Marko Arnautovic góljával az Inter legyőzte az Atletico Madridot, mintegy jelezve, hogy csizmán túl sem hajlandó visszább venni a lendületből.
„Egyszerűen, de jól játszanak” – nyilatkozta a párharc felvezetéseképp egykori középpályásunk (egyben aktuális ellenfelünk edzője), Diego Simeone az Interről, amely sokadik olyan meccsét tudja maga mögött, ahol a csapat játéka láttán az lehetett az ember benyomása, hogy a foci bizony tud nagyon-nagyon egyszerű is lenni. Tovább megyek: már azok számára is egyre nehezebbé válik az, hogy az Intert ne helyezzék a lehető legmagasabb polcra a jelenlegi nemzetközi mezőnyben, akik előszeretettel hangoztatják a narratívát, miszerint nem a Nerazzurri erős, hanem minden más ellenfelük gyenge… Az európai viszonylatban is egyre nyilvánvalóbb játékerő persze nem jelent megkérdőjelezhetetlen esélyességet a BL-cím elhódítására, de kellő alapot adhat egy szép, amolyan „ebből bármi lehet”-típusú menetelésnek.
Na de ne szaladjunk ennyire előre. Merthogy a meccs krónikája mellett e sorok írójának párharc előtti elvárásai is megérnek pár karaktert. Nem tagadom, keserves meccsre, masszív és könyörtelen ellenfélre, ebből adódóan viszonylag eseménytelen döntetlenre számítottam, hovatovább arra, hogy hosszú évek után most először nyomhatja valamifajta nyomás a csapat vállát. Adódóan nagyobb részben a bajnokság totális ledominálásából, kisebb részben pedig abból a szintén nem elhanyagolható tényből, hogy tavaly a sorozat döntőjéig meneteltek kedvenceink, ahol aztán a toronymagas esélyesnek titulált Manchester Cityt is megszorongatták. Ha úgy tetszik, olyasfajta mérföldkövet láttam, s látok ebben a párharcban, amely döntő fontosságú a Nerazzurri nemzetközi topcsapat-státuszát illetően. Veszítenivaló tehát volt. Illetve van.
Hogy milyen meccsre lehet kilátás, arról már az első percekben meggyőződhettünk: ahogy azt várni lehetett, a kezdeményezőbb hazaiak és a passzívabb vendégek nem kápráztattak el bennünket helyzetek sokaságával, az összképpel talán csak a két csapat szurkolói lehettek valamelyest kibékülve, bár a tempó nem volt rossz. Ahogy aztán teltek a percek, úgy vált egyre nyilvánvalóbbá, hogy az Inter intelligens, gyors átmenetekre képes futballja okozhat kényelmetlen pillanatokat a Matracosoknak, főleg Witsel oldalán, legnagyobb bánatunkra azonban rendre rossz döntések és pontatlan megoldások születtek a spanyolok tizenhatosának előterében. A legnagyobb lehetőséget Lautaro Martinez hagyta kihasználatlanul, aki Thuram passzát követően törte el csúnyán a labdát. Bosszúságunkat fokozta, hogy Mhitarjánnak és Darmiannak is alaposan meggyűlt a baja a meccs ritmusával, Thuram pedig sérülése miatt nem jöhetett ki a második félidőre.
És itt elérkeztünk a találkozó kulcsmozzanatához, és ahhoz a kettősséghez, aminek okán nem tudunk egyféleképp viszonyulni a franciát váltó Marko Arnautovichoz. Merthogy az osztrák remekül szállt be: labdákat tartott meg, jól passzolt, markánsabbá tette csapatának jelenlétét és veszélyességét a madridi kapu vonzáskörzetében… a helyzeteit azonban kihagyta. Előbb egy Sommertől induló, villámgyorsan felépített akció végén vágta fölé Dimarco beadását, amely után még kevésbé haragudtunk rá, amikor azonban öt méterről sem tudta eltalálni Oblak kapuját, sokunknál elszakadhatott a cérna – okkal. Hogy az egyébként példás erőfeszítés és töretlen lelkesedés ne legyen hiábavaló, ahhoz a Fortuna is hozzátette a maga részét, így egy kipattanó labdát követően Markoé lett a meccs egyetlen gólja. Én pedig azt mondom (vélhetően nem egyedül): képességben, összjátékban semmi hiányossága nincs a srácnak, és amennyiben magára tud szedni egy kis önbizalmat, hasonlóan fontos, pontokban és meccsdöntő mozzanatokban megmutatkozó szerepe lehet a szezon hátralévő részében.
