Amikor tisztázódott, hogy a Juventus a Serie A. 22. fordulójának szombati játéknapja után akár négypontos előnnyel is rendelkezhet mieinkkel szemben, bevallom férfiasan, elkapott az ideg. Hát még akkor, amikor eldőlt, hogy több kulcsemberre sem számíthatunk a firenzei vendégjáték során.
Mert hát hiába a kettővel kevesebb meccs, azért a csapat nyakába zúduló lélektani teher nagyon nem a mindegy kategória. A túlpánikolás után azért sikerült realizálnom, hogy egy olyan csapatnak, amely a scudettóra pályázik, mi több, okkal tekinthető a cím első számú várományosának, ennyit bizony gond nélkül el kell bírnia. Hiába a masszív ellenfél, hiába a több kulcshiányzó, és hiába a január derekára zsúfolt négycsapatos Szuperkupa – aminek mondjuk szerencsés időzítést nem igazán lehet találni, már ha abból az elgondolásból indulunk ki, hogy azt mindenképpen a szezon kellős közepén kell megrendezni, megfelelő időpontja ugyanis lenne neki, valamikor a bajnoki rajt előtt…
No, de mindegy is, mert bár kissé ráfaragtunk a rijádi turnéra, a trófeát azért sikerült zsinórban harmadszor is bezsebelni, ami szép nyitánya az esztendőnek, plusz jelzés a riválisoknak, meg minden ilyesmi. A Fiorentina elleni idegenbeli randitól ennek ellenére fáztunk rendesen, elvégre a Violák teljesen korrektek idén (is), mi pedig meglehetősen felforgatott tizeneggyel voltunk kénytelenek harcba vonulni. A középpálya és a csapat kulcsfontosságú egyéniségeinek helyét két olyan spíler vette át, akikről mindannyian tudjuk, hisszük, de minimum reméljük, hogy jók, ettől függetlenül cseppet sem voltunk nyugodtak, amikor arra gondoltunk, hogy főszerephez jutnak egy kiemelkedően fontos bajnokin. Kissé hálátlan dolog ez, de idáig Asllani és Frattesi is csupán részben igazolták azt, hogy zökkenőmentesen integrálható, teljes értékű helyettesei alapembereinknek, ami persze azzal is magyarázható, hogy Calhanoglu és Barella nemzetközi viszonylatban mérve is rendkívül magas szintet képviselnek, aminek eléréséhez nem elég pár meccs meg az alapvető tehetség: a sok-sok tapasztalaton túl karizma, talpraesettség és győztes mentalitás is szükséges.
Ha azt nem is mondhatjuk, hogy mindezekből óriásit villantottak tegnap este, abban aligha lehet vita, hogy Asllani higgadtsága és mozgékonysága, Frattesi lendülete és munkamorálja a csapat előnyére váltak, és bár a játék minősége, folytonossága messze elmaradt attól, amihez szoktunk, ez nagyban volt köszönhető annak is, hogy meglehetősen leharcolt volt a társaság. Ennek ellenére a tisztességes melót mindenki beletette a meccsbe már az első perctől. Martinez nagyszerű fejesével (és az albán gólpasszával) az előny is megvolt, amit kicsivel több precizitással és koncentrációval akár növelhettünk is volna az első játékrészben – a sokszor esetleges támadásszervezés dacára. A lilák persze jöttek előre, Nzolával sok esetben meggyűlt a baja a leghátsó sornak, melynek tagjai egy-két bosszantó hibát és szabálytalanságot is vétettek. A minimális fórral elégedettek voltunk, és a második félidőtől szívesen eltekintettünk volna. A csapat azonban szervezettnek bizonyult, és nagyobb gólszerzési esélyeket nem igazán engedett vendéglátójának. Sommer aztán egy vitatható szabálytalansággal büntetőhöz juttatta őket, Nico Gonzalez kissé arcos végrehajtásánál viszont jó irányba vetődött, társai pedig megfelelően takarítottak el minden kapuja elé kerülő lasztit a fennmaradó percekben, így egy melós, brusztolós, ám nagyon jóízű győzelemmel a zsebében térhet haza Milánóba a brigád.
