Pótlómeccs

Végre sor kerül a sokáig halogatott bolognai vendégjátékra, ami után lekerülhet a kis csillag a csapat neve mellől a tabellán, és kiderül, hogy „mögötte vagy előtte”.

Mint ismeretes, ez a mérkőzés még vírushelyzet miatt maradt el, a szövetség és a helyi egészségügyi szervezet egyet nem értése miatt nem igazán volt tiszta, hogy megrendezik-e vagy sem, majd az nem volt világos, hogy elmaradt vagy elhalasztott meccsként kell számolni vele. Miután kiderült, hogy a meccset mégis le kell játszani, az Inter fellebezett, de hiába, nem lett 0-3 a zöld asztalnál.

Hogy ez helyes döntés-e ,vagy sem, momentán annyira nem is izgat minket, most már csak azt szeretnénk, hogy a csapat megmutassa: mindegy, hogy határoznak a felelősök, ők játszva vagy sem, igényt tartanak a három pontra. 

Persze idő közben a Bologna is kijött a téli gyengébb formájából, és nem gondoljuk, hogy sétagalopp lesz a mai, szóval nem az őszi 6-1 megismétlésére számítunk. Az idő közben szomorú módon újra betegséggel küzdő Mihajlovic csapata nem látványos focit játszik, nem nyer sokat, de nehéz megverni, erről a Juventus és a Milan is tudna beszélni. Soraik között tudnak pár exet is, köztük a veterán Medel-Arnautovic duót, utóbbinak ráadásul elég jó szezonja van, hiszen a góllövőlista top tízbe is felkapaszkodott. Rutinosabb Interistáknak Mbaye és a kapus Bardi neve is ismerősen csenghet.

Az Inter kiváló hetet tud maga mögött, így mondhatnánk, hogy mindössze ezt a formát kellene megtartani, ami persze nem olyan magától értetődő. Inzaghi a szezon ezen pontján már annyira nem hisz a rotáció intézményében, bár egy a kezdőbe beszivárgó Dimarcora vagy Darmianra mindig van némi esély, kulcsemberek már nem fognak egész meccseket pihenni az idényben. Főleg nem akkor, ha Vidal és Gosens sem áll rendelkezésre. Az egyetlen igazi kérdés talán a csatárok személye, ahol Correa elég alaposan bejelentkezett Dzeko posztjára, hamarosan meglátjuk, mit talál ki a mister.

Várható kezdő: 

Handanovic; Skriniar, De Vrij, Bastoni; Dumfries, Barella, Brozovic, Calhanoglu, Perisic; Lautaro, Correa.

Kezdés: 20.15, Sport1.

Forza Inter! 

(Kép forrása: corrieredellosport.it)