Egy ideje tudtuk, hogy eljön ez a pillanat, viszont azt csak nagyjából sejthettük, melyik meccsen. Most itt vagyunk a Derby után, és elmondhatjuk: ezeket az emóciókat nem lehet előre át/megélni, hiába mutatott hetek és hónapok óta most már minden egy felé.
Hosszú és apátiával átitatott hetek teltek el az Atlético Madrid elleni kiesés óta, mikor is végre eljött az egyetlen meccs, amit még vártam és fontosnak tartottam az idényben. Minden nagyképűség nélkül azért a Scudettot nagyrészt elkönyveltem, és csak reménykedtem, hogy a Derbynek ad majd egy kis külön fűszert a tét: a csapat ott és akkor lehet bajnok, ahol és amikor a Milannak legjobban fáj. Az okokat nyilván felesleges taglalnom, de ha valakinek nem egyértelmű, hát kanyarodjon csak vissza a két évvel ezelőtt összemákolt bajnokságuk körülményeihez, mindenestül.
És mik a meccsel kapcsolatos tapasztalatok?
– Pioli radikálisabb módosításai most – kivételesen – úgy ahogy bejöttek, de ez még arra nem volt elég, hogy a két csapat közti különbséget eltüntesse, csupán nagyjából kordában tartotta az Intert, és így egy idő után ők is tudtak helyzetet kialakítani. Hát, ide jutottunk, kvázi már mindennel próbálkozott a Milan edzője az utóbbi meccseken, és – a végeredményt tekintve – egyszerűen semmi nem hozta meg a kívánt hatást. Nyomasztó lehet.
– Látszott azért, hogy hetek óta először nagyon a helyén van a mentalitás – a Derby az Derby ugyebár. A párharcokba olyan hőfokon sikerült belemenni, ahogy kell, persze máshogy ezt nem is lehetett csinálni, mert a kuzinok is nagyon pörögtek. Meg hát egyébként is.
– Sikerült azért előnyt kovácsolni abból, hogy néhány napja még öldöklő EL-csatát vívtak Leaoék, rangadó ide vagy oda, olykor azért érződött, melyik a frissebb csapat. Persze nincs ezzel nagy gond, tudni kell az ilyet kihasználni.
– Annyira, de annyira sorsszerű volt a Milan két kiállított játékosának személye, nem? Valahol fura, hogy Nesta, Maldini, Kaká, stb. utódai ilyen senkiházi férgek, akik az úriemberséget még csak hírből sem ismerik – azt így végül is elmondhatják, hogy nem játszották el a szimpatikus vesztes szerepét. Ez is valami…
Ugye-ugye nem véletlen mondják, hogy a karma egyszer mindenkit utolér?!
A második csillagról: hatalmas dolognak tartom, nagyon örülök neki, és ha valaki a zöldasztalosról kérdez, én azt mondom, hogy büszke ugyan nem vagyok rá, de elfogadom. Mi mást is tudnék tenni?
A maradék fordulóra van néhány elvárásom, az egyik legfontosabb rögtön az, hogy ezeket éles edzőmeccsekként kell(ene) felfogni, már a következő szezon csapatát és futballját építve. Nyilvánvalóan van még hová fejlődni, és abban is biztos vagyok, hogy az Inzaghi vezette stábnak vannak is tervei ennek megvalósítására. Szeretném látni továbbá a kevesebbet játszókat, különös tekintettel a lényegében nulla bizonyítási lehetőséget kapó Buchananre.
Cuadrado és Sensi egyébként biztos kapnak búcsúmeccset, de közülük csak az olasz érdemelné meg nálam.
A bajnoki cím tényéről és hogyanjáról sokan, sok helyen fogunk még értekezni, addig is örüljünk, ünnepeljünk és élvezzük ki ezeket az éveket, mert bizony most már kimondhatjuk: ez egy korszakos csapat, az Inter történelmében legalábbis biztosan.
Összefoglaló:
Pontozás:
Sommer – Ismét fontos meccsen hozott extrát, közhelyesen azt is mondhatjuk: majdnem a gólt is védte. (7,5)
Bastoni – Az elegancia, ahogy ilyen időjárási körülmények között is kezelte a labdát, szinte egyedülálló, és világviszonylatban is kiemelkedő. Hátul neki volt kevesebb dolga, de ami volt, azt jól megoldotta. (7)
Acerbi – Gól és kiemelkedő védőmunka – bár utóbbira leginkább tisztázások tekintetében volt szükség. (7,5)
Pavard – A mezőny legjobbja titulust kulcsfontosságú (és klasszis) szerelésekkel és assziszttal érdemelte ki. (8)
Dimarco – Szerepet játszott az első gólban, alakított ki lehetőségeket, adott ziccerlabdát, és hátul is rendben volt. Komplett teljesítmény. (7)
Mhitarjan – A szokásos higgadt, intelligens futball, az átmenetek hathatós segítségével – sajnos a helyzetét kihagyta, de ez olyan túl sokat nem vesz el az érdemeiből. (6,5)
Calhanoglu – Brutális melót tett a meccsbe, és ez leginkább a védekező számain látszik: 3-3 szerelés és megelőzés és egy felszabadítás van a neve mellett, szóval nem csak a szemteszt mondatta azt velünk, hogy mindenhol ott volt. Természetesen az akciókban is igyekezett szerepet vállalni, két kulcspassza és 94%-os passzhatékonysága is jelzi, mennyire fontos volt neki ez a siker. (7,5)
Barella – Jól focizott összességében, és begyűjtött egy okos, a szívünknek igen kedves sárga lapot. (7)
Darmian – Támadásban non-faktor volt, védekezésben pedig most volt hibája is sajnos. (5)
Thuram – Folyamatosan igyekezett terrorizálni a Milan-védelmet, aktivitása és igyekezete pedig egy okos gólt eredményezett. Ő újra megtalálta a góllövő cipőt szerencsére – annak ellenére, hogy egy nagy helyzetet azért elrontott. (7)
Martínez – Hihetetlen, de csak nem múlt el az idény balfék széria nélkül… Nem akarom csesztetni, mert rengeteget tett hozzá így is – pl. sárgákat harcolt ki -, de hát annak egyszerűen nem tapsikolhatunk, hogy elrontott egy üres kapus ziccert. (5,5)
Carlos Augusto – Igyekezett segíteni a csapat stabilizálásában. (-)
Frattesi – Lényegében két kiállításban is közrejátszott, passzkísérlete viszont nem akadt. (-)
Asllani – Annyira nem tetszett a testbeszéde, a szabadrúgása pedig egyenesen kínos volt. (-)
Dumfries – Szerződéshosszabbítást neki! Végre! (-)
de Vrij – Ahhoz képest, hogy néhány percre állt be, hátul egész sokat tudott játékba avatkozni. (-)
Inzaghi – Sikerült újra felpörgetnie a csapatot a megfelelő hőfokra, és bár akadtak kisebb gondok a koncentrációval, ez ismét egy biztos győzelem volt a kuzinok ellen, jó meccseléssel. (7)