Csiszolni kell még, de tényleg gyémántnak tűnik – Martin Satriano-portré

Vajon tavaly télen mennyien görgették át azt a 2020. január 30-án publikált hírt, mely szerint megérkezett Milánóba az Inter egyik januári szerzeménye, Martin Adrian Satriano Costa? Bizonyára sokan. Egyrészt mindenkinek Eriksen (no meg Young és Moses…) érkezése miatt lőtt ki a sztratoszféra felé a pulzusszáma, másrészt a 2 és fél millió euróért beszákolt uruguayi fiatalemberről vélhetően senki sem hallott a Football Manager geek-jein kívül. Azóta picit fordulni látszik a világ.

Az akkor 18 esztendős játékos egy korai Puzsér Róbertre emlékeztető figura társaságában mutatta meg magát Malpensán. A híradások szerint az Inter a Cagliari elől happolta el a hazájában generációja legnagyobb tehetségeként emlegetett ifjoncot, akiről annyit írtak, hogy fizikálisan erős és egyben technikás labdarúgó, a támadósorban pedig több szerepkörben is használható. A Nacional első csapatában tétmeccsen még nem, de barátságos meccseken már játszott, az uruguayi mellett olasz útlevelébe is kérhet pecsétet a reptéren.

A kis Martin gyakorlatilag labdával született és nőtt fel. Édesapja, Gerardo, aki El Bocha néven vált ismertté, a 80-as években a Bella Vista Athletic Club játékosaként az uruguayi futball egyik kedvelt figurája volt. Az ifjabbik Satriano egy régebbi interjúban elmondta, hogy gyerekként nagyon kedvelte Ronaldinhót, rajta kívül Juan Román Riquelme és természetesen Luis Suárez tartozott a példaképei közé. „Rengeteg európai futballt nézek, leginkább a Premier League-et figyelem. Kedvelem a Liverpoolt és a Spurst, tetszik a játékuk, nagyon izgalmasnak tartom ezt a két csapatot. Az álmom, hogy Európában játsszak, minden egyes nap ezért dolgozom. Keményen edzek, hogy készen álljak a feladatra. A Premier League egy fizikális bajnokság, szerintem nagyon jól állna nekem” – nyilatkozta még tinédzserként.

A csatárról 2018 novemberében pakolt össze veretes anyagot a The Sun, melyben Zlatan Ibrahimovichoz hasonlították és hamarosan beinduló európai karriert jövendöltek neki.

Satrianóra akkortájt a Juventus, a Napoli és a Chelsea scoutjai voltak ráállva, a megfigyelők több uruguayi utánpótlás-bajnokin készítettek róla jegyzeteket. Alighanem több oldalt teleírhattak, mert a meccsenkénti gólátlaga meghaladta az egyet.

Az Ibrahimovic-párhuzam a Nacional utánpótlás csapatában látott specialitásának volt köszönhető: imádott gólokat rúgni a félpályáról. A nagy Zlatant idéző találatok egyike végigszáguldott az interneten (vélhetően az ebben a videóban a 0.14-től látható jelenetsor az). A svéd karatemesterrel való összehasonlításról azt mondta, hogy nem érzi emiatt a nyomást, ellenben tudja, mire képes és szerinte keményen melózva eljuthat Ibra szintjére. Az egészséges önbizalom tehát újabb közös vonásuk.

A 2001-ben született Satriano 2020 januárjában a kérők garmadája közül végül az Intert választotta, pedig az Arsenal is nyomult érte. Ügynöke, Nick Maytum szerint pártfogoltja határozottan foglalt véleményt a kérdésben: „Az Inter az Inter. Annak ellenére nagyon izgatott volt a szerződéskötés miatt, hogy már nagyon fiatalon kontinenst és életmódot kellett váltania.”

Olaszországba érkezésekor az uruguayi sajtó nyilván „az új Luis Suárezként” mutatta be, de ő csak Martin Satriano akart lenni. A Worldfootballscouting.com szerint gyárilag trequartistaként értelmezhető, de fizikuma miatt középcsatárként is bátran beküldhető a darálóba. Nehéz vele kapcsolatban elhessegetni a párhuzamokat, mert testalkatra, mozgásra és játékstílusra Sergio Agüeróra (is) emlékeztet.

