Rendhagyó „havi értékelő” következik, mivel ez az időszak nagyjából másfél hónapot ölel fel – az okok a vb kapcsán azt gondolom, nyilvánvalóak. Ez most kicsivel derűsebb hangvételű lesz, mint az eggyel ezelőtti, Facebook-oldalra írt poszt , és ezen sem lehet nagyon csodálkozni.
Először jöjjön szokásosan egy kis száraz statisztika: 12 lejátszott meccs október óta, 8 győzelemmel, 1 döntetlennel és 3 vereséggel, 29:16-os gólaránnyal. Szembeötlő, mi javult, és mi az, ami továbbra is „fejlesztésre szorulna”, hogy finoman fogalmazzak. A benyelt találatok száma változatlanul rettenetes szinteken mozog, a támadójáték viszont már úgy ahogy összeállt. Ha minden helyére kerülne… De hát ez még nagyon messze van.
A hónap legjobb védője/kapusa most már nem is volt kérdéses a lejátszott meccsek okán: André Onana ismét elvitte az elismerést. Az Inter-Barcelonától fogva stabil kezdővé vált, és erre a teljesítményével is rászolgált – bár eleinte volt egy-egy bizonytalan mozdulata, azért legkevésbé rajta múltak a hálójában landoló labdák. Ellenben sok olyan újat hoz, amit az Inter kapujában talán még soha nem láttunk – ha így folytatja, valóban méltó utódja lesz Handanovicnak.
Említést érdemel ebben a szekcióban lényegében az összes, sokat játszó védő (Acerbi, Bastoni, de Vrij és Skriniar), vagy ha úgy vesszük, egyikük sem: mindegyikük elindult a jó irányba, voltak kiemelkedő produkcióik, de nyilvánvalóan van még hova fejlődniük stabilitás terén.
Középpályán már kevésbé egyértelmű a szitu, és ez melengeti a szívünket. Végül egy faék egyszerűségű szempont alapján döntöttem két játékos között: aki több pontot gyűjtött a kanadain, az viszi a pálmát. Ő pedig nem más, mint a 4 gólja mellett 3 asszisztot jegyző Nicoló Barella. Bár akad néha egy kicsit homályabb meccse, de hát ki az, aki folyamatosan a világklasszist hozza? Pláne most fogadjuk ezt el, amikor végre újra azt a szárd fiút látjuk, aki talán Conte óta csak bujdokol.
Akit ebben a kategóriában még számításba vehettünk, az nyilvánvalóan Hakan Calhanoglu, aki a bizonyos összevetésben egy egységgel végzett Barella mögött (2 gól, 4 gólpassz), és hát kijelenthetjük, hogy parádésan helyettesítette Brozovicot. Sajnos a szélsők még most sem jöhettek szóba itt.
A legjobb támadó is egy kétemberes verseny volt, és az előbbi elv (5+4-es mutató), valamint a Barcelona és a Fiorentina elleni, idegenbeli teljesítményei okán döntöttem Lautaro Martínez mellett. Bár az argentintől ismét eljött a szokásos visszaesés szerzett találatok terén, egy-két fontosabb előkészítés azért fűződött a nevéhez, így ha csak hajszállal is, de ő „nyert”. Aki lemaradt tőle picivel, az értelemszerűen nem más, mint a szívét-lelkét kitevő, 36 évesen is kiváló teljesítményekkel előrukkoló (és 7+1-et összehozó) Dzeko, aki előtt nem győzünk elégszer kalapot emelni.
A legkellemesebb meglepetésnek bevéshetjük Dimarcot, aki persze nem jutott el addig, hogy feledtesse Perisicet, de voltak igen biztató meccsei most már szárnyvédőként is, komoly csapatok ellen. Ha továbbra is így fejlődik, lassan nem elé, hanem mögé keres majd futballistát a vezetés.
Az utóbbi időszak flopja, nos… Szerencsére a legtöbben átlag felett fociztak folyamatosan, így nehéz a választás. Annyit meg tudok jegyezni, hogy Bellanova a kelleténél lámpalázasabbnak (tehetségtelenebbnek?) tűnik sok esetben, pedig most már kapott értelmezhető játékidőket csereként, egyszer pedig kezdőként is. Egyelőre nem sikerül építeni az egyértelmű erényeire. Correát annyira nem bántanám, de továbbra sem látni, hogy lesz ő csatár pozícióban értelmezhető játékos.
A hónap védése: Onana a Juve ellen 1:0-nál meccsben tartotta a csapatot, amikor Kosztics hosszúba tartó lövését kiszedte. Sajnos később nem sokat ért ez a mozdulat… (2:22-2:35)
A legszebb egyéni megmozdulás Martínez mesébe illő, tökéletes ütemű gólpassza volt Barcelonában. Nagyon fontos helyzetben sikerült ezt a mozdulatot kivitelezni az akkor épp ihletett formában játszó Martíneznek. (1:36-1:47)
Szerencsére sorjáztak a szépségdíjas találatok, de a ezek közül is királyt kellett választani, ami Dzeko Bologna elleni, félfordulatos lövésére esett. Ennek azért bőven volt jelentősége is, ugyanis nagyon gyorsan kirángatta a csapatot a döbbenetből, amit a vendégek vezető gólja okozott. (0:44-1:06)
Azért említsük meg még Barella és Correa Samp elleni bombáit, illetve Calhanoglu Barcelonának lőtt találatát – tapsolhattunk szerencsére rendesen a tizenkét találkozó alatt.
A januári program:
– Inter – Napoli /január 4./
– Monza – Inter /január 7./
– Inter – Parma /január 10./ (CI)
– Inter – Verona /január 14./
– Milan – Inter /január 18./ (SC)
– Inter – Empoli /január 23./
– Cremonese – Inter /január 28./
Viszonylag kellemesnek tűnik a naptár a Napoli- és a Milan-meccseket, illetve a sűrűséget leszámítva. Rettentő fontos lesz 2023 első hónapja, ugyanis itt lényegében eldől, hogy az Inter végül is mire számíthat az idénytől: ideális esetben a bajnoki címért zajló versenyfutásba is vissza lehet szállni. Persze ahhoz nagyon pozitív képzelőerővel kell rendelkezni.
Pontozós élmezőny:
1.: Barella /6,4/
2.: Calhanoglu /6,389/
3.: Onana /6,388/
4.: Dzeko /6,19/
5.: Mhitarjan /6,13/