Kár lenne tagadni, a hétközi BL-forduló azért összességében keserű pirula volt, így a lelkek megnyugtatására azonnali pozitív reakcióra volt szükségünk. Megkaptuk.
Jól sikerültek mostanság az idegenbeli rangadók – meg úgy összességében a nagy meccsek is a Serie A-ban -, úgyhogy joggal vártuk a pénteki Juve-pontvesztés kihasználását. Azt a tényt figyelembe véve pedig, hogy SMS személyében nyáron távozott a kékektől az utóbbi 10 év egyik legnagyobb Inter-ölője, pláne bizakodhattunk. Persze Felipe Anderson még ott van, és a kezdőcsapatban is kapott helyet…
A meccs első harmadában azért sokszor vakarhattuk a fejünket, Sarri érezhetően kitalált egy működő taktikát az Inter ellen – nehézkesek voltak a labdakihozatalok, Zaccagniék pedig relatíve sokszor jártak a tizenhatos környékén. Mondjuk onnan tovább nemigen jutottak, és ez mindenképp az olajozottan, kollektíven és végletekig szervezetten működő csapatvédekezés dicsérete. Nem véletlen, hogy a szenvedősebb játék ellenére ebben az időszakban is igazi helyzete az Internek adódott inkább, Thuram révén. Aztán jött Marusic, aki úgy gondolta, törleszt kicsit a másfél szezonnal ezelőtti gyökérségéért, és most a másik milánói csapatot segítette meg, rögtön egy gólpasszal. Köszönjük, jóember, a múltat mondjuk már nem lehet jóvá tenni!
A meccs maradék része a gól miatt is már inkább a kedvenceink kénye-kedve szerint alakult: lassacskán a labdabirtoklás aránya is kiegyenlítődött, majd átfordult, és végül is bőven több helyzetet dolgozott ki a csapat, mint az ellenfél. Egyedül az egyéni hibából induló Rovella-ziccer zavart be az összképbe, de ott Sommer szerencsére – a tőle megszokott módon – a helyén volt.
Akár izgulhattunk is volna az eleje miatt, de elég hasonló volt ez a nápolyi látogatáshoz, és mivel annak tapasztalatából táplálkoztunk, végül is nyugodtak maradhattunk. És aki így tett, az járt jól. Egy végtelenül profin menedzselt, szép győzelmet láthattunk.
Egyéb megfigyelések, gondolatok, ömlesztve:
– Bármennyire is imádjuk Darmiant, azért így, a többi jobb oldali szárnyédő hiányában eléggé szárnyaszegett (höhö) az az oldal, és ez nyilvánvalóan nyomot hagy a támadójáték minőségén. Persze mondjuk Dumfries-zel sincs egekben a kreativitás, de nála legalább a gyorsaságot lehet használni, míg az olasz kvázi egy biztosító ember így. Egy szó, mint száz: ebbe a pozícióba tényleg muszáj lenne igazolni, inkább előbb, mint utóbb.
– Ezen a héten is rögzíthetjük a(z egyébként egyértelmű) tényt: egy jól működő rendszerbe, összeszokott társakkal sokkal könnyebb beilleszkedni, és sokkal egyszerűbb abban jól futballozni. Bisseck az ékes példája ennek, akinek így, a stabil kezdőkkel sikerül a pozitív tulajdonságait kidomborítani, hiányosságait pedig némiképp elrejteni. Nem találom fel ezzel a spanyolviaszt, de attól még tény: a sikerek egyik titka ez, és ezért mérföldes pacsi jár a szakmai stábnak.
– Ha már sikerek: a tegnapival sikerült letudni az őszi idény összes rangadóját, és a mérleg viszonylag elfogadhatóra sikerült: hat meccs, öt győzelem, egy döntetlen, 18:3-as (!) gólarány. Wow!
Jól becsüljük azért meg, amit ezen az őszön láttunk, mert elképzelhető, hogy ilyen belátható időn belül nem lesz több. De még csak hasonló sem – és ezt nem a pesszimizmus mondatja velem, egyszerűen megpróbálok a realitások talaján maradni.
Összefoglaló:
Pontozás:
Sommer – Végig hozta a szokásos magabiztosságát, és újra akadt egy végkimenetelt befolyásoló ziccervédése. (7)
Bastoni – Intelligens, sallangmentes védőmunka sok melóval, plusz higgadt, hatékony passzjáték. (7)
Acerbi – Jobbára tisztogatnia kellett, és hiba nélkül hozta le a meccset. (6,5)
Bisseck – Most is megmutatta a benne rejlő óriási potenciált. Labdával a lábán kifejezetten jónak tűnt – leszámítva azt a keresztpasszt -, hátul pedig nem lelkesedett túl egy szituációt sem, az pedig elég, ha Darmian támogat melletted. (6,5)
Dimarco – Ő nem egy cselgép, de a kirobbanó önbizalmát tökéletesen mutatta az a bal oldalon való elfutás. Jól futballozott, konstans veszélyt jelentett az oldalán. (6,5)
Mhitarjan – Az egyik legjobb teljesítmény az övé volt, a pálya minden pontján feltűnt, és sokszor segítette ki a társakat így vagy úgy. Megérdemelte volna, hogy az egyik helyzete beakadjon. (7)
Calhanoglu – Ez most halványabbra sikerült. Az első félidőben több ígéretes kontra akadt el a rossz passzán, fordulás után pedig az ő rossz átvételéből indult a Lazio legnagyobb helyzete. (5,5)
Barella – Gólpassz, lüktető játék, végül pedig egy hasznos fault. Érkeznek azok a pontok a kanadaira. (7)
Darmian – A szokásos: hátul szikla, előre nem túl hatékony, néha picit suta. A védőmunkája húzza feljebb az osztályzatát. (6)
Thuram – Bár eleinte még nem sikerültek a (kissé kapkodó) megoldásai, szép lassan megérkezett a meccsbe, és a szélre való kimozgásaival sok zavart okozott a Lazio védelmében. Végül pedig megérkezett a megérdemelt gólja is. (7)
Martínez – Ha épp nem kap olyan kiszolgálást, majd kikaparja magának a gesztenyét – ez ennyire egyszerű, ugye? Csatárként két-két szerelés, megelőzés és tisztázás áll a neve mellett, kb. elfogytak a jelzők a mezőnymunkájának méltatására. (7, 5)
Carlos Augusto – Szűk fél óra alatt is tudott hozzátenni, kis híján gólpasszig is eljutott. (6)
Frattesi – Ennyi idő alatt majdnem annyi passzkísérlete volt (12), mint hét közben a teljes meccsen (16) – persze nyilván lehet ezt relativizálni, de most sokkal jobban mutatott. Akár gól is állhatna a neve mellett. (6)
Arnautovic – Azt azért a javára írom, hogy láthatóan kapar, ezért megérdemelné, hogy jó dolgok történjenek vele. Szerintem előbb-utóbb fognak is. (-)
Asllani – Segített az eredmény jegelésében. (-)
Klaassen – Ő is. (-)
Inzaghi – Kifizetődött a kivárásra épülő taktikája ismét. A Lazio felállt védelem ellen kevés esélyt okozott, majd egy idő után el is fáradtak a saját tempójukban, onnantól pedig az Inter irányította a meccset. A megfelelő ütemben és mennyiségben érkeztek a cserék is. (7)