–harsogta Gary Neville Longbottom, pálcáját a vele szemben tornyosuló Perselus Pitonra szegezve. A bájitaltantanár ekkor különös változáson ment keresztül; karján megjelent a fiatal tanuló nagymamájának krokodilbőr táskája, fején pedig a hölgy gyönyörű kalapja. Mindez annyira bizarr összhatást keltett, hogy az egész csoport – Griffendélesek és Mardekárosok közösen – hangos nevetésben tört ki, a mumus pedig teljesen megzavarodott és inkább visszamenekült a szekrénybe, amelyben Remus Lupin rejtegette.
Így győzte le tehát Neville a mumusát és nagyon bízunk benne, hogy az őszhöz hasonlóan nekünk is újra sikerül megbirkóznunk a sajátunkkal.
A legutóbbi fordulóról tudatosan nem írtunk külön értékelőt, hiszen a meccsek sűrűn jönnek és bőven van lehetőségünk összekötni a kellemeset a hasznossal; tehát kevesebbet dolgozni úgy, hogy összevonjuk a beharangozókat az előző meccs elemzésével. Ez nekem különösen jól jött, hiszen a Samp ellen is én írtam a beharangozót és a szempontokban, amiket kijelöltem, nos… igencsak mellélőttem.
- Conténak esze ágában nem volt Borja Valerót kezdőként játszatni, helyette a védekezésben sokkal inkább jeleskedő és jóval fiatalabb Gagliardini kapott bizalmat. Az olasz játékos tulajdonképpen csak azért volt pályán, hogy meglegyünk tizenegyen, a többiek sokszor látványosan nem passzoltak neki. Ugyanakkor komoly előrelépést vélhettünk felfedezni Gagnál, mégpedig abból a szempontból, hogy már nem dajkálgatja feleslegesen a labdát, hanem szinte azonnal szabadulni akar tőle. Így sem volt tökéletes meccse, de ez most bőven belefért.
- Fel sem merült, hogy Alexis kezdjen. Kicsit luxusnak érzem, hogy egy még bizonyítani akaró, korábban világklasszis támadó csak negyedórákat kap és a chilein is látszott a 70. perc környékén, hogy már kegyetlenül unja a bemelegítést. A választás viszont Contét igazolta, Lautaro hosszú idő után újra jól játszott.
- A Sampdoria valami egészen hulladék módon védekezett és a támadóink az első félidőben szinte akkor kerültek helyzetbe, amikor akartak. Ranieri azért nagy mágus, a második félidőre eszközölt szerkezeti, majd személyi változtatásai is bejöttek és egy jó húsz-huszonöt percig lemeccselte Contét. A végső stabilitást a mi szemszögünkből Borja Valero beállása hozta meg.
- Eriksen is veszélyesen tekerte be a szögleteket, reméljük, ez a jövőben is így lesz.
Pontosztás:
de Vrij, Gagliardini: 6
Handanovic, Skriniar, Bastoni, Young, Barella: 6,5
Candreva, Martínez, Lukaku: 7
Eriksen: 7,5
És akkor jöhet a mumus, akiket kivételesen módon meg tudtunk verni az őszi találkozón. Mióta a 13/14-es szezontól a Sassuolo az első osztályban játszik, öt győzelmet tudunk felmutatni ellenük, mellé egy döntetlen és hét vereség jön. Ideje tehát folytatni a kozmetikázást az eredménysoron.
Ősszel már remekül játszott az Inter az első 60-70 percig – már nem emlékszem pontosan -, de a végére nagyon kiengedtek a fiúk és végül a zöld-feketék 4-3-ra feljöttek. Roberto de Zerbi legénysége egyébként az előző fordulóban csúnyán kikapott az Atalantától és ugyan egy nappal többet pihenhettek, mint a mi fiaink, bízhatunk benne, hogy mentálisan nem lesznek a topon. Bogára azért mindenképp érdemes lesz majd odafigyelni, csakúgy, mint Berardira.
Az Interrel kapcsolatban egyébként olyan híreket hallani, hogy az előző meccsen nem túl jó passzban játszó de Vrijt Ranocchia helyettesítheti – személy szerint én bízom benne, hogy nem így lesz. Borja Valero végre tényleg lehetőséget kaphat, míg Young helyett ezúttal Biraghi lehet ott a kezdősípszótól. Bárhogy is lesz, a lényeg a győzelem!
Korábban Csabi rákérdezett, hogy ki melyik ellenfelet gyűlöli a legjobban. Rajtam kívül mindenki a Juventust mondta – teljesen érthető módon – én viszont a jelenlegi ellenfelünket (persze a Juvét sem szeretem). A Sassuolo – némi jóindulattal – egy középcsapat, amely időnként látványos játékra képes, de a nagyoktól többnyire csont nélkül kikap. A kivétel mi vagyunk, ellenünk mindig felszívják magukat és Berardival az élen életük meccsét produkálják évente kétszer. Ki nem állhatom őket és nagyon remélem, hogy hasonló pofont kapnak most tőlünk, mint az első három, egymás ellen játszott mérkőzésből kétszer is. Forza!
