Ma este eldől a Serie A 2021/22-es kiírása. Érdekesség, hogy utoljára a 2009/2010-es szezonban fordult elő, hogy az utolsó fordulóra maradjon a döntés – azt talán mindenki tudja, akkor hogyan alakult.
Ma viszont minden előjel szerint Milánó csúnyábbik fele ünnepelhet este 8 körül, hiszen hatalmas összeomlás kellene ahhoz, hogy a tét nélkül játszó, motiválatlan, az utolsó fordulókban bukdácsoló Sassuolo hazai pályán meg tudja verni a bajnokesélyest.
Miben bízhatnak az Inter-szurkolók? Utolsó szalmaszálként visszanyúlunk 20 évvel ezelőttre, a Nerazzuri történelmének egyik legfájóbb napjára. Ez adjon reményt mára!
2002-ben még a mainál is nagyobb izgalmak maradtak az utolsó fordulóra. Egyedülálló módon három csapatnak is matematikai esélye volt a Scudettora az utolsó játéknapon. A Lippi által vezetett Juventus, Capello irányította címvédő Roma, valamint a korábbi valenciai sikerkovács Hector Cúper vezette Inter ünneplésére is megvolt az esély. A tabellát a Nerazzuri vezette, de a biztos bajnoki címet csak a győzelem jelentette volna.
Spoiler: nem így alakult.
Érdekes kérdés, hogy minek a hatására lesz valaki Inter-drukker, vagy bármilyen csapat szurkolója. Fiatal korban sok erős befolyásoló tényező lehet: az, hogy a családban kinek szurkolnak, az, hogy milyen meccset közvetít a televízió, amikor a fiatal épp elkezd a foci világa felé kacsintgatni, melyik az adott évben a legjobb csapat, vagy épp ki a legjobb játékos. A triplázás vélhetően rengeteg fiatalt nyert meg a klub számára. Ha tippelnem kellene, az előző generáció nagy része Ronaldo miatt lett Inter-szurkoló.
Én emlékszem, hogy amikor 2000 környékén elkezdtem jobban foglalkozni a labdarúgással, két fontos behatás ért.
Valamikor a 90-es évek végén az unokatesóm már hatalmas Ronaldo rajongó volt a 98-as vb hatására. A legelső focis számítógépes játékunkban, a méltatlanul elfeledett, egykori Gamestar CD mellékletként kapott Total Soccer 2000 című játékban együtt kerestük a brazilt, akiről annyit tudtunk, hogy az Interben játszik. Más kérdés, hogy sem a finn FC Interben, sem a brazil Internacionalban nem találtuk, csak harmadjára jött össze a megfelelő csapat kiválasztása.
Az ő neve került fel a gyúródeszkából készített gombfoci tábla egyik oldalára is. Az én térfelemre Barthez lett felvésve, mivel ő volt az egyetlen kapus, akit ismertünk, én meg akkoriban komoly hálóőri babérokra törtem az általános iskolai osztályunk csapatában. Egy évvel később már biztosan Toldo került volna a táblára, azonban az alkoholos filc nem felejt, így a táblán azóta is a francia világbajnok neve olvasható. Én viszont a hollandok elleni meccs után az olasz feltétlen híve lettem, így az ő Interbe igazolása nyerte el végül a szívemet a csapatnak, és miatta maradtam Inter-szurkoló Ronaldo távozása után is.
Emlékszem, hogy a 2002 május 5-i meccs előtt gyakorlatilag mindenki előre elkönyvelte az Inter sikerét, amit én a 13 éves fejemmel képtelen voltam felfogni, rossz előérzetem volt.
Mindenesetre az Inter 1989 után, a sztárokkal teletűzdelt, de eltékozolt 90-es évek után nyerhette volna meg újra a Scudettót.
A csapat ahhoz a Laziohoz látogatott, amely jóval kisebb téttel lépett pályára. Bár a győzelemre szükségük volt ahhoz, hogy az Intertotó-kupa helyett az UEFA-kupában indulhassanak, abban nem szerettek volna segíteni, hogy a Totti által vezetett AS Roma valamilyen módon címvédést ünnepelhessen a nap végén. Még a Lazio szurkolók is Inter győzelmet vártak, a milánóiak gyakorlatilag szinte hazai körülmények közt játszhattak az Olimpicóban.
Valószínűleg a hazaiak kapusa, az egykori Roma nevelés, de az Interben is egy évet eltöltő, később Lazio ikonná váló Angelo Peruzzi szerette volna a Roma győzelmét látni a legkevésbé, hiszen a 12. percben egy teljesen veszélytelen szögletet paskolt Vieri elé, aki köszönte szépen, megszerezte a vezetést. Minden a várakozásoknak megfelelően kezdődött tehát.
