Mindig igyekszem reálisan nézni a csapattal kapcsolatos történéseket és nem szívesen kezdenék el károgni a tegnapi, némiképp megalázó döntetlent követően sem, ugyanakkor be kell vallanom: ez most kissé elszomorított. Fogadjunk, hogy nem vagyok ezzel egyedül.
Pedig egyáltalán nem indult rosszul az este. A szakértők egész héten azzal foglalkoztak, hogy az Inter csak akkor fog tudni eredményt felmutatni az Atalanta ellen, amennyiben nem hagy fel a magas letámadással és igenis védekezésre kényszeríti Pongrácz doktor legénységét. Őszintén szólva nehezen tudtam elképzelni, hogy a Djimsiti, Toloi, Palomino hármastól támadóinknak összeszorulhatott a gyomra, bíztam tehát benne, hogy igyekszünk majd nyomást gyakorolni rájuk.
Vágyaim meghallgattattak, hiszen a kezdőbe hosszú idő után visszatérő Sensi már az első percben helyzetbe hozta Lukakut; a védőkkel birkózó belga lövése a kapufán csattant. Szerencsére ez nem szegte kedvét a mieinknek, a negyedik percben csatártársa remek indítását követően Martínez már feliratkozott az eredményjelzőre.
Itt még azt gondolhattuk, hogy minden sínen van és hiába adtuk fel a vezető gól után a Nápolyban még oly gyakran alkalmazott negyvenhárom méterre feltolt védelmi vonalunkat, a vendégek egy-két kósza Zapata fejesen kívül nem tudtak érdemben veszélyeztetni. Martínez ráadásul az előnyt is megduplázhatta volna, Palomino sajnos menteni tudott a kapu torkából.
A félidő vége előtt aztán felgyorsultak az események, argentin csatárunk megmozdulása könnyen lehet, hogy büntetőt ért volna az Atalantának, de a VAR végül nem avatkozott közbe. Bevallom, azt nem tudom, hogy a szünetben mi hangzott el ezzel kapcsolatban a stúdióban, mert kimentem a kertbe labdázni a (kis)kutyámmal.
Némileg megrökönyödve tapasztaltam, hogy a második játékrészre nem változott semmi, sőt; Zapata le-és Malinovszkij becserélésével az Atalanta támadójátékába egyre több élet költözött. Az addig kordában tartott Ilicic és Papu Gomez is elkezdtek éledezni, ez pedig nem sok jót sejtetett. Miközben nálunk Borja váltotta a fáradó Sensit, addig Gasperini Murielt is csatasorba küldte, méginkább támadásra ösztökélve játékosait. A húzás sajnos bejött, pár percre rá egy megpattantó Ilicic lövésre/beadásra Candreva nem reagált, Gosens pöckölte be mellőle a labdát a kapuba.
Semmi jel nem mutatott arra, hogy ettől bármi is változna. Hiába állt be Politano, a labda továbbra is a vendégeknél volt és a legvégén be is következett a baj; az addig hibátlan Bastoni teljesen feleslegesen szabálytalankodott a tizenhatoson belül és ezúttal a VAR nem nekünk kedvezett. A büntetőpont mögé az a Muriel állt, aki tavaly tavasszal élete egyik legszebb gólját lőtte ellenünk még Firenzében.
Igen ám, de Handanovicnak régen nem véletlenül volt tizenegyesölő a beceneve; ugyan az utóbbi időben visszaesett a hárított büntetők terén, de ezúttal hatalmas bravúrt bemutatva leért a jobbalsóba. Fantasztikus volt, ahogy utána ünnepelte a közönség, maximálisan megérdemelte.
Furcsa dolog ez a lélektan, hiszen a következő percekben újra elkezdtünk játszani, de teljesen érdemtelen lett volna, ha mondjuk Borja lövése beakad a legvégén. Sőt, nyugodtan mondhatjuk, hogy még örülhetünk is a döntetlennek.
Féltávnál vagyunk, az eddigi tizenkilenc mérkőzésből csak egyet veszítettünk el és négyszer játszottunk döntetlent. Több, mint biztató – kár ezért a tegnapiért.
