a Fiorentináét tizenöt pontra csökkentették, míg a Juventus – amely addigra már a másodosztályban szerepelt – végül kilenc pontos büntetéssel zárta az eljárást.
A Calciopoli-botrány jogi megítélésének máig a legvitatottabb pontja az úgynevezett „strukturált sportszerűtlenség” (illecito strutturato) fogalma a Juventus elítélésekor. Tény, valóban nem létezett olyan cikkely az akkori sportigazságügyi szabályzatban, amely szó szerint ezt a nevet viselte volna, tartalmilag azonban a döntés a vád oldaláról mégsem volt teljesen megalapozatlan. A kódex ugyanis világosan rögzítette a sportszerűség általános kötelezettségét (1. cikk) és a sportbeli csalás tilalmát (6. cikk). A vád és a bíróság logikája szerint a klub által működtetett modellben a sorozatos, rendszerszintű sportszerűtlenségek összessége a gyakorlatban már elérte a tényleges versenybefolyásolás súlyosságát, ami indokolttá tette a legsúlyosabb büntetést, vagyis a Serie B-be való visszasorolást. Ezzel szemben a Juventus védői és több független jogász mai napig azzal érvelnek, hogy a klubot egy utólag „összetákolt”, a szabálykönyvben korábban nem rögzített jogi konstrukció alapján marasztalták el. Így a vita a szabályok betűje és azok szelleme között a mai napig lezáratlan maradt.
„Nem azért tartottak fenn titkos mobilokat, hogy hazaszóljanak a feleségüknek…”
A klub még azt is kilátásba helyezte, hogy a rendes polgári bíróságon támadja meg a döntést. A FIFA és az UEFA azonban gyorsan nyomatékosította: ha a Juventus ezt megteszi, azonnal felfüggesztik a FIGC tagságát, ami az összes olasz klubot kizárta volna a nemzetközi kupákból. Miután a FIGC azzal felelt, hogy ebben az esetben teljesen befagyasztja az olasz bajnokságokat (ami a válogatott 2008-as Európa-bajnoki selejtezőkből való kizárását is jelentette volna), a Juventus végül beadta a derekát. Augusztus 31-én, mindössze egy nappal a közigazgatási bírósági tárgyalás előtt a torinóiak visszavonták a Regionális Közigazgatási Bírósághoz (TAR) benyújtott fellebbezésüket. A visszalépésért Gianni Petrucci, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke nyilvánosan köszönetet mondott John Elkannak és Luca di Montezemolónak, és Sepp Blatter, a FIFA elnöke is háláját fejezte ki a klub vezetésének.
A Juventus kálváriája azonban ezzel még nem ért véget. 2007 tavaszán ugyanis felmerült, hogy újabb büntetésekkel sújthatják a klubot, miután a nápolyi ügyészség közel egyévnyi munka után lezárta a botrány következő szakaszát. A hatóságok 48 gyanúsítottat neveztek meg: a vádak szerint a 2004–2005-ös szezonból további 39 mérkőzés – köztük 15 korábban nem vizsgált összecsapás, mint például egy 0–0-s Juventus–Milan rangadó – tisztasága kérdőjeleződött meg. A gyanú szerint Luciano Moggi egy titkos, svájci SIM-kártyákkal felszerelt hálózatot működtetett, amelyen keresztül közvetlenül egyeztetett a játékvezetőkkel és a bíróküldőkkel. Az új bizonyítékok a FIGC akkori főnyomozója, Saverio Borrelli asztalára kerültek. A torinói szurkolók joggal rettegtek attól, hogy a Serie B-s száműzetés és a menet közben 9 pontra mérsékelt hátrány után a klubnak egy újabb nyarat kell a vádlottak padján töltenie – ezúttal a Messinával kiegészülve.
„A kapcsolatot telefonhívások útján tartották, köszönhetően azoknak a titkos SIM-kártyáknak, amelyeket Moggi biztosított Paolo Bergamo és Pier Luigi Pairetto játékvezető-küldőknek, Mariano Fabianinak, a Messina sportigazgatójának, valamint Gianluca Paparesta, Salvatore Racalbuto, Stefano Cassarà, Antonio Dattilo, Paolo Bertini, Marco Gabriele, Tiziano Pieri, Massimo De Santis és Marcello Ambrosino játékvezetőknek” – állt a nápolyi ügyészség által kiadott hivatalos közleményben.
Moggi persze röhögött az összes felmerült vádon. „Milyen svájci sim kártyák? Nem adtam én senkinek semmit.”
A Juventust végül semmilyen további szankció nem érte. Piero Sandulli bíró a titkos SIM-kártyákról a következőket mondta: „Egy zárt láncú SIM-kártya birtoklása önmagában még nem bűn, bár kétségkívül felettébb különös. Akkor válik sportcsalássá, ha a vonalat meccsek manipulálására használták. Mindenesetre az eset több mint gyanús. Kétlem, hogy a bírók azért tartottak fenn titkos mobilokat, hogy hazaszóljanak a feleségüknek, hogy készítsék a vacsorát…”
Luciano Moggit 2011 novemberében a nápolyi bíróság bűnösnek találta bűnszervezet létrehozásában, és első fokon 5 év 4 hónap szabadságvesztésre ítélte. 2013 decemberében a fellebbviteli bíróság ezt az ítéletet 28 hónapra csökkentette, majd 2015 szeptemberében az Olasz Legfelsőbb Bíróság (Semmítőszék) kimondta, hogy a bűnszervezetre vonatkozó vádak elévültek.
Bár a börtönt elkerülte, Luciano Moggi örökre megszégyenült.
A Juventus éveken át próbálkozott, hogy helyreállítsa a becsületét, és visszaszerezze az elvett Scudettókat.
Sikertelenül.
Oké, de mi a helyzet az Interrel?
A sorozat negyedik, záró részében a kedvenc csapatunk érintettségéről írok majd.
A korábbi részeket az alábbi linken olvashatjátok el: