Ez nem az a csapat

Továbbra is legfőképpen annak a reményében ülünk le Inter-meccseket nézni, hogy a kedvenceink a három pontok további gyűjtögetésével megállíthatatlanul robogjanak a bajnoki cím felé. Vannak persze egyéb óhajaink is, amelyek mostanában finoman szólva sem teljesülnek, ez pedig tegnap sem volt másképp…

Furcsa dolog mostanság Internazionale-szurkolónak lenni… Ahogy egyre közelebb kerül a Scudettohoz a brigád, úgy kezdjük egyre kevésbé várni az aktuális fordulót, és ezzel együtt bizonytalanodunk el, jó -e ez így, amit látunk. Mert hát nyilvánvaló, egy ilyen győzelmi szériánál nem igazán kell magyarázni a bizonyítványt, pedig egyébként nem árt foglalkozni az okokkal, amik miatt kérdések merültek fel a fejünkben.
A Sassuolo tegnapi látogatása – a győzelem tényének ellenére – ismét nem pozitív irányban erősített meg minket, ennek pedig több összetevője van.

– A meccsek óta szinte egyre hátrébb felhúzott védelmi vonalak (javarészt Lukakuval és Martínezzel 40 méteren belül) bár adnak bizonyos stabilitást, szemre nem igazán néz ki jól az egész, pláne ha böngésszük a tegnapi statisztikát: 70-30 a labdabirtoklás, 15-7 a lövések száma oda. Ez akkor sem nézett volna ki jól, ha történetesen az ő stadionjukban zajlik a csata, a Meazzában pedig egyenesen kellemetlen volt olykor ezt „átélni”.
Ez a paradigmaváltás szezonon belül egy ideig jól sült el, de most már eléggé a visszájára fordult a dolog, mivel a legkisebb csapatok ellen is megúszósan, kivárásra, kontrára játszanak Barelláék. Ahogy említettem, ez egy ideje nem csapódik még le negatívan, de örökké nem mehet ez a dinamikát nyomokban (sem) tartalmazó valami. Ez bizony nem az a csapat, ami néhány hete (hónapja) magabiztosan, jó futballal darálta le a rangadókat.

– Utóbbi pontnak persze okai vannak, semmi sem történik „csak úgy”, csettintésre. Egyrészt biztos benne van Conte megközelítése is az utóbbi hetekben, lévén nem saját maguktól találnak ki a futballisták egy ilyen szinten kapu elé seggelést. E gondolat megszületését két dolog válthatta ki: az olaszos (csak gólt ne kapjunk) idea és a – szintén látványosan jelentkező – fejbeli elfáradás. Mert bizony nem gépekről beszélünk, és bármennyire is egy front van, azért a válogatott forduló miatt csak feltorlódtak a fellépések ismét.
Ehhez jön még a játékosok tapasztalata, formátuma. A kezdő körüli mag nagy része nem tudja, milyen topligás bajnoki címet nyerni, és ez bizony jelentkezhet olykor félelemben, elbizonytalanodásban – na, ilyenkor kell segíteni egy topfizetéssel rendelkező edzőnek, és ő ezt – az eredményeket tekintve – igazából ezt végre is hajtja. Van egy olyan érzésem, hogy az utóbbi évek Intere hullajtott volna pontokat az elmúlt hetek fellépésein…

A rotálás így különösen fontos dolog lenne, a csapágyasra hajtott emberkék helyett néha be-be lehetne dobni a kezdőbe peremembereket. Most például Darmian, Young, Sánchez és Sensi is bizonyította, hogy hozzá tudnának tenni, és pláne utóbbi „ügye” az érdekes: az olasz válogatottban előbb jutott érdemi lehetőséghez, mint klubcsapatában. Persze az abszolút semmilyen, nulla produktivitást hozó Eriksent látva ez lehet, nem lesz sokáig így, és az idény hajrájára újra összeállhatna néha a Sensi, Brozovic, Barella középpálya.
Elég látványos volt szemre is tegnap, hogy a fejben frissebb emberek mennyit tudnak jelen helyzetben hozzátenni a játékhoz (ez a Sassuolora is abszolút érvényes volt egyébként).

 

 

Egyéb megjegyzések a tegnapival kapcsolatban:

– Az a büntető szituáció Raspadorival szemben abszolút adható lett volna, ahogy az első félidőben például Rogerio kezezése után az Inter is rúghatott volna 11-est. A játékvezetés ismét nem volt a helyzet magaslatán.

Barella begyűjtötte a másfél hetes pihenőt jelentő sárga lapját, ez most inkább pozitív, mint sem.

– Talán kicsit az álmodozó énem beszél belőlem, de De Zerbit szívesen látnám egyszer az Inter padján, ugyanis hiszem, hogy ő az abszolút modern értelemben vett európai futballt képviseli, és azt gondolom, a megfelelő kerettel megtámogatva komolyat tudna alkotni magasabb szinten is.

