A katalán óriási – újrajátszás

Kreatív hangulatomban talált a beharangozó írása és mivel rádöbbentem, hogy az idegenbeli meccset tavaly is én vezettem elő, gondoltam, egy huszárvágással elébe megyek a címadás nehézségeinek és legyen majdnem ugyanaz, mint tavaly – megígérem, ha jövőre is így alakul, akkor kitalálok valami mást. Ha őszinték akarunk lenni, akkor az esélyek nagyjából ugyanazok, mint tavaly, bár az is tény, hogy mi jobban nézünk ki most, ők meg  – magukhoz és az előző idény ezen szakaszához képest – nem éppen, szóval akár halványan bizakodhatunk is valami vállalhatóban. Ja, és megéri végigolvasni a posztot, mert vannak meglepetésvendégeink.

Kezdjük viszont először a legrosszabbal: Lukakut izomsérülés gyötri, nem sikerült felszállni a Barcelona felé tartó gépre sem, így ő otthon szurkol, hogy a Slavia után ne legyen újra ciki Inter-játékosnak és -szurkolónak lenni. Ennek megfelelően túl sok kérdőjel jelen pillanatban nincs, a hátsó és középső hármas adott, ahogy igencsak meglepő lenne, ha nem Martínez és Politano kezdne elöl, így a két szárnyvédő marad bizonytalan. Asamoah mellett a rutinja, D’Ambrosio mellett védekezési skilljei szólnak Biraghival, illetve Candrevával szemben, majd meglátjuk, hogy dönt Conte.

A játék képére vonatkozóan nagyjából ugyanazt tudnám elmondani, amit tavaly: középen le kell zárni a passzfolyosókat és ki kell kényszeríteni a játékot a szélre, valamint tilos megengedni, hogy a kapuval szembe fordulva vezessék rá a GDS-re a labdát, mert akkor baj lesz. Ami pedig a ma este nagy kérdése: mennyire Európa-kompatibilis Conte futballja?  Ha a Slavia meg is lepte (azért ez is milyen rohadt kellemetlen már), a Barca ellen talán már nem esik le az álla, ha a katalánok nem várják meg, míg felérünk a kapujuk elé, mint az olasz kis- és középcsapatok, hanem – teszem azt – letámadnak. Nagyon reméljük, hogy sikerült valamit kiötölni erre – pláne, mert vasárnap sem fog a Buzizebra visszaállni, szóval jobb lesz felkészülni. A labdakihozataloknak mindenképpen Brozovic lesz az alfája és az omegája, neki ma este a jobbik énjét kell elővenni, különben megette a fene az egészet. Emellett élesben fog vizsgázni a középpálya és az öt védő, hiszen ne legyen kérdés, a Barca labdabirtoklásánál vonalban fog helyezkedni a két szárnyvédő a GDS-sel, és első ránézésre legalábbis aggasztó lehet, hogy a három belső középpályás mennyire fog tudni területet szűkíteni középen – valószínűbb, hogy Politano vissza lesz rendelve a középpálya szélére védekezésben, minthogy nem.

brozovic_krokodilmentes.jpg

Ne felejtsük, tavaly Epic Brozo egymaga megreformálta a modern futballt

Jómagam nem mondok számszerűsített végeredményt, hogy mivel lennék elégedett, ma nem igazán ez számít. Ki lehet kapni Barcelonában, a fontos viszont az lesz, hogy mennyire mutat életképes játékot a csapat, ez az, amire hosszútávon majd építkezni lehet.

Ahogy fent ígértem, érkeznek a meglepetésvendégeink, mégpedig a kiváló Blaugrana.hu – Culé Zóna szerkesztőcsapata, aki megválaszolják a mindig úriemberek módjára feltett, semmiképpen sem provokatív kérdéseinket. Ők is megINTERjúvoltak (bocs, muszáj volt) minket, a mi válaszainkat ITT olvashatjátok.

1. Mi a visszaesés legfőbb oka tavalyhoz képest? Elképzelhető, hogy még az ősszel kivágják Valverdét, vagy van esély megérni a tavaszt, ha nem szakad le a Barca nagyon?

GabiA kérdés ebben a formában nem teljesen állja meg a helyét. A Barcelona játékának visszaesése már évek óta zajlik, igazán markánsan idén látszik meg mindez eredményekben, melynek meglátásom szerint két fő okozója van. Az első természetesen Messi hosszú ideje húzódó sérülése és távolmaradása. A másik pedig – melyre egyébként maga Piqué is kitért – egyértelműen az előszezon, a normális előszezon teljes hiánya. A csapat erőnlétileg nincs megfelelő állapotban. Valverdére rátérve, szerintem nem kérdés, hogy ki fogja tölteni a szerződését és legkorábban csak a nyáron van esély a távozására. Nálunk óriási jelentősége van a bajnoki aranynak, csak ezért maradhatott már eddig is. Egyetlen esetben tudnám elképzelni, hogy a szezon vége előtt ajtót mutatnak neki, ha nem tudunk továbbjutni a csoportkörből a BL-ben, illetve, ha a bajnokságban folytatódnak a bukdácsolások.

