Megalkuvást nem tűrően

Így szeretném, ha játszana és nyerne az Inter – megalkuvást nem tűrően.

Mindannyiunk nagy örömére tegnap már visszatért a Serie A, ma este pedig újfent láthatjuk kedvenceinket is. A Coppa Italia elődöntője után most elvileg egy kötelezően legyőzendő csapattal, a Sampdoriával játszunk. Hamarosan megvizsgáljuk, hogy mire is számíthatunk a 21:45-kor kezdődő találkozón.

Először talán azzal érdemes foglalkozni, hogy a Napoli elleni kupaelődöntőn látottak alapján mit is várhatunk az Intertől. Nos, annak ellenére, hogy végül nem sikerült a döntőbe jutás, úgy gondolom, hogy jól nézett ki a csapat. Különösen az első huszonöt perc mutatott szépen és kicsit elnagyolva, tényleg csak Candreva önzőségén és Insigne önzetlenségén múlott a végkimenetel – mondom mindezt úgy, hogy a mi olaszunk a mezőny egyik legjobbja volt, amíg pályán tartózkodott. A döntőben aztán a Napolinak már könnyebb dolga volt az ellen a Juventus ellen, amelynek két jó meccse volt idén, mindkettő ellenünk. Ezúton is gratulálunk a délieknek – de elsősorban a testvérét nemrégiben elveszítő Gattusónak – a győzelemhez.   

 

 

Na, de kicsit elkalandoztam, vissza saját magunkhoz! A kupaelődöntő visszavágóján látottakra abszolút lehet alapozni, legfőképp azért is, mert a Sampdoria valószínűleg hasonlóan bekkelős stílust fog nyomni, mint tette azt a Napoli is. Mi másra is számíthatnánk egy Ranieri csapattól védekezésben, mint egy dupla négyes láncra a védőktől és a középpályásoktól, a lehető legminimálisabbra szűkítve a területeket. Don Claudio nem rosszabb edző Gattusónál, így nyilván ő is tökéletesen leoktatta ezt a fajta védekezést, ugyanakkor számunkra mindenképp kedvező lehet, hogy a Sampnál messze nincsenek olyan játékosok, mint Nápolyban, így bőven van rá esély, hogy a mérkőzés utolsó harmadára már teljesen elfogynak. Persze azt sem bánnánk, ha nem kéne olyan sokat várni az első góljainkra.

 

 

Eriksen végre tényleg megérkezett!

Nagy örömünkre szolgálhatott azt látni, hogy a kényszerszünetet Conte elsősorban arra használta, hogy kigondolja, miképp is építhetné a januári igazolást a csapatba. Ugyan a dán a mezőnyben nem különösebben játszott jól a Napoli ellen, a kapura ő volt a legveszélyesebb játékosunk és szerencsére a szabadrúgásai sem lettek rosszabbak, mint ahogy azt már a Tottenham meccseket követők megszokhatták. Szándékosan nem írtam a szögleteket; senkit ne tévesszen meg a legutóbbi gólja, Eriksen az esetek kilencven százalékában sarokrúgást követően a legelső védőt szokta eltalálni a röviden.

 

 

Elég a viccelődésből, lényeg a lényeg, nagyon vártuk már, hogy kezdőként láthassuk a dán karmestert a csapatunkban és nagyon szorítunk is neki, hogy hozni tudja magát!

Na de ki fogja pótolni Brozovicot?

Talán ez a legégetőbb kérdés a mai összecsapással kapcsolatban. A horvátról már korábban írtam, hogy abszolút a legjobb igazolásaink között van a triplázást követően és az ő sérülése valóban azt jelenti, hogy az egyik motorját veszítette el csapatunk.

Az ő pótlására az első számú jelölt a hírek szerint Borja Valero, akitől egyébként sokakat kiráz a hideg, pedig okot az elmúlt másfél évben nem adott rá. A spanyolt kezdőnek igazoltuk még 2017 nyarán és mindössze néhány hónap kellett ahhoz, hogy belássuk, ez már nem fog működni. Azóta kiegészítő emberré avanzsált, de én úgy gondolom, hogy semmi kifogásunk nem lehet ellene. Amikor be kellett szállni, azt többnyire jól oldotta meg, ha pedig havonta egyszer átlagban kezdőként számoltak vele, akkor sem lehetett rá panasz. Nyilván nem fiatal már és a sebesség szót vele kapcsolatban nem is lehet már használni, de úgy vélem, hogy a kiesés ellen menekülő Sampdoria ellen bőven bele kell, hogy férjen az ő jelenléte a pályán.

