Szezonértékelő – játékosok (3. rész)

És akkor elérkeztünk a krémek krémjéhez, a három játékoshoz, akikre gyakorlatilag nulla panaszunk lehetett az idényben. A sors fura fintora, hogy közülük egyikük már lényegében nincs is a csapatnál, de hát istenem, így működik a futballvilág.

3.: Ivan Perisic – Sokak szerint az egész Serie A legjobb játékosa volt a horvát szélső, és valóban: 33 évesen olyat nyújtott, mint amit az itt eltöltött évei alatt talán még egyszer sem. Soha, egy másodpercre sem volt nyoma a kedvetlenségnek (ezt korábban sokszor sérelmeztük), végig egyenletes, magas szintű teljesítményt tett az asztalra, és abszolút vezérként ténykedett a pályán és pályán kívül egyaránt. Emlékezhetünk, Conte második évében még kvázi kényszerből szokott hozzá ehhez a speciális, számára új pozícióhoz (és lényegében Younggal rotálva nyomták le az évet), Inzaghi alatt pedig történt ami történt. Sikerült a támadó középpályás tulajdonságait úgy ötvöznie a szárnyvédők alapvető követelményeivel, hogy abból túlzás nélkül egy világklasszis “kerekedett ki”. Szeptemberben egyébként – amikor még Dimarco is erőlködött a szélen – csendesebb kezdést produkált, hogy aztán fokozatosan játssza magát betonkezdővé. Nem csupán góljaival és gólpasszaival tette magát hasznossá: a csapatjáték szempontjából cseleivel is kulcsszereplővé vált, rengeteg hasznot húztak társai abból, ahogy ő megbontotta a védelmeket, nem egy “hokis gólpassz” fűződött a nevéhez ezáltal. Az energiájáról pedig csak szuperlatívuszokban beszélhetünk, az, hogy fizikálisan topon van ilyen idősen, enyhe kifejezés. Mindez azt a faramuci helyzetet eredményezte, hogy a hosszú távon helyettesének, most pedig még konkurenciájának szánt Gosensnek epizódszerep is ritkán jutott, ez pedig óriási szó, ha azt nézzük, a németnek milyen reputációja lett az utóbbi években. 49 meccs, 10 gól, 9 assziszt – egy “sima” szélsőtől is jó számok ezek, egy “wingbacktől” meg pláne. És persze ha a számoktól elvonatkoztatunk, akkor is érezzük, milyen érték távozott az Intertől. (6,49) /9/

 

Az utolsó nagy öröm pillanata

 

2.: Milan Skriniar – Valahol könnyű, valahol pedig nehéz helyzetem volt, amikor az ő meccseit értékeltem: gyakorlatilag állandó jelleggel copy-paste-elhettem volna a szavakat-mondatokat. Mert hát miből állt ki egész szezonban? Terminátor üzemmód, kevés hiba, sziklaszilárd, kegyelmet nem adó, de nem is kérő foci. Lényegében végig lehetett rá számítani (48 mérkőzés), sérülések nélkül futballozta végig az évet – ez is egy erény a mai futballban ugyebár. Sok-sok-sok szerelése, blokkolása, tisztázása mellett 4 gólt is betett a közösbe. Ha valaki, hát ő nagyon hálás volt Calhanoglu érkezésének, és ha kicsivel több szerencséje van/ügyesebb, akár dupla ennyi találat is lehetett volna a neve mellett, na persze egy középső védőtől nyilván nem ez az elsődleges elvárás. Támadásépítésben (főleg az ellenfél térfelén) szemre mintha kissé visszaesett volna az elmúlt évekhez képest, úgy fest, neki nem igazán fekszik a több improvizációra épülő rendszer – ennél nagyobb bajunk persze soha ne legyen vele kapcsolatban. Robotmozgása van? Igen. Zavar minket? Nem. Az egyik kedvencünk a jelenlegi keretben? Naná. True interista, klasszis, ez a szezonja is kiemelkedő volt. (6,55) /8/

 

Szenvedély

 

1.: Marcelo Brozovic – Az ember, aki nélkül nincs újkori Inter. Mindezt mi sem bizonyítja jobban, hogy három kényszerű okokból kihagyott meccse volt, és egyiken sem sikerült nyerni a csapatnak (2 döntetlen, 1 vereség). Élmény volt idén is nézni, hogy mozgatja a csapatot, és bár 47 meccsén “csak” 3+4-et produkált, ez lényegében a visszább vont pozíciójából is következik. A posztban szereplő két másik úriemberhez hasonlóan, egyenletesen magas színvonalon darált végig, azt a nagyon minimális számú hibát meg hát nyilván megbocsátjuk: most már évek óta ő a legfontosabb láncszem, a mozgatórugó, a csapat szíve. Számtalan nagy momentuma mellett talán a kedvenc a Milan elleni kupaderbit lezáró gólpassza volt. Szerződéshosszabbítása (elkötelezettsége) miatt pedig külön is jár a pacsi. Folytassa, Marcelo! (6,67) /8,5/

 

Ha csak így ránézel, nem mondod meg, mekkora futballista ő

 

Nálatok ki volt a szezon legjobbja közülük? Esetleg az előbbi posztokban szereplő játékosokra adnátok a voksot?

 

Képek forrása sorrendben: ruetir.com(kiemelt kép), nso.hu, sempreinter.com, nso.hu