Szintet lépni

Egy év eltelt a PSV  elleni csalódás óta és most ugyanaz a feladat, nyerni kell hazai pályán és az Inter 2012után ismét a Bajnokok Ligája legjobb 16 csapata közé kerülne. Akkor nem bírtuk el a nyomást, de a mostani egy kétségtelenül jobb, erősebb és tökösebb csapat, mint a tavalyi. Esély.

A klubunk ma este visszakerülhet oda, ahol a helye van,  Európa szűk elitjébe. Igen, éveken át még a csoportkör is egy távoli álomnak tűnt, hogy aztán Vecino bólintásával újra megízleljük milyen is az igazi topfutball. De miért is kellene megelégednünk ennyivel?

Mondanom sem kell, hogy a csoportkör túlélése mit jelentene a klubunknak. Majd 10 évnyi vegetálás után, amikor az Inter név már a töredékét sem érte, mint a korábbi évtizedekben, elmondhatnánk, hogy újra számolni kell ezzel a csodálatos klubbal, újra ott vagyunk a legjobbak között.

A kínai vezetéssel évről évre lépett előre a klub, még ha ezt a szezon végén elfoglalt helyünk a tabellán legtöbbször nem tükrözte. De a Suning tudatos munkával építette fel az Inter mai látható arculatát és stabilizálta a klubot, mind anyagilag, erkölcsileg a minden szempontból bukást hozó Thohir-korszakot követően.

Az, hogy az Inter egymás utáni második szezonjában is kvalifikálta magát a Bajnokok Ligája csoportkörébe siker, de nem Inter mércével mérve, hanem a madridi döntő óta eltelt katasztrofális szezonok türkében. Ennek a klubnak, nem a csoportkör kellene, hogy siker legyen, hanem, hogy onnan továbbjusson és tényező, de minimum résztvevő legyen a kieséses szakaszban is .

Egyerelőre nélkül is el tudta érni a Suning, hogy a klub bevételei drasztikus ütemben nőjenek, ám ha 2020 tavaszán két kieséses meccset is játszhatna az Inter, nem csak számokkal kifejezhető lökést adna a klubnak. Abba érdemes belegondolni, hogy a mögöttünk hagyott nyáron a kínaiak ide csábították a világ egyik legjobb edzőjét, top gázsival, a világ egyik legjobb belső védője minket választott szabadon igazolható játékosként illetve elhoztunk egy 26 éves top csatárt a földkerekség leggazdagabb klubjától.

Ha az Inter ismét tényező lenne a Bajnokok Ligájában és nem csak egy a sok közül, akkor óriási lehetőségek nyílnának meg a klub előtt. És igen, könnyen lehet, hogy ez csak két vesztes meccset jelentene a legjobb 16 között egy végső győzelemre is esélyes csapat ellen, de hosszú távon igenis jelezné a top játékosok és a szponzorok felé, hogy az Inter újra itt van, újra tényező és érdemes idejönni, befektetni ebbe a klubba.

Hogy ezt ma Vecinóval és Borja Valeróval a fedélzeten kell megtenni egy másik kérdés. A másik oldalon vélhetően a Barca fakó fog pályára lépni, de ez minket ne érdekeljen, mint ahogyan az sem, hogy mit játszik a másik mérkőzésen mit játszik a Dortmund.

Nyerni kell és bár nem sorsdöntő meccsről beszélünk, de igenis fontos. A Suning projectje ugyanúgy robog majd tovább ha nem jutunk tovább, Conte tovább építkezhet és változatlanul mi leszünk a juventus legnagyobb kihívói, akár már idén is.

A ma esti mérkőzés tétje az, hogy az Inter, mint klub szintet lép-e, hogy ténylegesen visszakerüljünk oda, ahova tartozunk.

A legjobbak közé.

Várható kezdőcsapatok

Tipp: 2-0 Lukaku, Vecino

Szép emlékek: