Mint ismeretes, Conténak sikerült kavics helyett aszteroidát hajítania a milánói pocsolyába az egyébként bravúrosnak mondható Atalanta elleni győzelem után. Hogy az időzítés szándékos volt-e, vagy csak nem bírta magában tartani a Juventusnál és a Chelsea-nél rendszeresen előadott kirohanós sirámait, azt innen nem lehet megmondani, de azt igen, hogy a mindenkibe beleszállás rosszul sülhet el egy sorsdöntő (?) európai kupapárharc előtt.
Ami rendhagyó módon csupán egymeccses lesz és a számunkra viszonylag kevés balzsamos emléket előidéző Gelsenkirchenben rendezik nézők nélkül. A festői német iparváros a Schalke 04 otthona, ahol a kilenc évvel ezelőtti BL-kiesésen lényegében Leonardo sorsa is eldőlt és ahol azt megelőzően (még a régi arénában) egymást követő két UEFA–kupa-évadban is megmérkőzött az Inter a mindenkori bányászválogatottal (egy vereséget egy továbbjutást érő döntetlen követett).
Visszatérve Don Gattóra, az edzésképeken látott vigyorgásaiból arra lehet következtetni, hogy elsimultak a dolgok, a percenként ömlő hírfolyamból kipecázott infókból ellenben úgy tűnik, hogy a kínai vezetés nem tolerálta a nyilvános számonkérést és a Getafe elleni nyolcaddöntő után közös megegyezéssel elköszönnek egymástól a felek. Nagy kérdés, egy esetleges továbbjutás esetén is megtörténik-e a szakítás és a következő körben már az új edző (Allegri? Pochettino? Herczeg András?) irányításával folytatódik Európa leigázása, ami egyébként Antonio maradásával végre felturbózhatná a nemzetközi porondon meglehetősen vérszegénynek tűnő Conte-önéletrajzot.
Akárhogy is, a csapatnak kötelessége komolyan vennie az olasz klubok által mostanság lefitymált és negyedvállról vett sorozatot és bár Brozovicék valószínűleg szívesebben kortyolgatnának már egy jó Old Fashiont a maldív-szigeteki naplementében, ennek a nyárnak az utolsó erőtartalékait még muszáj valahogy megmozgatniuk.
Kilenc éve nem nyert trófeát az Inter és látva a megmaradt csapatokat az Európa-ligában, lendületből érkezve le lehetne nyomni ezt a kevésbé fajsúlyosnak tűnő mezőnyt, hogy a majdani fináléban a másik ág legerősebb csapatának tűnő Manchester United ellen bosszút állhassanak a számkivetettek.
Az első lépéshez fel lehet használni a születésnapját ma ünneplő, hónapok óta nem látott Sensit is, akinek újraélesztése valid indokot adhat Conténak Eriksen újbóli padon felejtésére. Persze vérbeli olasz edző módjára bizonyára óvatosan áll majd a meccshez a maestro, azaz a középpályán Brozóé lesz a karmesteri pálca, ami pedig – mint már számtalanszor kiderült – nem mindig mutat jól a kezében. A többi poszton nagyjából a megszokott neveket láthatjuk.
Ami az ellenfelet illeti, egy igazi undergorund-szaktekintélyt kértünk fel a spanyol együttes bemutatására. A Getafe-ről a népsport blogos csúcsidőszakban debütált és azóta is fáradhatatlanul zakatoló La Liga Loca budapesti helytartója, Pedro el Burro mesél igen részletesen:
„Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy Bordalas irányítása alatt virágot bontó Getafe a LaLiga elmúlt két kiírása alatt a legfelkapottabb kiscsapata lett. Habár a pragmatikus, az ellenfelek kibontakozását rengeteg apró játékmegszakítással megfojtó, brusztos és a párharcokba nemcsak beleálló, hanem kifejezetten kereső stílus miatt kaptak hideget-meleget a 2019-2020-as szezon során, mondván a futballszépségre inkább adó spanyol futballban ez a játékmód idegen, a csapat a COVID-megszakításig BL-indulási reményeket táplált a LaLigában és az EL-ben is ígéretesen menetelt. A recept tehát bevált: prüszkölhetett az Ajax, sopánkodhatott a Setién vezette Barca, a Getafe végig hű maradt a falanxból építkező harcmodorhoz.
Bordalas alapvetően 4-4-2-ben küldi pályára Getafét, ám a játék egyes momentumaiban az is előfordulhat, hogy a madridi kicsik a védekezésben a 6-2-2-es(!) hadrendre állnak át: a széleket dupla futókkal biztosítva, azokat teljesen lezárva. A Getafe előszeretettel tolja fel a védekezését és rengeteg labdát szerez az ellenfelek térfelén: főleg a középső zónákat, játékutakat zárják le hatékonyan. Cél a gyors labdaszerzés és finomkodás, pöszmötölés nélkül a direkt kapura törés. Ez a feltolt, az ellenfélre nyomást helyező stílus adja a rendszer gyengeségét is, sok terület nyílhat meg a védővonal és a Soria kapus között, amit egyéni megmozdulásokkal, netán kombinációs játékkal meg lehet bontani.
A Getafe a labdakihozatalnál nem kockáztat, a játékot törekszik egyből az ellenfél térfelére helyezni, ahol a magas embereket keresik előreívelésekkel. Az ívelések fontos taktikai elem a játékukban, a sokpasszos meddő labdabirtoklás helyett a direkt játékszituációk megjátszására törekednek. Támadásban a leginkább szembetűnő, hogy a Getafe az átlagtól kevesebbet lő kapura, ám azt annál hatékonyabban teszik: kevés lehetőségből szerzik meg góljaikat.
Legfontosabb játékosok: a kapuban Soria, védelemben Djené és Cucurella, a középpályán Arambarri és Makszimovics, elől Jaime Mata és a veterán Jorge Molina (ha játszik).”
TV: Digisport1, 20:55