Démonok között

A szombati történések érdekes fénybe helyezték a vasárnapi rangadót: az Inter úgy fogadja hazai pályán a Laziot, hogy ha nyer, átveszi a vezetést a tabellán. Hm, mintha ilyen éles szituációkat éltünk volna már át az utóbbi években… És valamiért olyan érzés van bennünk, hogy minden alkalommal pofára esés volt a vége…

Szóval tehát mérsékelt lelkesedés. A mögöttünk hagyott évadok megtanítottak arra, hogy ilyen szituációban ne rögtön az jusson az eszembe, hogy „na, végre előzünk!”. Nem, sajnos (szinte) rendre szívás jön, ha sorsfordítás következhet, ez pedig kissé „meg is ette” az egyszeri interista magabiztosságát. Hogy mivel lehet ezen javítani? Nos, nyilvánvalóan egy győzelemmel, még inkább egy olyannal, ami erőt mutat, magabiztosságot sugall.
Az a helyzet, hogy mindehhez megvannak az eszközök, mostanság a csapatvédekezés olyan szinten állt össze, amilyennek egy bajnokaspiránsnak szüksége van. Ez tehát jó alapot teremt a továbbiakra, most már tényleg „csupán” annyi hiányzik, hogy az egyéni hibákat a lehető legminimálisabbra szorítsák a játékosok. Nem tűnik lehetetlen küldetésnek, pláne egyfrontos részvétellel.

Rengeteget pötyöghetnék az elmúlt időszakkal kapcsolatban, de a héten kétszer is remekül kivesézték a kollégák (itt és itt) a történteket, így nem marad más hátra, mint előre, és szurkolni, hogy ma – kis túlzással – egy új nap virradjon. Kvázi egy új csapat szülessen: az egyértelműen bajnokesélyes Inter. A lózungok el lettek puffogtatva már évekre visszamenőleg, azokból nyugodtan szemezgethettek, én a magam részéről meguntam. Bár valószínűleg nem vagyok ezzel egyedül.

Pár közérdekű információ azért:

Barella, Bastoni és Brozovic nem kaphatnak sárga lapot, mert ha igen, kihagyják a jövő heti Derbyt.

 

 

Vidal még nem fog játszani, helyén meglepő módon ismét az új erőre kapó (?) Eriksen kap lehetőséget.

– A Lazio részéről Luiz Felipe és Strakosha hiányoznak a közvetlen kezdő közeléből, a többiek (élükön az Inter-gyilkos Milinkovics-Szaviccsal) mind rendelkezésre állnak.

– A legmeglepőbb tény, még egyszer: ha nyernek Lukakuék, a Serie A élére ugranak, egy héttel a Madonninát megelőzően.

A kérdés tehát adott: képes az Internazionale végre valahára legyőzni a démonait?

Várható kezdő: Handanovic – Bastoni, de Vrij, Skriniar – Perisic, Eriksen, Brozovic, Barella, Hakimi – Lukaku, Martínez.

A Digi Sport 1 élőben közvetíti a 20:45-kor kezdődő találkozót.