Pontosztás:
Handanovic: az első félidőben csak rutin feladatokat kellett megoldania, a másodikban viszont már hatalmas szükség volt a lélekjelenlétére. Parádésan fogta ki a tizit, de ennek ellenére is még simán top5 kapusposzton. Szeretünk, Kapitány! 7
Godín: összeszedte magát és az esetek többségében jól oldotta meg a nem éppen egyszerű feladatát Gomezékkel szemben. A tizenhatos előtti, meccsenkénti egy szabálytalanságról már nem fog leszokni és az előre löbbölt labdái sem lesznek már pontosabbak. 6
de Vrij: nagyjából hetven percig remekül ültek a megelőzései, a vége felé azonban egyre többször faultolt ő is. Persze azért még így is tanár volt. 6,5
Bastoni: Parádés volt, ahogy felvette a kesztyűt Ilicicékkel. Eddigi legjobb interes mérkőzését játszotta, egészen a legvégéig, mikor is összehozta a tizenegyest – szerencsére nem lett belőle baj. 6,5
Candreva: az első félidőben semmi kivetnivaló nem volt a teljesítményével kapcsolatban, a második játékrészre viszont fejben elfáradt; a kapott gólt én elsősorban az ő nyakába varrom. 5
Sensi: látszott rajta a kihagyás – elsősorban a lövésein –, ugyanakkor az is, hogy mennyire jó játékos ő. Időnként zseniálisan játszott össze Lukakuval. 6
Brozovic: fontos megelőzések, viszont a megszokottnál jóval kevesebb passz. Sajnos nem volt nálunk a labda. 6
Gagliardini: bármikor vezették rá a labdát, szinte kivétel nélkül mindig el is mentek mellette. Az mondjuk pozitív, hogy már nem dajkálgatja feleslegesen a játékszert, de az alapján, amit hozzátett, akár tíz emberrel is felállhattunk volna. Nem ez a szint. 4,5
Biraghi: neki egész egyszerűen nem ez a posztja; ő balhátvédként tud jól játszani. Védekezésben érződik a jelenléte, de támadásban nagyon kevés. Hiányzik Asamoah, pedig ő sem lesz már hosszútávú megoldás. 5
Lukaku: gólpassz, kapufa és javarészt megnyert párharcok. Rajta nem múlott semmi, az nem az ő hibája, hogy ennyire egyedül hagyták a társak. 6,5
Martínez: kicsit talán sokat dobálta magát és a saját tizenhatosán belül is felelőtlen volt, de még így is hatalmas kincs ő nekünk. A gólja mellett a védekezésbe is besegített. 6,5
Borja Valero: a decemberben nyújtott, megbízható produkciójával kiérdemelte, hogy a sérültek visszatérése után is részese legyen a rotációnak – erre novemberig kb. egyáltalán nem volt példa. Nem volt rossz most sem, igaz, érdemi változást nem hozott. 5,5
Politano: a szezon első néhány meccsén folyamatosan a kezdőbe követeltük, hiszen mindig remekül szállt be csereként, új lendületet hozva a csapatba. A kapufák sajnos sosem kedveztek neki és szépen lassan teljesen leépült szegényem. Megértem, ha környezetváltozásra vágyik. 4,5
Conte: jó felfogásban küldte pályára csapatát, de a vezetés birtokában megfeledkezett arról, hogy ,,aki mer, az nyer”. Gondolom a jelenleg még bizonytalan mercato végkimenetel, vagy egy kisebb sérülés miatt hagyta padon Vecinót és adott lehetőséget Gagliardininek, úgyhogy ez a döntése még valamilyen szinten elfogadható. De az, hogy hazai pályán 38 százalékban birtokoljuk a labdát az Atalanta ellen, az elég szomorú, arról nem is beszélve, hogy Politano helyett lett volna jobb opciója is, hamár csatárt akart cserélni (Sánchez).
Persze ne legyünk hálátlanok, sokat köszönhetünk Conténak már ilyen rövid idő alatt is, de azért ez most nem volt az igazi. 4,5
Sok idő nem marad a búskomorságra; néhány nap múlva Nainggolanék látogatnak majd a Meazzába, hiszen megkezdődik számunkra is a Coppa Italia idei kiírása. Na meg amúgy is, legrosszabb esetben második helyen zárjuk a bajnokság első felét.
Összefoglaló: