Újabb veretlenül lehozott hónap letudva, azt viszont ki-ki vérmérséklete szerint ítélje meg, hogy az utolsó két döntetlen miatt az a bizonyos pohár épp félig üresen vagy tele van -e.
Én abszolút utóbbi mellett vagyok, mert álomszerű lett volna mondjuk egy 100%-os november, azért a hátráltató tényezőket is figyelembe véve ez az eredménysor bőven a vállalható kategória. A BL-továbbjutás megvan – így a pihentetésre is jutott lehetőség -, a bajnokságban pedig a rangadókon továbbra sem talált legyőzőre a csapat. A Juventus mondjuk láthatóan rohadt kemény ellenfél lesz végig, így kulcsfontosságú volt, hogy ott ne legyen zacskó, és akkor is így van ez, ha még csak a bajnokság harmadánál járunk.
Az öt meccsen egyébként három győzelem és két döntetlen a mérleg, 9-5-ös gólaránnyal. A szerzett találatokkal továbbra sincs különösebb probléma (ugyanannyi volt, mint októberben), a védekezés viszont néha meginogni látszik, bár ott meg az torzítja az összképet, hogy a két rangadón Scamacca és Vlahovics gólját is komoly egyéni hiba előzte meg, a lisszaboni pedig egy „speciális” meccs volt.
A hónap védője/kapusa Francesco Acerbi, aki a számára ma már kissé karakteridegen pozícióban is magas szintet hoz, és továbbra is vasemberként, számottevő hiba nélkül futballozza le a heti két meccset. Ó, ha már itt tartunk, talán taníthatna ezzel kapcsolatban pár trükköt Bastoninak, bár ez nyilvánvalóan alkati kérdés is.
Kihívója de Vrij volt, akiről nagyjából ugyanazt írhatjuk, mint az olaszról, azzal a különbséggel, hogy ő a neki testhezálló poszton játszik hétről hétre.
A legjobb középpályás díját nem lehet nem Calhanoglunak adni. Egyenletesen hozta a klasszist, és két büntetőt is gólra váltott fontos szituációkban. Sok újat nem nagyon tudunk írni vele kapcsolatban, hacsak nem annyit, hogy már egy milanos legenda (Costacurta) is olyan szavakkal méltatta, miszerint „ő a Serie A legjobb játékosa”. Nem kis dolog.
Más jelölt igazán nem akadt ilyen tekintetben, de a többi játékos teljesítményét sem lehet igazán elmarasztalni, gondolok itt különöskétt Barellára, Dimarcora és Mhitarjanra.
A támadók között a három nagyon fontos gólt jegyző Martínez bizonyult legyőzhetetlennek. A bergamói és torinói mestermunkái között a BL-továbbjutást is elintézte, így kvázi megkérdőjelezhetetlen, hova kerül a díj.
Istenigazából senki nem közelítette meg az argentint, de Thuram gól nélkül is nélkülözhetetlen, míg Arnautovic és Sánchez legalább jelentkeztek egy-egy találattal.
A legkellemesebb meglepetéssel gondban vagyok, mivel a csapat elég egyenletes teljesítményt nyújt – így hát beleharaptam az egyik ujjamba és ráböktem Bisseckre. Bár a Benfica ellen két kapott gólban is vastagon benne volt, és akadtak helyzkedési hibái, a másik serpenyőbe is rakott bőven (például gólpasszt jegyzett), és megmutatta, hogy ha a jövőben játszani fog az Interben, azt milyen tulajdonságai miatt teszi majd (gyorsaság, fejelőkészség).
A legnagyobb csalódásként ugyanerről a meccsről hoznék valakit: Davy Klaassen az eddig Interben eltöltött ideje alatt konkrétan semmi olyat nem mutatott, ami azt jelezné, hogy ő egy évnél többet lesz a csapatnál. A portugálok ellen is láthatatlan volt – apró mentség, hogy egy összeszokatlan csapatban sosem könnyű „csettintésre” kitűnni.
Sommer nagyjából másfél meccsenként tartogat egy végkimenetelt befolyásoló bravúrt, ezúttal az Atalanta ellen bemutatott védése kerül fókuszba: a kiöklözött labdája után olyan túl sok mindent nem láthatott, de hihetetlen reflexszel ért le Scamacca bal lábas lövésére. (1:18-tól)
Egyébként Audero védése is nagyon tetszett Di María távoli lövésénél.
A legszebb gól nyilván nem volt kérdéses, és nekem azóta is hiába magyarázzák, hogy azt Dimarco egy keresztlabdának szánta – továbbra is az a véleményem, hogy egy ilyen rúgótechnikájú futballistának ennyire nem csúszik le a labda. Martíneznek nincs szerencséje, ő is fantasztikus gólt lőtt az Atalanta ellen, mi több, a Juventus otthonában szerzett találatot is kiemelhetjük az összjáték miatt, és persze Frattesi nehéz mozdulattal lőtt, közeli bombájáról se feledkezzünk meg.
Bár például Barella már fickándozott, és akadt pár nagyon komoly momentuma, csele, labdatartása, én mégis mást választottam a legszebb egyéni megmozdulásnak: Calhanoglu passza az első gólt megelőző tizenegyesnél eszményi volt, a tökéletes ütemben a tökéletes helyre érkezett a labdája. Ugyanerről a meccsről egyébként Mhitarjan labdakezelése, majd asszisztja is e helyre kívánkozik jelentkezőként.
A decemberi program:
- Napoli – Inter /december 3., vasárnap, 20:45, Serie A/
- Inter – Udinese /december 9., szombat, 20:45, Serie A/
- Inter – Real Sociedad /december 12., kedd, 21:00, BL/
- Lazio – Inter /december 17., vasárnap, 20:45, Serie A/
- Inter – Bologna /december 20., szerda, 21:00, Coppa Italia/
- Inter – Lecce /december 23., szombat, 18:00, Serie A/
- Genoa – Inter /december 29., péntek, 20:45, Serie A/
A szezon eddigi legsűrűbb hónapja lesz ez hét darab meccsel: itt aztán senki nem panaszkodhat majd a kevés játéklehetőségre, sőt, sokaknak elő is kell lépniük az „árnyékból”, ha továbbra is a céloknak megfelelő szereplést szeretnének. Utóbbi alatt azt értem, hogy sok fog múlni Asllanin, Frattesin, Sánchezen és Arnautovicon is, hogy csak a legfontosabbakat említsem a támadójátékot tekintve. Ez még nem a tradicionálisan szar Inter hónapok egyike talán, de a jelek már el szoktak kezdeni látszódni. Apropó, vajon sikerül idén végre szakítani a hagyománnyal?
Pontozós élmezőny:
1.: Calhanoglu /6,813/
2.: Martínez /6,639/
3.: Thuram /6,583/
4.: Acerbi /6,535/
5.: Barella /6,411/
Képek forrása: eurosport.com /kiemelt kép/, origo.hu