Mikor 2021-ben a csapat elhódította a klub tizenkilencedik bajnoki címét, sokan bíztunk benne, hogy a folytatás is hasonló lesz. Conte egy túlságosan rutinos, ugyanakkor nagyon minőségi keretet építhetett fel. Az Inter gazdasági helyzete aztán megváltozott, kulcsembereket kellett elengedni; de még így is nehéz volt még egy, a miénkhez hasonló erősségű keretet találni Olaszországban. Ennek ellenére a sok-sok apró hiba a következő idényben benyújtotta a számlát és sikerült elbukni a scudettót a jóval esélytelenebbnek tartott Milannal szemben. A jelenlegi szezonra pedig hiába tudták Marottáék mélyíteni a keretet, a csapat tulajdonképpen már most kiszállt a bajnoki versenyfutásból.
Pedig Inzaghi a legjobb választásnak tűnt a kinevezésekor. Contéhoz hasonló játékrendszerben gondolkodik, mégis jóval kezdeményezőbb futballra biztatja fiait. Valószínűleg pont erre volt szüksége a játékosoknak a Gróf Úr centiméterekre behatárolt elképzelései után és tavaly decemberig úgy tűnt, hogy az Inter tükörsimám védheti meg bajnoki címét. De akkor jött az új év…
Hogy a kedvezőtlen sorsolás közrejátszott a visszaesésben az nem kérdés, de a túl korai cserék a milánói derbin és a kevesebbet használt játékosok borzasztó teljesítményei a Sassuolo ellen is kulcsfontosságúak voltak. Emellé jött még a hosszabításos kupacsata az Empolival szemben – Radu már ott borzasztóan védett egyébként – és a Szuperkupa döntő, amelyet szintén nem sikerült eldönteni rendes játékidőben. Ezen rossz időszakot követően az Internek már csak a kapaszkodás maradt és a Bologna ellen egy addig csereember hozott össze egy olyan kapitális bakit, mely a korábbi évben Conte irányítása alatt aligha történhetett volna meg.
Az idei szezonra aztán nem a legjobb előjelekkel érzkeztek a játékosok. Skriniar lehetséges eladása rendesen rányomta a bélyegét a legjobb védőnk teljesítményére és a többiek is rossz lelkiállapotban voltak egyrészt az elbukott bajnoki cím, másrészt a káoszos nyár miatt. A játék borzasztóan döcögött, de talán benne volt a levegőben, hogy néhány kiszenvedett győzelem után ez majd változni fog.
Inzaghi azonban nem tanult az előző év hibáiból és meghozta ugyanazokat a rossz döntéseket, amelyekről azt hittük, hogy korábban levetkőzte őket. Dimarco, mint baloldali középhátvéd? Gagliardini, mint emberfogó középpályás? Correa? Handanovics?
A Lazio és a Milan elleni rangadók is az edzői tévedéseken mentek el – olyan tévedéseken, melyeket mindannyian láttunk, hogy azok, mégis megtörténtek. Nem jutott el hozzánk olyan információ, hogy Calhanoglu ne lett volna bevethető a fővárosiak ellen, mégis Gag kezdett helyette.
A Madonninán pedig Correát (egy jó megmozdulása volt, az mondjuk gólpasszt ért) és Handanovicsot (naggyá tette Giroud-t a lassú reflexeivel) kezdetni szintén kapitális bakik voltak.
Az emberi oldal persze érthető, hiszen a kapitány korábban tényleg rengeteget tett a klubért és még most is komoly szerepe lehet az öltözőben, az argentin támadóra pedig minden bizonnyal a fiaként tekint Inzaghi; de időnként nem árt, ha szakmai szemmel is nézi a dolgokat a Miszter.
Az Udinese elleni zakó volt az igazi mélypont; az első félidőben meghozott duplacsere a sárgalapok miatt már tényleg nevetséges volt. Vajon azért nem merte lerántani Barella Koszticsot nem is olyan régen, mert tudta, hogy egy sárgával a neve mellett már nem lehet túl sokat a pályán?
Mindenesetre mentálisan nagyon törékenynek tűnik ez a csapat a bajnokságban és ez Conte második szezonját ismerve meglehetősen furán veszi ki magát.
De akkor mi történik a kupasorozatokban?
Hiszen egészen más arcát mutatja ilyenkor Inzaghi csapata. Egyik Juventus elleni csörte során sem érezhettük azt a mentális sebezhetőséget, amely a bajnokságban jó néhányszor megmutatkozott. A Milant is sikerült legyőzni annak ellenére, hogy a visszavágó második félidejének elején még az is benne volt a levegőben, hogy a maguk javára fordítják a találkozót. A Real Madridot és a Liverpoolt szintén dominálni tudtuk a hazai találkozókon – az eredmény ellenére is -, utóbbi ellen ráadásul győzni is sikerült az Anfielden, ami azért nem kis teljesítmény, lefutott párharc ide vagy oda.
Na és az idei BL csoportkör? Egészen elképesztő bravúr, hogy másodikként sikerült továbbjutni a Bayern mögött és a Barca előtt.
Nagyon sok labdarúgással foglalkozó műsor elemezte a katalánok elleni meccseket, de szinte mindig csak az ellenfél szempontjából. Barca így, Xavi úgy, Dembelé így, Raphina úgy…. miközben az ellenük szerzett négy pont hatalmas bravúr volt mind Inzaghitól, mind a csapattól. A szinte tökéletes védekezés a hazai meccsen és az elképesztő kontrajáték a visszavágón mind megértek volna hasonló elemzéseket.
Azt viszont tényleg nem értem, hogy ha a hazai és a nemzetközi kupasorozatokban is ilyen komoly eredményeket sikerül elérni a rangadókon, akkor a bajnokságban miért ennyire gyászos a helyzet? Mintha a cinikus, mindenre felkészülő és tökéletesen meccselő Inzaghi helyett a balfasz ikertestvére irányítana a campionatóban, aki megijed a sárga lapoktól és úgy gondolja, hogy egy gólos előnynél a hetvenedik percben le lehet hozni Calhanogluékat…
Nos, ez az igazán nagy ellentmondás a jelenlegi Internél. Csangék borzasztó nehéz helyzetbe kerültek a kínai törvények miatt és amíg ők itt vannak, addig Marottát is idézve a fenntarthatóság elve lesz az elsődleges. Ebben az esetben pedig a top4 elérése és a Bl csoportkörből történő rendszeres továbbjutás bőven elég a tulajoknak, mi azonban mégis bosszankodhatunk, hogy ez az egészen jó keret miért csak ennyire képes a bajnokságban? Főleg úgy, hogy a többi sorozatban az összes komoly riválist felül tudja múlni.
Ennek helyrerakása pedig már Inzaghi feladata lesz. Azé az Inzaghié, akinek az Olasz Kupában – és Szuperkupában – valamint a BL-ben nyújtott eddigi teljesítménye 10/10-es, a bajnokságban viszont már közel sem ez a helyzet…
Kiemelt kép forrása: sempreinter.com