Sajnos az előzetes forgatókönyvet egyedül Karel Poborsky nem olvasta. A cseh szélső pocsék szezont tudhatott maga mögött, így vélhetően feleslegesnek tartották neki is odaadni. Poborsky viszont ezen a mérkőzésen játszotta legjobb római meccsét, kétszer is egyenlített, Vieri és Di Biagio góljára is ő válaszolt még az első félidőben. A második góljánál lásd még: miért gyűlöljük Greskót. Poborsky a két góljával meg is duplázta az évi termését, az utolsó fordulóig ugyanennyi találattal állt.
A második játékrészben aztán jött a pofon. Egy szabadrúgás után az ex-Interes Diego Simeone emelkedett a legmagasabbra, hogy kést szúrjon egykori csapata hátába. A gól és a későbbi lecserélése után is úgy tűnt, hogy ő sem örül ennek a fordulatnak. A kegyelemdöfést pedig nem más adta meg, mint Simone Inzaghi…
A meccs örökre bevonult a történelemkönyvekbe, nem kis mértékben a világ akkoriban legjobb játékosáról készített, a könnyekkel küzdő Ronaldo fotója miatt. Azóta is összeszorul a szívem, akárhányszor meglátom ezt a képet. Akkor és ott azt is tudtam, hogy a brazil nem marad a csapatnál – hosszas huzavona, és egy világbajnoki cím után végül Madridba távozott. A bajnokságot pedig a Juventus nyerte, és mivel a Roma is behúzta az utolsó meccsét, az Inter végül az első helyről a harmadikra csúszott vissza.
Ronaldo Interben eltöltött korszakából pedig mindenkinek a padon ücsörgő, összetört klasszisról készített fotó az utolsó kép, ami megmaradt.
Összefoglaló:
2002, május 5, Stadio Olimpico
LAZIO-INTER 4-2
Gólszerzők: : 12’ Vieri (I), 20’ Poborsky (L), 24’ Di Biagio (I), 45’ Poborsky (L), 56’ Simeone (L), 73’ S. Inzaghi (L)
LAZIO (4-4-1-1): Peruzzi, Stam, Fernando Couto, Nesta, Favalli, Poborsky, Giannichedda, Simeone (78’ D. Baggio), Stankovic (61’ Cesar), Fiore, S. Inzaghi
(Marchegiani, Negro, Pancaro, Colonnese, Evacuo) Edző: Alberto Zaccheroni
INTER (4-4-2): Toldo, J. Zanetti, Cordoba, Materazzi, Gresko, Conceição (60’ Dalmat), Di Biagio, C. Zanetti (73’ Emre), Recoba, Ronaldo (78’ Kallon), Vieri
(Fontana, Sorondo, Serena, Guglielminpietro) Edző: Hectór Cuper
Hogy a ma este készül-e hasonlóan ikonikus fénykép Tonaliról vagy Rafael Leaoról, az hamarosan kiderül.
Bárhogy is alakuljon a nap, az Inter emelt fővel búcsúzhat a 2021-22-es kiírástól. Szezon elején a szerkesztőségből 4-en az Intert tippelték végső befutónak, 3-an a Juventust. A Milant 4. helynél előbbre senki sem várta, hát kérem, ennyire értünk hozzá. A Milan bajnoki címe, bár fájó lenne, egyáltalán nem érdemtelen. Pioli csapatától mindenki a szokásos kipukkadást várta, ezzel szemben az olasz mester csapata bizonyította, hogy bírja a nyomást. Helyenként, főleg az utolsó fordulókban persze szerencse is melléjük állt.
A szezont még bővebben is értékelni fogjuk, de elüljáróban azért annyit elmondanánk, hogy egyáltalán nem vagyunk elégedetlenek az idei évvel. Lukaku, Hakimi, Conte távozása után sokan az Inter hanyatlásáról írtak (mi nem voltunk köztük), ehhez képest Inzaghi vezérletével inkább nevezhetjük szintlépésnek a szezont, mint hátramenetnek.
Az Olasz kupa behúzásával egy régóta várt trófea is bezsebelésre került, a bajnokok ligájában több, mint tisztes helytállást tanúsítottunk. A bajnokság pedig az utolsó percig nyitott volt. Ami viszont ennél is fontosabb, hogy Inzaghi Intere szemet gyönyörködtető, modern futballt játszott hétről hétre, ami európai tekintetben is a legszebbek közt volt.
Azért azt se felejtsük el, hogy a mai meccset még nekünk is be kell húznunk, hiszen annál cikibb nem létezne, ha a Milan kikapna, de nekünk sem sikerülne megszereznünk a 3 pontot a Sampdoria ellen.
Várható kezdőcsapat:
Handanovic; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Dumfries, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic; Correa, Martinez.