Hétfőn nem a dicséretek voltak középpontban, ma viszont elindulunk ezek felé: a szezonban jobb teljesítményt nyújtó játékosokon a sor!
14.: Denzel Dumfries – Főleg a Serie A-ban látható számait tekintve (33 meccs, 5 gól, 4 gólpassz) olyan igazán nagy panaszunk nem lehet rá, viszont a három kupában 12 fellépésen csupán 2 asszisztra volt képes, az meg úgy már egy picit vékonykának tűnik. Persze kinek mi a viszonyítási alap, neki Hakimi egy év alatt felépített öröksége jutott, ahhoz képest pedig valószínűleg a világon szaladgáló legtöbb labdarúgó kevésnek találtatott volna. Egy szó mint száz: a holland első szezonja az olasz viszonyokhoz és Inzaghi rendszeréhez való hozzászokásról szólt nagyrészt, és elképzelhető, hogy van ebben még több. Fizikálisan top szint, gyorsasága rendben van, a tizenhatos könyéki döntéshozatallal viszont még igencsak hadilábon áll – persze emlékezhetünk, marokkói elődjét is sokszor ugyanezért vettük elő. Néha fejben is lassúnak tűnt, illetve egy az egyben szemre túl bátortalannak is látszott, szóval… Kíváncsian várjuk a folytatást. (5,975) /6/
13.: Arturo Vidal – A chilei fenegyerek egészen kiválóan kezdte az idényt, csereként rendre hozzá tudott tenni a meccsekhez, és úgy istenigazából később sem „lassított”, a limitált feladatkörét, a stabil első-második csere szerepét rendre jól látta el. Fizikális leépülését mutatja, hogy 41 pályára lépéséből csupán 8 darab történt a kezdő részeként – az viszont abszolút javára írandó, hogy így is viszonylag jó helyen végzett a házi rangsorban. 2+4-es mutató áll a neve mellett a második (és egyben utolsó) interes idényében, ez is vállalható, és emlékezetes momentumként feljegyezhetjük nála a Liverpoolban lejátszott 90 percét, ahol mindent megmutatott, amitől ő az lett, aki. Végtére is erős fejbiccentésekkel engedhetjük további útjára. (5,983) /6,5/
12.: Lautaro Martínez – Vakarjuk ám a kobakunkat az ő teljesítményét végigmustrálva… Ugyebár akadt két hosszabb időszak is, amikor csatár létére nemhogy gólig, de olykor lövésig sem jutott – utóbbi pedig aztán pláne karakteridegen tőle. A végső statisztikájára tekintve viszont csak egy dolog szúr szemet: a BL-ben csúnyán felsült, csak a legutolsó fellépésen, az Anfielden szerzett (nem is akármilyen) gólt. Hogy ez minek köszönhető? Jó kérdés. Van, aki szerint limitáltak a képességei, mások szerint köze volt ehhez a Dzekoval finoman szólva sem működő párosának, valószínűleg minden egy kicsit hozzájárult ahhoz, hogy most kicsit húzzuk a szánkat. Voltak neki kihagyott büntetői, helyzetei, viszont a nap végén csak harmadik helyen végzett a Serie A góllövőlistáján (21 góllal), és még relatíve fiatalon. Nagy kérdés, vele kapcsolatban hogyan tovább: ha a márciustól látott énje lenne a sztenderd nagyjából, nem is gondolkodnánk, hogy rá épüljön -e a jövő Intere. 49 meccs, 25 gól, 3 assziszt, plusz agyba vésődött momentumok (pl. Atalanta-, Liverpool-, Milan-meccs). (6,0) /6,5/
11.: Samir Handanovic – Samir, Samir, mihez kezdjünk most veled? Főleg a szezon elejétől közepéig bőven látszottak rajta az öregedés jelei, és a gyengébb teljesítményével igencsak hozzájárult ahhoz, hogy most ne a címvédésről írogassunk örömittasan. Viszont azt azért a javára írnám, hogy tavaszra abszolút összeszedte magát, és a sors fura fintoraként (mint utóbb kiderült) valamilyen szinten az egyetlen kényszerű hiányzása tett végleg pontot a Scudetto-kérdéskörre. Kissé eljárt tehát felette az idő, eljött az a nyár, amikor átadja a stafétabotot egy új kollégának (Onana), és eggyel hátrébb lép a sorban. (6,0) /6/
10.: Federico Dimarco – Szárnyvédőnek szerettük volna, aki megnehezíti Perisic dolgát, netán ki is szorítja (hahaha), de végül a három középső védő bal oldala lett az ő igazi helye. Karakterjegyei nincsenek meg sajnos ahhoz, hogy stabilan ellássa az eredeti(nek szánt) pozíciót, viszont számtalan jó megmozdulása volt (főleg támadásban) Bastoni helyén. Technikája és bal lába meccseket dönthet el a későbbiekben is (jó, remélhetőleg nem úgy, mint ősszel az Atalanta ellen…), illetve – minden apró hibája ellenére – szépen fejlődött az első, értékelhetően csapatnál töltött idénye alatt: így vagy úgy, de helye van a jövő Interében. 42 pályára lépés, 2+2-es mérleg – valami azt súgja, lesz ez még jobb is. (6,03) /6,5/
