Ha a Fiorentina elleni csörtére okkal lőttük el a címben foglalt kifejezést, mit mondjunk kedvenceink tegnapi teljesítményére? A lefújást követően megfogadtam, hogy igyekszem majd spórolni a magasztaló jelzőkkel. Nehéz lesz…
Merthogy az Inter elsöprő futballt tett a gyepre, és félreérthetetlenül adta a világ tudtára azt a nyilvánvaló státuszkülönbséget, amely ebben a pillanatban (és a teljes naptári évben) föntebbi polcra helyezi őt városi riválisánál. Bevallom, fáztam a meccstől, de a kezdés előtt néhány órával megszállt egy gondolat, miszerint sima is lehet ez – már persze a mi javunkra.
Bevallom azt is, hogy a Frattesi-Mkhitaryan cserét erre a bajnokira teljes mértékig indokoltnak és időszerűnek éreztem volna. Erre mit ad isten, az örmény talán a legjobb, de mindenképp a legproduktívabb teljesítményét hozta össze Inter-mezben – pedig van már mögötte jónéhány veretesebb performansz.
No de mielőtt katyvasszá válna az iromány, nézzük a kronológiát! Thuram előbb jól szedte le egy az egyben a Milan bal oldalát, ami után Dimarco lőtt passzába belsőzött első ízben gólt érőn a meccs hőse, nem sokkal később persze fogta a fejét, és mi is a sajátunkat, miután az újabb penge centerezést nem tudta Maignan kapujába stukkolni. Pioli együttese azért jött előre, és néhány esetben igencsak engedékenyeknek bizonyultunk velük szemben, pedig Thuram sebessége érezhetően nagy fegyvernek tűnt. Mikor úgy igazán kezdhettünk volna frusztrálttá válni az események alakulása láttán, francia támadónk egy másik erényét villantotta meg, és Thiaw szorításában akkora föld-levegő rakétát zúdított honfitársa ketrecének hosszú felső sarkába, hogy mosdóról visszatérő touristique kollégánknak több ízben is meg kellett dörzsölnie a szemét a mutatvány láttán. Innen én már meg is lettem volna azzal, ha teljes unalomban peregnek le a játékpercek, de szerencsére nem így történt…
A fordulást követően a kuzinok kevésbé kezdtek rá, mint az égiek, de Giroud jő ütemű passza és Leao beindulása megcsillantotta számukra a reményt, mi pedig nem csak ezen, hanem Inzaghi cseréin is bosszankodtunk egy sort – feleslegesen. Lélektani szempontból tökéletes volt a harmadik találat időzítése, no de az akció kifogástalan komponálásáról is essen szó: Calhanoglu pazar labdája Lautarónak, kapitányunk önzetlen előkészítése a nagy lendülettel érkező Mkhitaryannak, és a pöppet szerencsés, ám semmiképp sem érdemtelen befejezés az örménytől. Ezt innen már a zsebünkben érezhettük. A Theo-csacsiságáért kapott, Calhanoglu által értékesített tizi volt a hab, a totális földbe tiprást nyomatékosító, ráadásban szerzett Frattesi-találat pedig a meggy azon a bizonyos tortán, amit most kellemes érzéssel fogyaszthatunk.
A bajnokságban 4/4, a Milan ellen idén 5/5 a mérleg, Salabobo kollégánk terasza pedig az emlékezetes debütálás után újabb sikeres meccset könyvelhetett el. Önbizalomtól telve várhatjuk a folytatást, ami reményeink szerint egy jó BL-rajtot és újabb győztes bajnokikat hoz majd fiaink számára. Én azért a következő meccsünkig napi kétszer minimum megnézem az összefoglalót, már csak azért is, mert amikor utoljára néggyel ütöttük a Rossonerit, pont feleennyi idős voltam, ötöt meg utoljára 1974-ben rúgtunk nekik.
Osztályzatok:
Sommer: A kötelezőket hozta, a gólról nem tehetett (7).
Darmian: Egyszer Theo, egyszer Leao hagyta faképnél, utóbbi eredményeképp tudott szépíteni a Milan (6.5).
Acerbi: Nem értettük, mostmár igen. Bár volt egy necces faultja, de az abból befújt Milan-szabadrúgáshoz szerencsénkre nem Andrea Pirlo, hanem Olivier Giroud állt oda (7).
Bastoni. Jól hozta magát, a cseréjét nem értettük, alighanem egy könnyebb sérülés állt a hátterében (7).
Dumfries: Az első gólban közvetve, a másodikban közvetlenül játszott szerepet, emellett hasznos és jó futballt produkált, valamint a ripaccsal szemben is tökéletesen helytállt (7).
Barella: Csendes volt, bár Faragó Ricsi kétszer is kiemelte szerepét a harmadik gólban, melynek pillanatában már pályán sem tartózkodott (7).
Calhanoglu: Ismét bizonyította, hogy miért költözött a szívünkbe. Teljesítménye ráadásaként magabiztosan verte be a tizit volt csapatának, valamint a harmadik gólban is nagy érdemei voltak labdaszerzése és indítása révén (7.5).
Mkhitaryan: Két góljának és asszisztjának, no meg rendkívül kompakt focijának köszönhetően a meccs embere cím jogos birtokosa (9).
Dimarco: Agilis, lendületes játék, plusz egy gólpassz (7).
Thuram: Passzai számából nem most fogunk Dunát rekeszteni, de elemi erejű bombája, és az első gólban vállalt szerepe elképesztő fontossá tették őt ezen az estén is (7.5).
Martinez: A szezon első bajnokija, amelyen nem szerzett gólt, de elszánt és hasznos játéka mellett így is előkészített egy találatot, majd kiharcolt egy tizenegyest, Thuram gólja előtt pedig ő indította Dumfriest. (7). (Plusz nekem nagyon szimbolikus volt, ahogy a harmadik gól után átugrotta Thiawt, hogy az elsők között érhessen oda a gólszerzőhöz ünnepelni, valahogy így ugrottuk át mi is városi vetélytársunkat ebben az esztendőben.)
Carlos Augusto (6.5) jól szállt be, volt egy szép lövése is, Frattesi (7) megszerezte első gólját Inter-mezben, de különösebb panaszunk Arnautovicra és De Vrijre sem lehetett.