Csalódás

Kedden 18:55-kor megkezdődött az Inter számára a Bajnokok Ligája, szeretett játékosainknak pedig sikerült némiképp dicstelenné varázsolni az amúgy már nagyon várt meccsnapot. Legyünk őszinték, voltak előjelei ennek a nem túl fényes eredménynek.

Az Udinese ellenében bemutatott, teljesen motiválatlan lötyögés végül győzelmet hozott, mindez pedig mintha feljogosította volna játékosainkat arra, hogy prágai ellenfelüket is félvállról vegyék. A Slavia viszont hamar jelezte, hogy nem feltartott kézzel érkezett, a magas letámadásuk az első percekben okozott is kellemetlen pillanatokat Handanovicéknak. Ezt követően azért valamennyire sikerült átvennünk az irányítást és voltak helyzeteink is, igaz, leginkább Sensi pontrúgásaiból; előbb de Vrij fejelt teljesen szabadon a kapu fölé, majd D’ambrosio talált el rosszul egy újabb ígéretesen érkező labdát. Mindemellett Martinez is próbált fickándozni, de sajnos többnyire lepattant a védőiről – mikor épp nem, akkor pedig rosszul fejezte be az akciót.
Az első negyvenöt percet követően Conte nyilvánvalóan bekapcsolta a srácoknak az öltözőben a Spíler 2-t, ahol Hrutka János és Fehér Csaba kritikái annyira megrázták a mieinket, hogy a második félidő első percében kétszer is veszélyeztettek a csehek kapuja előtt. Nem sokkal ezt követően nálunk volt egy kényszerű csere, majd Asamoah szabálytalanságát vizsgálta hosszú percekig a játékvezető (lehet, hogy csak hazabeszélek, de szerintem jó döntés volt a csak sárga lap). A videózás és a majdnem piros teljesen megfogta játékosainkat, akik látszólag totálisan szétestek fejben, jött is a vendégek gólja, 0-1.

Végre vezet a Slavia!

Sajnos ez után sem sikerült magasabb fokozatra kapcsolni, sőt! Szinte futószalagon jöttek az ellenfél támadásai, melyeket vagy Skriniarék fékeztek meg az utolsó pillanatokban, vagy a csehek választottak Martinezhez hasonlóan rossz megoldást a kapu előtt. A hetvenedik perc környékén Conte végre cserélt, Barella és Politano szálltak be és ugyan lényeges áttörést nem hoztak, de legalább mintha kicsit stabilabbá váltunk volna. A rendes játékidő leteltéig szerintem a legtöbben azt érezhettük, hogy itt már nem fog változni semmi, a negyedik játékvezető által felmutatott nyolc perc hosszabbítás viszont mintha szárnyakat adott volna az addig földön poroszkáló játékosainknak. Egy Sensi szabadrúgást követően Barella egyenlített a hosszabbításban, nem sokkal később pedig Lukaku előtt is adódott egy igéretes lehetőség. A csehek hiába vették már a seggükön a levegőt, az Inter rohamok túl későn érkeztek, maradt az 1-1.
Csalódás az eredmény és a mutatott játék is, de azért még ne tegyétek fel a házat a biztos kiesésre!

Pontozás
Handanovic – Néhány bizonytalanság lábbal az első félidőben és egy hatalmas védés kézzel a második játékrészben. 5,5
D’ambrosio – A legjóképűbb játékosunk még távolról is kísérletezett. Egyébként láthatólag bosszantotta, hogy az új rendszerben a szárnyvédők végzik el helyette a bedobásokat. 5,5
de Vrij – Az a fejes bemehetett volna. Védekezésben jó volt, és egy remek indításra is futotta tőle. 5,5
Skriniar – Hátul legyőzhetetlen volt, a második félidőben pedig társai impotenciájának következtében rendszeresen előre is tört. 6
Candreva – Kivételesen jobb volt, mint Asamoah, igaz, ez most jelen esetben kritika a ghánaira nézve. 5
Sensi – Az egyik legjobb teljesítményt ezúttal is ő nyújtotta. Kiváló pontrúgásaira még a meccs utolsó perceiben is lehetett számìtani, pedig akkor már rendszeresen alig kap levegőt. Érik az első szabadrúgás gólja. 6,5
Gagliardi – Egy kisebb csapat ellen jó teljesítmény, lehetőség a bizonyításra, majd teljes csőd egy komolyabb ellenféllel szemben. A szokásos séma, sajnos Vecino egyértelműen jobb nála. 5
Brozovic – Ez most a régi énje volt, de még annak is rosszabb fajtájából. 4,5
Asamoah – Neki sem volt jó meccse; a cselei nem ültek és még majdnem ki is állították. 4,5
Martinez – Küzd, hajt, csíp, rúg, harap, de ez sajnos nem elég. Jobb döntések kellenek a kapu előtt, illetve kevesebb esés, reklamálás. 4,5
Lukaku – Bántóan sokszor maradt alul a fizikai párharcokban. A végén volt egy nagy helyzete, de igazából ott is lesen volt. 4,5
Lazaro – Futni nagyon gyorsan tud, de nem vagyok róla meggyőződve, hogy másra is képes – 4,5
Politano – Egyelőre nincs szerencséje a kapu előtt, de még így is jobbnak tűnik, mint Martinez – 5
Barella – Két darab ,,stadionbúki” lövését már az egyenlítő találat követte, a középpályán Brozóhoz képest szépen osztogatott. Kezdőként is minimum ilyen teljesítményt várunk – 6
Conte – Makacsul ragaszkodott a 3-5-2-es hadrendhez és a cserékhez is későn nyúlt – igaz, az egyik végül jól sült el. A mérkőzés után rendkívül szimpatikus módon magára vállalta a felelősséget. 5
Szombaton folytatás a Milan ellen, addig is fel a fejjel. Forza!