Olyan régen volt már, hogy szinte már nem is emlékszem az odavágón történekre, így azt nem merném kijelenteni, hogy a Napoli a két meccs alapján érdemtelenül jutott be a döntőbe, de a tegnapi meccs után azt kell, hogy mondjam, vagyis írjam, hogy egy ideális világban, most a juventus elleni fináléra készülhetnénk. Csak hát ez az év, minden csak nem ideális, szóval nem készülünk mi semmire…
Conte 0, azaz nulla meglepetéssel szolgált a kezdőt illetően, azt kaptuk amit vártunk és azokkal folytatta a szezont, akikkel a járvány kitörése előtt abbahagyta.
Személy szerint abba a csoportba tartozom, akiket kifejezetten irritál a zárt kapus meccsek hangulata, vagyis inkább hangulattalansága (létezik ilyen szó?) és az beordibáló vezetőedzők sikolya, így jobb híján a Youtube-ot és Boca Juniors szurkolóit hívtam segítségül és szavamra mondom, néha ők is akkor emelték fel a hangjukat, amikor helyzet volt a meccsen.
Merthogy helyzeteink voltak, sőt gólunk is, méghozzá két perc után Eriksen révén, aki Recobázott egyet, persze kellett hozzá Ospina is, aki meg Seamanezett, óriási potya, 1-0, nem oda, vagyis hát ugye 1-1. Mák gól is gól és ezzel egy lépéssel közelebb kerültünk ahhoz, hogy 2011 után ismét Coppa döntőben játszhassunk. Akkor a Palermót vertük Rómában és ami igazán szomorú, hogy azóta trófeát nem látott Milánó kék-fekete fele, szóval a motiváció bőven adott volt.
És bár a közeg az ismert okok miatt nem volt inspiráló, azt gondolom, hogy a srácok a körülményekhez képest motiváltan, jól játszottak. Mindamellett, hogy kifejezetten pontatlanok voltunk, különösen a támadóharmadban, igenis volt kraft a játékunkban. Eriksen sokat hibázott de aktív volt és kapura ő volt a legveszélyesebb játékosunk, Candreva óriási melót végzett és az első játékrészben Young is a jobbak közé tartozott, a védelemre meg nem lehetett panaszunk, mindenki tette a dolgát szépen.
Egy alkalommal azért Handanovic miatt összecsokiztuk a boxert, a 20. percben majdnem adott egy gólpasszt Politanónak, akinek kb. csak az üres kapuba kellett volna gurítania a bogyót. Szerencsére megúsztuk. Egyébként az egész meccsre jellemző volt, mind a két csapat részéről a kurta-furtán eladott labdák és az ezen szinten szokatlan labdaátvételi hibák, de azt hiszem, ez érthető ennyi kihagyás után.
Összességében tehát egy magabiztos Intert láthattunk, amelyre még akár fogadni is mertem volna, hogy ezt a meccset is megnyeri Nápolyban, csak úgy, mint a bajnokit. Candreva majdnem meglőtte a másodikat és bár nem akarom egy személyben az ő nyakába varrni a végül bekapott gólt, de ha ott és akkor passzol Eriksennek, vélhetően 2-0 ide és sör, chips, kóla a második félidőben. Antonio a lövést választotta, amelyet bravúrral védett Ospina, tehát kifejezetten jól eresztette rá, de akkor is, rossz döntést hozott.
Persze Candreva támadóharmadban meghozott rossz döntésének nem kellene automatikusan azt jelentenie, hogy egy egyébként parádés kapuskirúgás után gólt kapjunk. Frusztráló, mert akár kétgólos előnnyel is mehettünk volna az öltözőbe, ehelyett 1-1 és már megint a Napoli áll továbbjutásra.
A második félidőben próbálkoztunk becsülettel, de egyrészt a Napoli nagyon mélyen védekezett, másrészt meg a Lautaro-Lukaku duót nem sikerült megjátszani. Utóbbi legalább a mezőnymunkából kivette a részét, de előbbi már abból sem, talán fejben már Barcelonában jár. Nem járunk jól mostanság az argentinokkal.
Martinez helyére beálló Alexis hozott némi színt a játékba, folyamatosan megjátszható volt és látszott rajta, hogy meg akarja mutatni, hogy helye van a csapatban. Kis híján rúgatott egy gólt Eriksennel, de Ospina ismét résen volt, csak úgy, mint a dán szabadrúgásánál.
A végén már mindennel és mindenkivel próbálkozott Conte: Mosessel, a jól beszálló Biraghival és Sensivel is, ám az eredmény nem változott, 1-1, kiesés, újfent trófea nélkül zárunk egy szezont.
Vegyes érzések keringenek bennem a meccs kapcsán: egyrészt jó volt újra látni a srácokat illetve sokkal jobb volt a mutatott játék mint a járvány kitörése előtti hetekben, viszont így kiesni csalódás, igazán pikáns lett volna egy döntő a szemétláda maffiózók ellen.
De ahogy Conte mondta a meccs után, ne várják tőle, hogy egy év alatt összerak egy csapatot, amelyik kilenc év után újra trófeát fog nyerni. Oké, értjük, de meddig várjunk még?