A show persze semmiképp sem mondható egyszemélyesnek: a pályára lépő Inter-játékosok mindegyike hozzátette a maga nagyon fontos részét a győzelemhez, amely kétségkívül lehetett volna nagyobb arányú is, elégedetlenségnek ugyanakkor semmi helye nincs. Már csak azért sem, mert nagyon kevesen képesek ilyen szintű kontrollra egy Atletico Madrid ellen, ami a játékosokon túl az Inzaghi-stáb abszolút dicsérete. Ahhoz viszont, hogy a párharc vége is hasonlóan örömteli legyen, legalább ennyire kompakt, összeszedett és fókuszált produktumra lesz szükség a madridi visszavágón, merthogy ellenfelünk minden létező eszközt bevet majd, abban biztosak lehetünk.
Osztályzatok:
Sommer: A Derby’d Italia után a BL-nyolcaddöntő első meccsén sem volt dolga. (-)
Pavard: A helyzet az, hogy továbbra sem tudunk jobb futballistát elképzelni nála ezen a poszton – nem is akarunk. Védekezésben könyörtelenül stabil és határozott, előrejátékban precíz és higgadt. Megnyugtató a jelenléte, különösen akkor, ha az előtte futballozók kicsit szertelenebbek. (7.5)
De Vrij: Jól állta a sarat, a második félidőben volt egy emberfeletti mentése vert helyzetben. (7)
Bastoni: Újabb világklasszis performansz. (7.5)
Darmian: Az első félidőben kijött, hogy ennyi idősen ez a szint már magas neki szárnyvédőként, a másodikban pedig az ő kicselezésével alakította ki egyetlen komolyabb helyzetét a vendégcsapat. (5.5)
Barella: Nagy kedvvel játszott, a támadások abszolút motorjának bizonyult elejétől a végéig, négy szerelése pedig kitűnő védőmunkáról árulkodik. (8)
Calhanoglu: Az első félidőben volt egy-két szemrevaló keresztlabdája, a folytatásban viszont rendre elhibázta a kulcspasszokat, ígéretes lövőhelyzeténél pedig kissé sután találta el a lasztit. Nem volt jó meccse volt ezúttal. (6)
Mhitarján: Ezen az estén kijött, hogy ő sem gép. Volt pár bosszantó hibája, de sokat melózott – és megúszta sárga nélkül. A cseréje jogos volt. (6.5)
Dimarco: Most nem jött tőle extra, de különösebb kritika sem érheti. (6.5)
Martinez: Gól nélkül is abszolút vezére volt a csapatnak. (7)
Thuram: Volt két jó előkészítése és egy lövése. Remélhetőleg nem súlyos a sérülése. (6.5)
A cserék közül Arnautovic (7.5) a kihagyott helyzetei ellenére jól futballozott, és végül nyerő embernek bizonyult, Dumfries (7) és Frattesi (7) új lendületet vittek a játékba, nem sok híja volt, hogy kanadai pontig jussanak. Carlos Augusto jól mozgott, Alexis Sanchez viszont nem kapott elegendő játékpercet ahhoz, hogy érdemben bizonyítani tudjon.
Inzaghi: Sokadik kifogástalan meccselése volt ez, a cseréi kivétel nélkül ültek. A találkozó egyébiránt megmutatta, hogy az Inter számára a következő lépcsőt az jelentheti, ha egy hasonló minőségű ellenféllel szemben képes lesz gólokkal nyerni egy sorsdöntő nemzetközi meccsen. Szó sincs arról, hogy ki kellett volna tömni az Atletico Madridot, de ha kétgólos különbséggel fordulnak a csapatok a visszavágóra, az a meccs képének függvényében nem jelentett volna különösebb szenzációt. A második etap mondjuk akkor sem lenne sétagalopp, de hasonlóan kompakt performansszal az Inter be fog tudni jutni a legjobb nyolc közé. (8)
Folytatás vasárnap Leccében!