2. Melyik Inter játékost látnátok szívesen a Barca keretében – esetleg kezdőjében?

ErvinLautaro Martinezt örömmel nézném Barcelona játékosaként. Nagyon ígéretes csatár. A kapu előtt bármikor képes veszélyt kialakítani. Még csak irreálisnak sem tűnne a transzfer. Suárez öregszik, Griezmann jó erősítés, de ő sem „fiatal” már, ennek tetejébe, Lautaro még argentin is, Messi pedig a joker lehet a művelet kivitelezésében.

SzabolcsHa egy nevet kell mondanom, akkor Milan Skriniar. Nálunk Piqué már túl van pályafutása zenitjén, ráadásul már 32 éves, Lenglet ugyan alapember, de nem egy életbiztosítás, Umtitivel nem tudom, mi lesz, ő hatalmas kérdőjel, Todibo pedig tehetséges, viszont kevés rutinnal bír. S mivel a La Masían nem nagyon vannak világklasszis középhátvéd jelöltek, én a szlovák bekket nagyon szívesen látnám már akár 2020 nyarától Barça-mezben. Fiatalon be tudta verekedni magát az Inter kezdőjébe, végig magabiztos teljesítményt nyújtva. Nem hiába figyeli több csapat is őt.

lautaro_2.jpg

Szabolcs kolléga és Martínez ügynöke is el tudná őt képzelni a Barcában, ebből mi lesz…?!

3. Hány jó évet láttok még Messiben? El tudtok-e képzelni egy Messi nélküli Barcelonát?

TamásLeóban 2-3 kimagasló évet én magam látok, a 2022-es VB-ig – azt gondolom – képes lesz a legmagasabb szinten futballozni. Űzi, hajtja a vágy, hogy hazájával is sikeres legyen, és ennek érdekében mindent elkövet. S mindezt a Barçával kapcsolatban is tartom. Most ugyan egy kisebb sérülés hátráltatja, ami teljesen normális, hiszen fiatalabb ő sem lesz, és az elmúlt éveket komolyabb sérülés, hosszabb kihagyás nélkül abszolválta. Ami pedig a kérdés másik felét illeti, a válasz egyszerű: természetesen, el tudom képzelni. Azt szoktam mondani, hogy ‘Leo előtt is volt Barça, és a visszavonulása után is lesz’. Természetesen a Klubra gyakorolt hatása, a góljai, a látvány, a zsenialitása, a professzionalizmusa hiányozni fog, de jönnek helyette új csillagok, akik lehet, hogy nem fognak olyan fényesen ragyogni, mint a ‘Király’, de átveszik tőle a stafétát. Korábban Kubala, Luis Suárez Miramontes, Cruyff, Koeman, Laudrup, Pep, Luis Enrique, Rivaldo, Kluivert, Xavi, Iniesta távozását is túlélte a Klub, Messi visszavonulása után is top5-ös Klub marad az FC Barcelona.

4. Visszafogadnátok-e Neymart?

Ervin: Megosztó kérdés, ezért nem beszélnék senki nevében sem, ez saját vélemény lesz. Én, ha lenne befolyásom a dolgok felett, nem hoznám vissza NeymartNem beszélhetünk egészséges sportszakmai kapcsolatról a Neymar vs Barcelona-ügyben, kétes transzfer, pereskedés, drámák és potenciális visszatérés. Így is eléggé nevetség tárgyává tette a jelenlegi vezetés ezt a klubot, azzal pedig, hogy visszaveszik Neymart csillagászati összegért, az kicsit sem fog javítani a megítélésen. A játék minőségén dobna a játékos, ezt aláírom, viszont azt is tartom, hogy csapategységre van szükség, nem kameráknak cselezgető, villogó sztárokra. Perez, Collado, Fati. Három kiváló tehetség. Egy jó edzővel be lehetne építeni őket.

