Két megtépázott csapat meccseként is beharangozhatnánk ezt a mai Derby D’Italiát, ám az elmúlt hetekben mégis jelentősen változott a helyzet a formákat illetően. Míg a remek BL szereplés nyomán Inzaghit újra bizalmukba szavazták a játékosok, a szurkolók és a szakértők, Allegri és zebrái ugyanezen a fronton szörnyen teljesítettek: simán kiestek, és globálisan elfogadott tény lett, hogy a korábbi sikeredzőt már csak vaskos végkielégítése védi meg a kirúgástól.
A borzalmas kezdés mindkét oldalon fenn állt, ami egy hajszálnyival az Internél volt meglepőbb, hiszen mindenki arra számított, hogy Inzaghiék onnan folytaták majd, ahol tavaly abbahagyták, csak épp Lukakuval, Onanával és Mhitarjánnal a fedélzeten. A Juventus eközben óriási bevásárlást tartott, miután ingyen elhozta Di Mariát és Pogbát, valamint megszerezte Kosticot, Miliket, Paredest, sőt még Bremert is elhappolta az Inter elől. Igazi statement mercatónak nevezhetnénk az ideit, amivel aligha elvitatható, hogy a torinóiak bajnoki aspirációinak visszaállítása volt a cél, ám Pogba sérülésével -és az ekörüli hercehurcának hála- relatíve hamar lehervadt a mosoly az arcokról. Ezzel együtt nem volt borzalmas a kezdés, a Sassuolot Di Maria vezetésével sikerült földbe gyalulni az első fordulóban, öt körrel később azonban mindössze 9 ponttal állt a kimondottan szürke játékot mutató Juve, ami már egyértelmű csalódásnak számított. A pálya közepét üresen hagyó „AllegriBall-formációról” készült screenshot és a teszetoszán passzolgató védők valóságos mémmé váltak, és a feketeleves még csak ezután jött.
A Salernitana és Monza ellen összegyűjtött 1 pont két BL vereséggel tarkítva már gond nélkül csalta elő a szurkolókból a #AllegriOut jelmondatot, míg a mester maga a botladozást a sérülésekkel magyarázta: ez egy virtuális Juventus, a játék minőségét nem a taktika, hanem olyan, jelenleg lábadozó játékosok fogják elhozni, mint Pogba, Chiesa, Di Maria. Míg persze Max bőszen relativizálja a saját szerepét csapata eredményeiben, azt meg kell hagyni, hogy a hetek során minden felépülő játékosra jutott legalább egy új sérült, a keret döntő többsége már bőven hagyott ki idén meccset sérülés miatt, és még csak a bajnokság harmadánál járunk. Tegyük azt is hozzá, hogy a tavalyi év nagyjából ugyanígy kezdődött a fehér-feketéknél, sőt, az egész szezonban voltak gondjaik az izomsérülésekkel, ami erősen megkérdőjelezi a csapat erőnlétével kapcsolatos szakmai munkát.
Néhány csúnya betli és a BL-kudarc mellett azonban mégiscsak meg kell hagyni, hogy az utóbbi időben a Juventus hozza a kis- és középcsapatok elleni mérkőzéseket, mert bár a támadójáték gyakran döcög, a védelem összeállni látszik, és bőven kijutott neki clean sheetekből. Itt megint az Inter hozható fel ellenpontként, mifelénk a védekezés szokott megremegni, a támadók azonban a rangadókat leszámítva mindig tudnak egyel többet lőni az ellenfélnél.
Nos a mai történetesen egy rangadó, amivel pedig a két nagy rivális egyenlően szarul áll, az Inter 0, a Juventus 1 pontot szerzett komoly csapatok ellen. Igaz, a Juve az első nyolc csapatból még hattal nem játszott, de talán ezért van, hogy csak két ponttal kullognak az Inter mögött. Mindazonáltal a mai derbire a két rivális nagy esélyként tekinthet, hogy alkosson végre valamit nagy meccsen is. Az esélyek ilyenkor mindig kiegyenlítődnek kicsit, és egyébként is nüanszok, véletlenek is dönthetnek a három pont sorsáról. Lehet, hogy az Inter valamelyik Barca-verő kulcsjátékosa jelenti majd a különbséget, de nem lepne meg, ha Cuadrado, Vlahovic, vagy valamelyik fiatal juventino, Miretti vagy Fagioli lépne elő főszereplőként. Ami biztos, hogy feszült meccsre számítunk, mindkét oldalon bőven dolgozó bizonyítási vággyal, és nem túl sok góllal.
Az Internél az egyedüli kérdőjel a védő-trió összetétele lehet, a többi poszton már vígan olvasunk Inzaghi agyában. Bastoniról felmerült, hogy lázzal küzd, nem is tudom, idén talán már harmadszor (?) de a Gazzetta mégis a kezdőbe jósolja őt Acerbivel egyetemben, ami abból a szempontból is meglepő, hogy a jó formáját visszanyerő De Vrij maradna így ki. Más források szerint Acerbi megy ki a holland bal oldalára, így Bastoni a padon kezd. Brozovic felépülése ad némi variációs lehetőséget, de csak moderáltan, hiszen a horvát még nyilván nem játszhat végig egy teljes meccset több mint egy hónap pihenő után. A többi csapatrészt érzésünk szerint nem nagyon érné meg bolygatni, úgyhogy betippelhetünk egy Plzen vagy Samp ellenihez hasonló kezdőcsapatot.
Várható kezdő: Onana; Skriniar, De Vrij, Acerbi; Dumfries, Barella, Calhanoglu, Mkhitaryan, Dimarco; Dzeko, Lautaro.
Hol, mikor: Sport 1, 20.45
Forza Inter!
(képek forrása: https://football-italia.net; https://www.ilgiornale.it/)