Minden kezdet…

Tartja a szólás. A legtöbben éreztük már, milyen nehéz nekiállni valaminek, amiről tudjuk, hogy utána már valószínűleg menni fog, csak épp marha nehéz elkezdeni. Legyen szó akár egy új munkahelyről, a takarításról, arról, hogy odamenjünk egy lányhoz, és valami vállalhatóval kezdjük a társalgást, és ne égessük be magunkat rögtön a legelején, vagy épp legyen szó a a szakdolgozatunk/beadandónk megírásáról.

Pláne az olyan halogatóknak, mint én. A jelmondatom egyébként is “Working tomorrow, for a better today.”

Tudjátok mi az, ami annál is nehezebb, mint nekiállni valaminek? Újrakezdeni valamit. Visszanéztem, legutóbb január 30-án posztoltam a blogra. Pont Eriksen bemutatkozásáról, akinek azóta majdnem annyi haszna volt a csapatban, mint nekem.
Most körülbelül 20 percig tartott, mire kitaláltam, hogy egyáltalán hogy lehet belépni a blogra és új bejegyzést írni.

Felvenni valaminek a ritmusát hosszú idő után sokkal rosszabb, mint először elkezdeni valamit. Nekiállsz ledarálni egy sorozatot, aztán valahol félbehagyod, és mikor fél/egy/két év múlva újrakezdenéd, fogalmad sincs hogy Bobbynak és Jennának volt egy eltitkolt gyereke, de ekkor Bobby már Pamelával volt együtt – aki valamikor azt álmodta, hogy Bobby meghalt, – de nem is halt meg, aztán szakítottak, aztán Jenna visszatért, de kiderült, hogy a lányuk igazából nem is Bobbytól van, hanem Renaldo Marchettától, de azért újra összejöttek Bobbyval, és el is jegyezték egymást, de aztán Jenna mégis Renaldóhoz ment férjhez, de kiderült, hogy csak azért, mert elrabolta a lányukat, aztán Jennát megtalálták egy hotelszobában Renaldo holttestével meg egy füstölgő pisztollyal, amiért börtönbe került, de kiderült, hogy ártatlan, így végül Bobby újra eljegyezte, de aztán mégis Pamelát vette el, annak ellenére, hogy közben lett egy gyereke Jennától is, míg végül Jenna hozzáment Ray Krebbshez, aki felnevelte Bobby gyerekét.
Mindezt úgy, hogy időközben három különböző színésznő alakította Jennát. Szóval értitek.

Lefordítva ezt a foci helyzetére: akkor most mi van? Új bajnokság kezdődik? Folytatjuk az előzőt? Kimaradt 3 hónap, ami eleve jóval több, mint egy átlagos nyári pihenőidőszak, ráadásul úgy jönnek vissza a játékosok, hogy ugyanabba a csapatba kerülnek vissza, a szokásos nyári arccsere sem történt meg az öltözőben. A bajnokság nem indul tiszta lappal, nincs meg a bármi lehet még idén, mindegy mi volt tavaly tabula rasája. Nem egyszerű pszichológiai helyzet, annyi biztos.

Egyébként meg tegye fel a kezét, aki fejből tudja, hogy akkor hol is hagytuk félbe a bajnokságot! Reggel valaki megkérdezte, hogy nem két meccses-e az olasz-kupa elődöntő – nem igazán tudtam egyből rávágni, hogy akkor most mi is van. Rémlett, hogy mintha játszottunk volna már a Napolival egy meccset, és onnan folyatjuk, úgyhogy utána is kellett néznem: jelentem, az első meccset otthon 1-0-ra elvesztettük, úgyhogy Nápolyban ma nyerni kell a továbbjutáshoz, és a Juve elleni döntőhöz.

Utoljára 2011-ben nyertünk bármit is, hosszú évek után ez az első reális lehetőségünk egy kupára. Mert valljuk be, idén a bajnokság már nem valószínű, hogy meglesz, az Európa liga meg…

Mi lesz így vajon az Európa ligával? Mert a BL-t komolyán fogják venni az ott szereplők, de egy Internek a Ludogoreccc elleni meccs augusztusban pont annyira szimpatikus, mint Higuainnak egy saláta-diéta a meki helyett. A bajnokság eredeti ütemterve szerint sem láttunk rá túl sok esélyt, hogy behúzzuk a második számú európai kupát, így viszont inkább azon izgulhatunk majd, hogy ne legyen túl egyértelmű a szándék, amikor A) gyerekekkel állunk ki B) Tippmixből hoznánk be az elmúlt hónapokban kieső bevételt. (Update: nem is a Ludogorets ellen játsszuk a következő EL-meccset – na erről beszéltem)

 

Lesznek azért még furcsaságok: több játékosnak is lejár június 30-án a szerződése, az ő helyzetük is érdekes. A kölcsönöket meg lehet hosszabbítani, de például egy Asamoah nem lenne kötelezhető arra, hogy júliusban még meccset játsszon az Inter színeiben. (Update2: de igen, mert 2021-ig tart a szerződése, ezt is benéztem. 3 hónap, na!) Szerencsére a hírek szerint a kölcsönöket kitolták az idény végéig, így továbbra is megcsodálhatjuk Biraghi cseleit, Moses játékintelligenciáját vagy Alexis gyors regenerálódóképességét.

Már csak az a kérdés, mi lesz, ha valamelyik csapatban koronavírusost találnak, és 1 hónapra megint karanténba kell menniük. Ráadásul ez a lehetőség nem csak most áll fenn, hanem szeptembertől is ki tudja meddig.

Szóval, akkor most idény eleji forma lesz, vagy idény végi?

 

 

 


Lényeg a lényeg: 97 nap után újra Inter meccs!

Napoli – Inter, 21:00, ha minden igaz, Sport 1

Várható kezdő: Aki épp egészséges, és nem rokkant bele Conte intenzív szintre hozó edzésébe 3 hónap szieszta után.