Summa summarum: azért fogcsikorgatva, de csak sikerült behúzni ezt is, így 9 meccsel a zárás előtt 11(12) pont az előny. Innen már igen kevés az esély a bukásra, de persze az ördög nyilván nem alszik, szóval… Nem is folytatom.
Mindazonáltal ha a Conte-stáb picit is vissza tudna hozni a 2-3 hónappal ezelőtti fizikai és szellemi állapotból, és újra dinamikusnak látnánk az együttest, itt semmilyen kérdés nem maradna az utolsó fordulókra.

Összefoglaló:

 

 

Pontozás:

Handanovic – Pár rutinfeladat jutott neki, a gólnál pedig nem volt esélye. (5,5)

Darmian – Ő mutatott legjobban a hátsó hármasból, még az is lehet, hogy hosszú távon is kap majd szerepet ebben a pozícióban. Több megelőző szerelése is élményszerű volt. (6,5)

De Vrij – Alig-alig találkozott a labdával és emberekkel is védekezésben – az egyik ilyennél mondjuk épp meg is lehetett volna ítélni egy büntetőt a Sassuolonak -, ennek oka pedig a vendégek taktikája és támadásépítési sémái voltak. Furcsa 90 perce volt, fogalmazzunk így. (5,5)

Skriniar – Néha kívül került a komfortzónáján, amikor kvázi szélső védőként kellett védekeznie Bogán, de alapvetően nem futballozott rosszul, és volt több óriási mentése/blokkja is. (6,5)

Young – A gólpassza önmagáért beszél, és rá sem lehetett volna nagy panasz, ha az utolsó fél órára nem készül el kissé az erejével, és csinál pár hibát. Relatíve sok lehetősége volt a bal oldalon az alkotásra, és talán még ennél is többet ki lehetett volna hozni a ezekből. (6,5)

Gagliardini – Megtette a tehetségéből fakadó legtöbbet, de ilyen fellépéseken ő biztosan nem fogja előrefelé húzni a csapat szekerét. Szinte kizárólag védekezésben voltak értékelhető megmozdulásai. (5,5)

Eriksen – Ő pedig ugyanolyan súlytalan volt, mint az utóbbi jó néhány hétben megszokhattuk, mi több, védekezésben egyenesen egy lyuk tátongott a pálya általa „felügyelt” részén. Talán mindenkinek egyértelmű, miért ég és föld a különbség közte és Brozovic között. (5)

Barella – Fordulóról fordulóra érződik rajta a mentális fáradtság – főleg a támadó harmadban látott döntéshozatalai támasztják ezt alá -, ettől függetlenül ő képviseli a legmagasabb minőséget a középpályán. Regista pozícióban is megállta a helyét. (6)

Hakimi – Utóbbihoz hasonlóan nála is gondok vannak az utóbbi időben azzal, mit is tesz labdával a tizenhatos környékén – ezért egy ideje elmaradoznak a gólok és a gólpasszok. Az biztató, hogy a védekező statisztikái rendben vannak, előbb-utóbb pedig ki fog jönni a támadásban látható „mocsárból” is. (5)

Martínez – Az elején látható butaságok után összeszedte magát, és elöl-hátul jó dolgokat produkált, végül pedig övé volt a győztes találat is. Azért ő sem a legfrissebb, lássuk be, simán kezdhetne helyette Sánchez néha. (6,5)

 

 

Lukaku – Minden mozdulatán látszik a fásultság, ennek ellenére rutinból, a taktikai feladatok végrehajtásával is képes különbséget jelenteni ilyen fellépéseken. Gólja és gólpassza mellett a pontrúgásoknál hátul is nagy segítség volt. (7,5)

Sensi – Csak a szokásosat tudom leírni vele kapcsolatban: az ő dinamikája és futballtudása abszolút a kezdőbe predesztinálná, zongorázni lehet a különbséget közte és dán posztriválisa között. Fél órácskája alatt három szerelés, egy pontos indítás és sikeres cselek is belefértek, emellett élet költözött a pálya azon részébe, ahol ő tartózkodott. (6)

Vecino – Nem igazán vettük észre a jelenlétét. (-)

Sánchez – Szokásosan próbált aktív lenni, és több módon is felvéshették volna a nevét a kanadaira, ha kicsivel több a szerencséje(-)

Conte – Bár bejött a megválasztott taktika, ez a védekező, túlságosan kontrára épülő futball most már kezd veszélyes lenni, és ezt valószínűleg ő is tudja. Frissítenie kell a csapatot egy kis csereberéléssel, különben hamar csúnya élményben lehet részünk. (6)

 

Képek forrása: ck12.it, fcinternews.it