Kiváló felépítésű, párharcerős, masszív játékos, akiről lepattannak a védők. Igazi vércsecsatár, nehéz elnyomni, és megvan benne az a kirobbanó tempó, amivel le tudja rázni a rá vadászókat. Nagyszerű az első érintése, bivalyerős lövései vannak (negatívumként a konzisztens teljesítmény hiányát említették). Remek előkészítő és befejező, valamint Kunnal ellentétben, 187 centis magasságának köszönhetően a levegőben is veszélyes. A pályán karizmatikus vezető, nem véletlenül kapta meg szinte mindig a csapatkapitányi karszalagot. Ez a csomag így egy potenciálisan pusztító fegyverré teszi őt.

Könnyedén beilleszkedett az Inter Primaverába és abszolút pozitívan reagált az itáliai ingerekre. Ennek magyarázatát a gyökereiben kell keresni, ugyanis a Satriano família az olaszországi Titóból, Potenza tartomány egyik városából származik. Az elmúlt szezonban 31 mérkőzésen 13 gólos és 8 asszisztos lőlapot tudott felmutatni, többek között egy Milan elleni utánpótlás-derbit eldöntve. Armando Madonna együttesében nagyszerű párost alkotott a korábbi Serie A-sztár, Daniel Fonseca fiával, Martinnal. Bár mostanság nem volt rá alkalma, de elmondása szerint Lautaro Martinez inspirálja leginkább, őt tartja az Inter egyik legjobb játékosának. „Már tavaly is figyeltem az edzéseken azért, hogy minél többet tanuljak tőle” – mondta a közelmúltban.

Antonio Conte is észrevette a benne szunnyadó potenciált, és tavaly októberben három A-ligás meccsen, az AC Milan, a Genoa és a Parma ellen hellyel kínálta meg a felnőttek kispadján. „Ez sokat segített neki. A nagycsapat edzésein megtanult mozogni a pályán, hogy területet nyisson és lehetőségeket teremtsen a társainak” – mesélte róla az ügynöke.

Most nyáron pedig a koktélokat szürcsölő sztárcsatárok hiányában élete esélyét megkapva a felnőttekkel kezdhette el a felkészülést. Ahogy ilyenkor lenni szokott, a rengeteg távollévő miatt az edző sorra zavarta fel a pályára a nagyok öltözőjének ajtaján dörömbölőket, hogy aztán néhány héttel később egymás után kölcsönbe távozzanak, és ne lássuk őket soha többé. Satriano esete viszont más történet, akár fel is kerülhet a végleges csapatfotóra.

Simone Inzaghi rendkívül pozitívan nyilatkozott róla: az új maestro kiemelte, hogy keményen dolgozik, ezért megérdemli a lehetőséget. És a jelek szerint él vele.

Az előszezon-nyitó Sarnico elleni bemelegítő meccsen öt találattal jelentkezett a 16-0-ás győzelem alkalmával, majd a jóval komolyabb játékerőt képviselő Luganónak is bevert egy emlékezetes lefordulós, felsősarkos gólt. Duplázott a Pergolettese ellen és egy szögletet követő bombafejessel a Crotone kapuját is bevette. Nyilvánvalóan nem a futballtörténelmet alapjaiban megrengető csapatok ezek, de elég impresszív mutatóról beszélünk. Az utóbbi években sajnálatos módon ritkán láttunk hasonlót az Internél ilyen fiatal futballistától.

Mint tudjuk, Milánó gyönyörűbbik felében komoly hagyományai vannak a dél-amerikai középcsatároknak Ronaldótól kezdve Zamoranón át egészen Militóig. Satriano ráadásul ugyanannak a városnak a szülötte, mint a korábbi interes uruguayi kedvenc, bizonyos Alvaro Recoba. Az elvárások tehát nagyok, az ösvény viszont rendesen ki van taposva előtte. Lehet, hogy korai még néhány edzőmeccs alapján jövendölni róla, mert benne van a pakliban, hogy a spanyol másodosztályban bukkan fel öt év múlva, de megkockáztatom, hogy rég láttunk ennyire ígéretes fiatalt, aki – „hála” a klub megroggyant anyagi helyzetének – hosszabb távon megragadhat az első csapat keretében. Csak menjen tovább és legyen Martin Satriano.

(A cikkhez felhasznált források: The Sun, Daily Mail, Gianlucadimarzio.com, footballstransfers.com, alfredopedulla.com, Worldfootballscouting.com írásai, fotók: az Inter Facebook-oldala, YouTube)