Hvala ti na svemu, Edin Džeko!

Vannak, akiket nem feltétlen a képességeik tesznek igazán naggyá – persze az ő esetében ezekkel sem volt gond -, sokkal inkább a(z Interre is jellemző) „non mollare mai” hozzáállásuk. Edin Dzeko bajnok tudott lenni a Bundesligában úgy, hogy nem a Bayern játékosa volt. A City-ben számos, nála jobbnak hitt labdarúgó (Agüero, Tevez, Balotelli) játszott a posztján, mégis képes volt értékelhető mennyiségű játékpercet összemelózni; és legalább egy, kulcsfontosságú gólt szerezni (QPR). A Romában Totti után új színt vitt a támadójátékba, az Internél pedig annak ellenére, hogy cserének érkezett, szinte folyamatosan játszott; életkora ellenére sokszor kifejezetten jól.

Persze mindenki úgy tervezte, hogy Lukaku kasszasikert jelentő eladása után Correa lesz majd Lautaro partnere a támadósorban, Dzeko pedig majd időnként beugorhat. A bosnyák azonban már a kezdetektől fogva a kezébe vette az irányítást és ugyan ex-Laziós posztriválisának voltak fellángolásai a tavalyi szezon elején, igazából soha nem volt kérdés, hogy ki számít elsőszámú opciónak Martínez mellett. Dzeko az első fél évében bőven tudta feledtetni az előző idényben MVP címig jutó Lukakut és fontos gólokat szerzett a BL csoportkörben a Sahtar és a Sheriff ellen, melyeknek köszönhetően végre sikerült eljutni az egyenes kieséses szakaszig. 

Idén szintén remekül indított, a Plzen ellen hozta a kötelezőt, a bajnokságban rúgdosta a gólokat és még Tonalit is megalázta a Szuperkupában. A problémák igazából mindkét szezonban tavaszra jöttek ki, mikorra már bőven látszódott, hogy Dzeko jóval több időt töltött addig a pályán, mint az az ő korában indokolt lett volna. Lukaku tényleges, tavaszi visszatérése ugyan már lehetőséget adott Inzaghinak arra, hogy akár egész meccseken át végigpihentesse a bosnyákot, a jó Edin viszont már így sem tudott igazán a hasznára lenni a csapatnak a szezon végére. Egyetlen kivétel persze akadt, de erről majd kicsit később.

Mindenesetre Dzeko bőven túlteljesítette az elvárásokat. Rotációs embernek jött, ám előbb Correa használhatatlansága, majd Lukaku elhúzódó sérülése miatt hárult rá a kezdő szerep. A futballtörténelem egyik legnehezebb BL csoportjából úgy jutottunk tovább, hogy folyamatosan ő kezdett, Inzaghi pedig – sokunk bosszúságára – ezt azzal hálálta meg, hogy az egyenes kieséses szakaszban is végig neki szavazott bizalmat.

Dzeko a két szezon során 101-szer lépett pályára, 31 gólt és 15 gólpasszt jegyezve. A legszebb az egészben mégis az, hogy a míg a vele egyidős, ötszörös aranylabdás Cristiano Ronaldo tavasszal már Szaúd-Arábiában bohóckodott, addig Dzeko júniusban még kezdőként futott ki a BL-döntőre.

Öt legszebb, interes találatával búcsúzunk.

5.: Ez rögtön a fentebb már említett kivétel, mikor Dzeko fontos szerepet tudott betölteni egy tavaszi rangadón – ami ráadásul egy BL-elődöntő odavágója volt. Az mondjuk tény, hogy a Plzen után a Milan volt idén a legkönnyebb ellenfelünk az elitsorozatban, de gólt – ráadásul egy ilyet – szerezni a döntőbe jutásért zajló párharcban még így is megsüvegelendő. Dzeko ezzel ráadásul a BL hatodik legidősebb gólszerzőjévé avanzsált – a negyedik helyen egyébként egy bizonyos Javier Zanetti szerepel.

 

 

4.: Dzeko a tavalyi szezonban rendre megkeserítette volt csapata életét. Így volt ez az Olasz Kupa negyeddöntőjében is, ahol Perisic beadását értékesítette hibátlanul. 0:30-nál:

 

 

3.: Ugyan idegenben mindig megszívjuk az utóbbi két évben a Bologna ellen, a Meazzában rendszeresen mészárlást tartunk. Nem volt ez másképp 2021 őszén sem, melyből Dzeko is tevékenyen kivette a részét. Az első találata egy szép összjáték után egy brilliáns technikai megoldás külsővel, a második pedig tulajdonképpen nem más, mint könyörtelen brutalitás. Rátok bízom, hogy melyik kerüljön fel. Az első találat 2:06-tól, a második 2:26-tól:

 

 

2.: Szeretjük azokat a játékosainkat, akik rendre gólt tudnak lőni akár a buzizebráknak, akár a kuzinoknak. Így van ez Dzekoval is, aki a szaúdiaknál megrendezett Szuperkupa döntőn gyönyörűen fűzte be a Milan leendő legendáját Tonalit, és gurította el Tatarusanu mellett a labdát.

 

 

1.: Dzeko legszebb, interes pályafutása során szerzett gólja nálunk a kapásgólja a Bologna ellen az idei szezonban. Egészen elképesztő volt, mi azóta is csak ámulni tudunk rajta:

 

 

Köszönünk mindent a bosnyák gyémántnak!