Mióta olasz focival fertőzött eszemet tudom, nem emlékszem olyan vereségre szeretett csapatomtól, ami ennyi bizakodással töltött volna el. Ne legyenek kétségeink, az előző évtized fényében a tegnap látott teljesítmény az Intertől óriási dolog. Mutatja, hogy annyi év után újra megvan a tartás, a karakter, a minőség a keretben, és egy igazi hadvezér a padon. Ezen tényeztőkből, ha minden jól megy, elegendő energiát nyerhet a csapat ahhoz, hogy (nyilvánvaló hiányosságai ellenére) fenntartsa az első hetekben látott konziszenciát, és akár játékban és építkezésben előttük járó ellenfelekkel is versenyre kelljen.
Dávid és Góliát?
Az említett versenyre kiváló példa volt a tegnapi, a Bajnokok Ligája második fordulója által hozott Barcelonai vendégjáték. Jogos, a Barcelona valószínűleg jelen formájában nem a világ legjobb csapata, de a legszűkebb elitbe tartozik, és ezáltal úgy két kategóriával az Inter elé sorolnám. Mert lássuk be, olyan csapatról van szó, amelyik minőségben számunkra még mindig teljesen más dimenzió. Megengedheti magának, hogy száz-plusz-milliós játékosokat tartson azért, hogy azok passzolhassák a labdát Messinek. Esetleg, ha némelyik ebben sem jeleskedne, az még mindig elmehet a Bayernbe kölcsönbe, hogy összeszedje magát, de valójában akkor sincs tragédia, ha több nagy név éppen Politano szintje alatt meccsel. Majd lesz egy másik, aki felnő Messihez, és jó esélyel húz egy olyat, amire egy olyan ellenfélnek, mint mondjuk az Inter, már nem lesz válasza. Erre kiváló példa volt Luis Suarez, akire kétszer nem figyeltek eléggé a védők, és mindkétszer (de főleg először) klasszis módon oldotta meg a helyzetét.
Hiányosságok
Az persze nyilvánvaló, hogy passzjátékban, labdatartásban nem vehetjük fel a versenyt a katalánokkal, ezen felül mindössze annyi a probléma, hogy gyorsabbak, technikásabbak és nemzetközileg tapasztaltabbak is. Sok helyen olvasom, hogy hát bizony, a végére elfogyott a kondi, és ezzel a koncentráció is lecsökkent, ebből jött a két kapott gól. Az elfáradás tényét nem vitatnám, de az sem merném állítani, hogy a kutya a mieink alapjáraton gyengébb kondijánál van elásva. Egyszerűen a Barcelona játékának levédekezése annyi labdanyomozást és fókuszt igényel, hogy a végén még egy igen jól leedzett csapat is a hátán veheti a levegőt, amennyiben nem tudja a játékszert huzamosabb ideig megtartani. Most is épp ez történt, ugyanakkor általunk produkált 34% még csak nem is vészes amúgy ilyen szempontból. Az mondjuk speciel nincs benne a levegően, hogy a közeljövőben az Inter háza táján (Contéval, vagy Contén túl) egy olyan taktika honosodik meg, amivel egy meccs nagy részében ledominálhatják a katalánokat, visszanyúlhatunk viszont a Mourinhoi gyökerekhez. Így tett Antonio is, és ki is hozott nagyjából mindent ebből a stratégiából. Egyszerűen jól olvasta Messiék játékát a védő ötös (vagy gyakran inkább nyolcas), a középpálya pedig szép megoldásokkal tudta kihozni a labdát. A meccset viszont az amúgy kellő mennyiségű kontra ellenére sem sikerült lezárni, ezt pedig sajnos a már említett gyorsaság, technika és nemzetközi tapasztalat számlájára is írhatjuk akár. Minden tiszteletem Martinezé, Sanchezé, Candreváé, de velük még nincs az Internek Messije vagy Suareze, aki rendre jókor lesz jó helyen, és nagy valószínűséggel a jó megoldást is fogja választani éles helyzetekben. Szintén tisztelet Gagliardininek DD-nek és Politanonak, de ők, mutatják a legjobban, hogy ehhez a szinthez a pad egyelőre rövid. Mondjuk a hazaiakhoz beálló Dembelével sem biztos, hogy ki lettünk volna segítve. Lukakuval talán annál inkább.
Előrelépés
Mégis, annyi minden más az előző évhez képest. Tavaly láttunk egy Intert, amely képes volt egy tisztes helytállásra a piroskékek ellen, de azért azt mind éreztük, hogy ha Skriniar és Handanovic nem játszanak isten-módban, ott lehetett volna sokkal csúnyább vége is a dolgoknak. Az idei párharc első fele láttán inkább az szomorít el minket, hogy nem sikerült ebből sokkal többet kihozni. Az Inter most tudta mit akar, rendelkezett a kellő elszántsággal, hogy megvalósítsa azt, és a játékosokkal is, akik elérhető közelségbe tudták hozni a sikert. A nyomás hatására a középpálya ugyan követett el hibákat, de (az ilyeneket csináló) Sensivel és a rengeteget dolgozó Barellával Brozovic mellett igen minőségi, olajozottan működő szerkezet hatását keltette, jópárszor fejtörést okozva a kukucskáló Busquetsnek. Olyasmit se láttunk eddig, mint a jelenet ahol 11 egymást követő passzal játszották ki a katalánok nem éppen Lecce-szintű letámadását, és jutottak el Sensi helyzetéig (úristen, ha ez gól, mennyit beszélnének róla). Persze ehhez az is kell, hogy a védelem is stabilan álljon a lábán, márpedig így Godínnal kiegészülve ezen a fronton is teljesülni látszik a szintlépés (sajnálatos, hogy az uru védő és Candreva láthatóan egymásra vártak az egyenlítő gólnál). Hasonló haladást lenne jó látni a szélsők terén is, remélem nem bántok meg senkit azzal, ha kimondom, hogy ezen a szinten a tavalyhoz képest egyébként valósággal megtáltosodó Candreva és a hasznos, de hibaképes Asamoah látványosan kilóg a sorból. A csatársort az előző mercato nagyágyúja, Lukaku nélkül nehéz megítélni, de teszem is gyorsan hozzá, hogy Alexis és Lautaro is értette a dolgát, utóbbi a gólnál remek megoldást választott, viszont akadt még két bántóan „elmartínezetett” helyzete is később.
Játékvezetés
Partiban lenni egy nagy csapattal, de mégis vereséget szenvedni azzal is járhat, hogy a bíró olykor kénytelen nagyvonalúan eljárni, vagy épp el nem járni az ellenféllel szemben. Utálok bírózni, de ez hogy nem ért meg egy VAR-ozást? Sajnos az ellentámadásból egyből jött is az egyenlítő gól, hála a második félidőben csereként beálló, a Barcát rendesen felpörgető Vidal gólpasszának, és Suarez ezt követő bombájának. Erről ennyit.
Utóíz
A média jelenleg tele van az Inter feltámadását hirdető, bajnoki és egyéb esélyeket taglaló interjúkkal, elemzésekkel. A csapat viszont a megfelelő tanulságokat kell, hogy levonja a történtekből a Juventus elleni rangadó előtt. Nem szabad elkeseredni a vereségtől, mert valójában elenyésző a jelentősége, de nem szabad figyelni az ajnározásra sem, mert arra nem ez a megfelelő idő. Egy biztos, amíg ezzel az elszántsággal ezt a minőséget tudják kirakni a pályára a kékfeketék, mi nem fogunk panaszkodni.