SzabiTermészetesen visszafogadnám Neymart, mi több, kifejezetten várom a visszatérését. Meg tudom érteni azokat, akik neheztelnek rá azok után, hogy elment és ahogy elment, de könyörgöm, a világ egyik legjobbjáról van szó, aki mindemellett tökéletesen ismeri a csapatot, a filozófiát, a játékosok jelentős részét, és egy olyan poszton játszik, amire távozása óta nincs játékosunk. Közel 400 millió eurót szánt a katalán klub vezetése a Dembélé-Coutinho-Griezmann hármasra, melyből Dembélé totális bukó, Coutinhót nyáron bekukázták (szégyen szemre) és most már Münchenben keresi régi önmagát, Griezmann meg, nos, van egy olyan félelem, hogy csak a kezdeti lelkesedése miatt nem ütközik ki, hogy mennyire nem bal szélső. Véleményem szerint, ha tervben van, hogy a Messi-éra hátralevő részéből kihozzuk a maximumot, akkor igenis ő a mi emberünk

fati.JPG

Ansu Fati: Messi vagy Bojan? Esetleg Iniesta vagy Malcom?

5. Ansu Fatiból Messi lesz, vagy Bojan? Nem ér olyat mondani, hogy a kettő között, melyikhez van közelebb? Oké,oké, látom így se jó, Messi annyira messze van mindenkitől, hogy akkor lehet választani Iniesta és Bojan között is. Néhány év múlva visszanézzük ezt a választ, és fel fogjuk emlegetni a 2029-es Barca-Inter bl-döntő előtt!

GabiTudom, hogy menekülésnek fog tűnni a válaszom, de ez az igazság: egy 16 éves gyerekről beszélünk, aki nemrég még az U19-es csapattal játszott és dolgozott, néha látogatva a ‘B’ csapat edzéseit, még ritkábban mérkőzéseit. Borzasztóan korán van még ahhoz, hogy jósolgathassunk, bármi közbe jöhet. Egy rossz ügynök tönkreteheti őt, akárcsak egy hirtelen jövő, súlyos sérülés is, fejébe is szállhat a dicsőség, habár látva a jellemét és a testbeszédét, erre látom a három közül a legkisebb esélyt. Valljuk be, mindháromra láttunk már számtalan példát. Pusztán a tehetségéből kiindulva, bőven lehet a jövő Barcelonájának meghatározó játékosa, ilyen fiatalon sem parázik azon, hogy a legmagasabb szinten kell bizonyítania, ez pedig azt mutatja, hogy fejben – egyelőre – rendben van. Összességében, ha mindenképpen tippelnem kéne, közelebb érzem a befutott klasszisokhoz, mint a félresiklott játékosokhoz.

6. Szeretünk provokálni: tegyük fel, hogy a Real bajnok úgy, hogy oda-vissza elver titeket, viszont megnyeritek a BL-t és Messi bezsebeli az aranylabát. Deal?

TamásA kérdés amennyire ‘provokatív’, annyira egyszerű a válasz – számomra. Akik ismernek, azok nagyon jól tudják, hogy számomra a Klub szeretete és tisztelete nem áll meg a Camp Nou kerítéseinél, hanem azon túl is terjeszkedik. Hogy a legendás angol trénert, Sir Bobby Robsont idézzem: „Katalónia egy ország, amelynek az FC Barcelona a hadserege”. Tehát: számomra mindennél fontosabb a spanyol bajnoki cím, és a ‘királyi hor…akarom mondani gárda’ legyőzése, a zöld gyepbe döngölése. Nincs annál szebb érzés és látvány, amikor a hófehéreket látom legyőzetve az öltözőjükbe kullogni, ez maga az Elysium. Szóval: a kérdésre a válaszom, hogy nem áll az alku. A La Liga-elsőség – nálam, és nagyon sok katalánnál – minden más trófeánál fontosabb. Ráadásul, Leo ezerszer elmondta, hogy számára az egyéni díjak nem sokat jelentenek, sokkal fontosabbak számára a csapat sikerei. Ezzel persze nem azt mondom, hogy ne ‘hizlalná a máját’ az Aranylabda, de biztosra veszem, hogy a csapat által elért serlegeket többre tartja.

SzabolcsNem könnyű kérdés, de én belemennék. 2015 óta nem tudunk Bajnokok Ligáját nyerni… Ennek tükrében nálam a BL prioritást élvez. Spanyol bajnokságot az utóbbi 11 évben 8-szor nyert a csapat, azt gondolom, ideje lenne már Európában is a trónra ülni. A legnagyobb riválistól oda-vissza kikapni persze rossz érzéssel töltene el, de ha ez kell egy BL-sikerért, szó nélkül aláírnám. Egy végső siker az Aranylabda-szavazáson is rengeteget számít, talán az nyom a latban a legtöbbet. Messi – véleményem szerint – több Aranylabdát érdemel, mint a legnagyobb riválisa, Cristiano Ronaldo, ezért szeretnék már mihamarabb egy Barça BL-győzelmet, illetve Messi-Aranylabdát látni, hiszen ez nemcsak a játékosnak óriási elismerés, hanem némiképp azért a klubjának is.

Köszönjük a lehetőséget és a válaszaitokat, jó meccset kívánunk!