9.: Matteo Darmian – Talán kevesebb lehetőség jutott neki (36 meccs), mint amire előzetesen számítottunk, de hát valahogy be kellett építeni posztjára a jövő (és a jelen) emberét. Egy biztos: emberünk hozzáállásában soha nem csalódhattunk negatívan, a gyengébb meccsein is hozott egy olyan mentalitást és stabilitást, amivel meg tudtunk békélni alapvetően. Nem volt olyan erős szezonja (2 gól, 3 assziszt), mint egy évvel korábban, de ahogy írtam, igazi panaszunk nem lehet rá, és azért a nagy pillanata most is megvolt (Szuperkupa-meccs, utolsó perces labdaszerzés/gólpassz). (6,053) /6,5/
8.: Danilo D’Ambrosio – Az ember, aki sokunk szívébe belopta magát az utóbbi években. Most már nem szélen, hanem középső védőként számolt vele leginkább a szakmai stáb, és ő ott is hozta magát – nem mintha efelől lett volna akár szemernyi kétségünk is. Danilo olyan emberke, aki szó nélkül végigülte volna az idényt a padon, hogy aztán amikor beszáll, mindent beleadjon. Ugyan a kanadaira „csak” 1+1-gyel iratkozott fel (27 meccsen), de összességében semmilyen negatív kritikával nem illethettük: mindenképp megérdemel még egy-két idényt fekete-kékben. (6,055) /6/
7.: Stefan de Vrij – Nem mondanám, hogy 30 éves korára látványosan megöregedett, de kissé elhalványult a csillaga, ami mindenképp meglepett mindenkit. Megmagyarázhatatlan elalvások, kései reagálások, arcpirító elszállások (Giroud…) – felesleges szépíteni, a top 10 egyetlen tagja, akitől sokkal többet vártunk volna, szigorúan a saját tudásához mérten. A fejelőkészségéhez képest az egyetlen gólocskája is karcsú, a támadásépítésekben vállalt szerepét nézve az egy gólpassztól is érkezhetett volna több – még ha egy középhátvédtől nem is ilyen téren számítunk kiemelkedőre. Summa summarum: kérdéses, mi lesz vele a nyáron, de talán-talán kijelenthetjük, hogy eljött számára a váltás ideje (pláne ha be kell áldozni valakit). (6,17) /6/
6.: Alessandro Bastoni – Az Inter egyik legnagyobb ázsiójú játékosa jelenleg, és nem mellesleg gyerekkori szurkolója is a csapatnak – elképesztően morcosak lennénk, ha ő lenne végül az a bizonyos áldozat. Bár érzésre egy icipicit gyengébben muzsikált, mint Conte alatt, ettől függetlenül egyértelműen pozitív tartományba esik a teljesítménye, és ha hiányzott (44-szer lépett pályára), az a védekezésen minden alkalommal meglátszott (Bologna, khm). Annak ellenére, hogy a bajnoki cím nem jött össze, a Lazio elleni 1+1-ére szívesen emlékezünk vissza. (6,33) /6,5/
5.: Nicoló Barella – Kissé hihetetlen belegondolni, hogy 4 gólos, 13 gólpasszos idényben kissé hümmögünk az éves produktumára gondolván, de hát nincs mit tenni, ez a helyzet. A találatok száma egyébként lehetett volna több, rengeteg-rengeteg balszerencsés momentuma akadt a kapuk előtt, remélhetőleg ezt a következő szezonban kompenzálja majd a sors (ehhez persze neki is tenni kell). A Bajnokok Ligájában pedig Martínez mellett egyenesen ő volt a negatív hős: csupán egyféleképp tudott felkerülni az eredményjelzőre, a Real Madrid elleni piros lapjával. A kupadöntőn látott nagy dugóval valamit persze kozmetikázott a dolgokon, de egyszerűen érezzük, hogy ő ennél többre képes – sajnos a kelleténél többször maradt meg bennünk az eltűnő, joggal lecserélt Nicoló. (6,40) /6,5/
4.: Hakan Calhanoglu – Sokan szkeptikusak voltak az ő leigazolása kapcsán, de ő minden kétkedőre rácáfolt: minden tiszteletünk mellett mondjuk, hogy villámgyorsan feledtette Eriksent, a játék szinte összes aspektusában. Számára nagyjából új pozícióhoz kellett hozzászoknia (amit meg is tett), a milanisták által megjövendölt lustaságának pedig nyoma sem volt, minden meccsen a belét kihajtotta (össze is jött ezáltal egy komolyabb sárgamennyiség), bárhogy is alakultak a dolgok. Pontrúgásai konstans veszélyt jelentettek, és nagyon meghálálták a tizenhatoson belül érkező interesek, büntetőit pedig (egy kivétellel) halálos magabiztossággal értékesítette. Egy dolgot azért megemlíthetünk negatívumként: az ellenfél kapusai tök nyugodtak lehettek, ha direktben kapura kellett lőnie szabadrúgásoknál, ez pedig ilyen rúgótechnikájú játékosnál nagyon fura. A tippem az, hogy 2022/2023-ban ez visszájára fordul majd. A 46 meccsen elért 8 gól és 13 assziszt egy elég combos statisztika azért. (6,42) /7,5/
A Final 3 pedig megérdemli a további külön posztot, tehát folytatás velük, nem olyan soká – a nevüket egyelőre nem áruljuk el, legyen meglepetés!
Képek forrása: twitter.com (kiemelt kép), sempreinter.com, serpentsofmadonnina.com, football-italia.net