A tegnapi rangadó a fővárosiakkal döntetlent hozott, így ismét előjöhet a szokásos kérdés: félig teli, vagy félig üres az a bizonyos pohár? Én előbbi mellett voksolok, a folytatásban ki is fejtem, hogy miért.
Conte nem okozott csalódást a kezdő tizenegy összeállításakor, főleg, hogy sok lehetősége nem is volt erre. A Handanovic – Godin, de Vrij, Skriniar – Candreva, Vecino, Brozovic, Borja Valero, Biraghi – Martinez, Lukaku tizenegy futott ki a Meazza gyepére 20:45-kor.
Kedvenceink remekül kezdték a találkozót, a magas letámadás jól működött, azonban nem hozta meg a kívánt hatást, Mirante bravúrosan hárította Lukaku lövését.
A második negyedórában játékosaink csak nyomozták a labdát, Pellegrini és Diawara is remekül játszottak a másik oldalon; míg előbbi a tempót diktálta, addig utóbbi a párharcokat nyerte, szemre legalábbis magas arányban. Az, hogy komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani, az természetesen elsősorban Dzeko hiányának volt köszönhető, de a pályán levők közül is sokan szürkébbek voltak a megszokottnál; Veretout sokszor kritikus pillanatban adta el a labdát, de Perotti és Mkhitaryan sem váltották meg a világot, Zaniolonak pedig testidegen pozícióban kellett volna veszélyeztetnie.
Az első félidő utolsó harmadát megint az Inter uralta, Vecino és Borja Valero is jelentősen feljavultak és egyáltalán nem lógtak ki Brozovic mellett. Az első negyvenöt perc egy Candreva/Lazaro cserével és 0-0-ás állással zárult.
A második félidő eleje ismét Inter dominanciát hozott, Valero parádés labdáját azonban Vecino nem tudta gólra váltani, Mirante ismét hatalmas bravúrt mutatott be.
Ezt követően hol egyik, hol másik térfélen zajlott a játék. A három középhátvédünk zseniális volt, esélyt sem hagytak az ellenfélnek, sőt, időnként megunva a tili-tolit, ők maguk törtek előre egy-egy csellel. Sajnos Martinez az augusztus végi/szeptember eleji formáját hozta, mindent rosszul oldott meg a kapu előtt.
Csapatunknak így tehát be kellett érnie egy döntetlennel és hogy miért is ez a szóhasználat? Most már egyèrtelműen elmondhatjuk, hogy a rómaiak elleni csatáknak mi vagyunk az elsőszámú esélyesei és ez már önmagában pozitív, belegondolva abba, hogy nem is oly rég, még a 16/17-es idényben Spalletti Romája konkrétan mindenben előttünk járt. Az mondjuk kissé bosszantó, hogy hazai pályán utoljára 2015. októberében nyertünk ellenük, gólszerzőnknek az volt az egyetlen találata Inter mezben.
És hogy miért legyünk pozitívak a mérkőzést követően?
– Számos nagy ziccert sikerült kialakítanunk a fővárosiak ellen, csak Mirante bravúrjai tartották őket életben – no meg Smalling mentései.
– Remekelt a védelem, Godin és de Vrij mellett ezúttal végre Skriniar is újra tanár volt, élmény volt nézni, ahogy zsebre tette Zaniolót.
– Mindannyian aggódtunk, mikor megláttuk, hogy Brozo mellett Borja és Vecino lesznek a középpálya közepén, de mindketten jó teljesítményt nyújtottak. Az uruguayi játékostól ez már a sokadik ilyen a szezonban, a rutinos spanyol pedig a tavalyihoz hasonlóan idén is jól játszott a Roma ellen.
Annyiban természetesen csalódás a tegnapi, hogy amennyiben a Lazio nem fog tudni legalább egyetlen pontot otthon tartani a Juventus ellenében, úgy elveszítjük vezető pozíciónkat a bajnokságban. 15 forduló után viszont nem a bajnoki tabella a mérvadó, Mancinivel még a 18. fordulóban is vezettünk. Számomra sokkal megnyugtatóbb azt látni, hogy láthatóan van elképzelés, összeállni látszik a csapat és a kiegészítő embereknek szánt figurák is felszívták magukat és mindent megtesznek azért, hogy jól menjen az Internek.
Csak így tovább, fiúk!