És újfent a tabella éléről tekinthet üldözőire, miután a Juve emberhátrányban nem bírt az Empolival, hiába tehát az egy meccs mínusz, a vasárnapi derbit megérdemelt helyéről várhatja az Inter. S ha már a riválisok, a két tizit hibázó kuzinok Motta Bolognája ellen hullajtottak el két pontot, így kijelenthető, ez a forduló Inzaghiéké volt. Már csak 16 hasonlót kívánunk magunknak!
Osztályzatok:
Sommer: Összehozott egy tizit, amit aztán jó érzékkel hárított, jóvátéve „hibáját”. A legelején volt egy ijesztő bizonytalansága lábbal, de amúgy hozta, amit egy ilyen meccsen kell és lehet. (7)
Bastoni: Jó meccset játszott, előre is igyekezett, nagy mentésén túl volt egy kiváló megindulása is. A sárgája kicsit bosszantó. (7)
De Vrij: Sokat birkózott Nzolával, és az első játékrészben nem mindig volt a helyzet magaslatán. A hajrában aztán mindent elfejelt, ahogy illik. (6.5)
Pavard: Ő is besárgult, amit Inzaghi ezúttal rekordgyorsasággal reagált le – vélhetően amúgy is érett a váltás. Amúgy brusztolt, harcolt, hozta a szokásos szintet, és volt egy hatalmas mentése a tizi-szitunál, ami ha nincs… (7)
Carlos Augusto: Az utolsó passzoknál kicsit több letisztultság, jobb döntések, és abszolút rendben lesz ez. (7).
Mhitarján: Nem volt nagy meccse, az előrejátékába becsúszott néhány szokatlan hiba, de a megalkuvást nem ismerő mezőnymunkája okán ezúttal is elismerést érdemel. (6.5)
Asllani: Nem tudta olyan szinten kontrollálni a labdakihozatalokat és a középpályás-védekezést, mint Calhanoglu, de ez nem kizárólag az ő felelőssége – na meg arra amúgy is kevesen képesek a világon. Azért voltak okos passzai, jó meglátásai és fontos közbelépései, úgyhogy pacsi neki, és sok hasonlót még! (7)
Frattesi: Amit mindannyian első körben keresünk vele kapcsolatban, pláne egy olyan meccsen, ahol sok időt tölt a gyepen, nem is lehet más, mint a passzmutatója, ami ezúttal sem Barella-szint: 25/19. Ettől függetlenül akadtak ígéretes megoldásai, kis szerencsével gólt és gólpasszt is jegyezhetett volna. (7)
Darmian: Hozta azt a szív-lélek Darmiant, aki aranyat ér egy ilyen meccsen. (7)
Thuram: Nem volt észrevehetetlen, de ezúttal nem sziporkázott annyira. Na meg ha nem botlik meg annál a helyzeténél… (6.5)
Martinez: Szép fejesével (ismét) ő szállította ezt a több szempontból is iszonyúan fontos három pontot. Az is élményszámba ment, amikor a szögletzászlónál szerzett labdát, amiből két pillanattal később Frattesi kis híján gólt lőtt. A második félidőben azért látszott rajta, hogy ő is emberből van. Elfáradt, de lecseréléséig minden momentumba maximális elánnal tette bele magát. Nagyon-nagyon gyorsan egyezzünk meg vele (és az ügynökével) a folytatásról! (7.5)
A cserék közül mindenki hozzátette a maga fontos szerepét ahhoz, hogy meglegyen a meccs: Bisseck és Acerbi a hátsó alakzat stabilizálásával, Dumfries az összességében célravezető, sallangmentes futballjával, ezen felül az Arnautovic-Sanchez párosnak is voltak kellemes mozzanatai.
Inzaghi (8) kapcsán szót érdemel, hogy a tavalyi-tavalyelőtti gárda egy ehhez hasonló meccset aligha tudott volna megnyerni. Hogy a csapat aurájának ilyesfajta változása az ő munkájának megkérdőjelezhetetlen gyümölcse, azt bizonyára kitartó kritikusai is boldogan ismerik el. Lélektanilag nagyon fontos sikert könyvelt el, különösen annak tükrében, hogy a szigorú értelemben vett kulcsemberek közül négy (de inkább öt) a padon (vagy a lelátón) kezdett.
Jó állapotban, optimistán várhatjuk tehát a bajnoki idény legfontosabb csörtéjét, ahol a legjobb, legélesebb arcunk kell ahhoz, hogy igazoljuk, miért is vagyunk mi a (leg)jobb csapat az idei kiírásban!
Forza Inter!