Ha Sensi, vagy éppen Vecino egészségesek lennének, akkor valószínűleg az ő nevük is felmerült volna, mint esetleges kezdők. Előbbiért nagyon nagy kár, hogy ilyen sokszor kellett nélkülöznünk, mert amikor formában volt a szezon elején, addig a csapat egyik legjobbja volt. Vecinora sem lehetett sok panaszunk, sőt; amikor játszott, többnyire jó volt, de nagyon úgy néz ki, hogy a szezon végeztével nem Gagliardinit, hanem őt áldozzák majd be Marottáék, pontosan azért, mert neki van számottevő piaci értéke is, ráadásul a hírek szerint a vezetőedzőnkkel sem felhőtlen a viszonya. Kérdéses tehát, hogy látjuk-e még a mi clutch player-ünket, aki rendre hozni tudta magát akkor, amikor a legnagyobb nyomás volt a csapaton.

 

 

Brozovic hiányának megoldására egy másik variáció a 3-4-3 is lehetne, de ezt a felállást nálunk csak akkor alkalmazta Conte, amikor már nagyon égett a ház. Lukakut nyugodtan ki lehetne vezényelni a szélre, sokszor bizonyította már, hogy ott is abszolút használható, de a jó Antonio nem az az ember, aki kompromisszumokat köt; neki megvan a saját, szilárd elképzelése arról, hogy kinek mi az ideális pozíciója és ott is fogja használni őket; a belgára pedig egyértelműen középen számít.  Valószínűleg tehát maradni fog a 3-5-2/3-4-1-2.

Ki lesz a másik csatár?

Ha csak a számokat néznénk, elég egyértelmű lenne, hogy kit favorizálnánk: Martínez harminckét mérkőzésen tizenhat gólt és négy gólpasszt jegyzett, míg Alexis Sánchez tizenhat fellépésen mindössze egyszer zörgette meg az ellenfelek hálóját – pont az aktuális ellenfelünkét még ősszel – és három asszisztot adott. Ugyanakkor fontos lenne végre azt is látni, kedves Antonio, hogy az utóbbi, legyen mondjuk tíz meccsen melyik játékos milyen formát és hozzáállást mutatott!

Sánchez kulcsfontosságú gólpasszt adott a Milan elleni derbin, majd a Ludogorets elleni mindkét találkozón is végig alázatosan és jól játszott és tényleg, már csak az az érzése az embernek, hogy ha egy kicsivel több önbizalma lenne, akkor a gólok is jönnének – persze ehhez játszania is kellene.

 

 

Ami viszont Martínezt illeti, a Barcelonával kapcsolatos pletykák felszínre bukása után ő látványosan megszűnt létezni Lukaku mellett és sokunknak ökölbe szorulhatott a keze egy-egy megmozdulása láttán. Hatalmas lehetőség van benne és októbertől nagyjából decemberig tényleg élményszámba ment a játéka, de ha máshol akar kiteljesedni, menjen nyugodtan – 111 millióért kettő, nála jobb játékost tud szerezni Marotta.

Hogyan tovább a bajnokságban?

Ma este választ kapunk arra, hogy a kötelezőnek titulált mérkőzéseket be tudjuk-e még húzni. Amennyiben nyerünk, akkor öt pontra megközelítjük a második helyezett Laziót és hatra a listavezetőt. A Sampdoria után egyébként olyan gárdákkal játszunk majd, mint a Sassuolo, Parma és az immáron Balotelli-mentes Brescia, így, ha minden jól megy, lesz esélyünk még jobban felzárkózni. Személy szerint én már annak is örülnék, ha a dobogó meglenne és nem kéne újra átélni azt, mint tavaly, amikor szégyenszemre az Atalanta is beelőzött (oké, Gasperini, meg medzsik, meg minden, de akkor is egy Atalantáról beszélünk).

Először viszont koncentráljunk a ma estére és ha kínkeservesen is, de győzzük le a Sampdoriát!

Forza!