Valószínűleg olyasmi járhat Icardiék fejében, hogy az utóbbi években nem untuk még meg eléggé a télen menetrendszerűen nyakunkba ömlő fostengert, így az utóbbi hetekben komoly lépést tettek afelé, hogy ilyen tekintetben ne térjünk el a megszokottól. Nos, ha ez így folytatódik, könnyen lehetnek igen komoly bajok, olyanok, amelyek akár az elkövetkező szezon(ok)ra is kihathatnak. A lassan-lassan beinduló meccsdömping mondjuk lehetőséget biztosít a javításra – kezdve a Lazio elleni kupacsatával, amiből egyelőre semmi jót nem nézünk ki.
Ha a Sassuolo elleni csodát a szezon eddigi leggyengébb teljesítményének tituláltam, mégis mit mondjak a torinói kirándulásra?! Valószínűleg nem én voltam az egyedüli, akit a Belottiékkal megvívott 90 perc mély letargiába taszított – pedig az értékelőt előzetesen én vállaltam be nagy lelkesen. Touristique kolléga szavai azonban utóbb megnyugtattak a késésre reflektálva: „Nekem oké. Kihánynám a belem, ha írnom kéne erről a meccsről. És a második félidőt még csak nem is láttam.” És tényleg: ugyan mi a búbánatot lehet írni egy ilyen remekül sikerült mérkőzés után?
Halkan megjegyzem azért, hogy az első 20-30 perc szódával elviselhető volt, ebben az időszakban legalább nyílt esély a vezetés megszerzésére (Martínez konkrétan a meccs legnagyobb helyzetét puskázta el rögtön a legelején), de ami utána jött… Hát, arra tényleg nehéz szavakat találni. A peches, idióta gól – Handa, D’Ambro wtf? – annyira a mélybe lökte az amúgy sem topon lévő társulatot, hogy onnantól kezdve a támadójáték teljesen megszűnt létezni.
A háromvédős szisztéma újfent, immáron sokadjára mondott csődöt, a kreativitást teljesen nélkülözték a támadások, cserébe rengeteg helyezkedési és technikai hibát is kaptunk ajándék gyanánt – nem volt kérdéses ezáltal a végkimenetel. Politano produkciója pedig csak a hab volt a tortán.
De nem véletlenszerűen alakultak ám így a dolgok, az egész összkép tökéletes lenyomata volt annak, ami a klubnál (ismét) történik. Adott ugyanis egy egyesület, ahol bizonyos körülmények (tabellán elfoglalt helyezés, tavaszi EL-szereplés) kiváló táptalajt adnának a nyugodt munkához… De nem ám az Internél!
Vegyük csak végig az elmúlt egy-másfél hónap komolyabb történéseit:
1.: Nainggolan indokolatlan, semmiből érkező balhéja. Egy fontosnak szánt/vélt ember ezzel azóta gyakorlatilag teljesen homály, hiába egészséges elviekben. Persze előtte meg a sérülései miatt bosszankodhattunk, de azért néhányunk emlékeiben még él az egészen korrekt szeptembere…
2.: Az Icardi szerződéshosszabbítása körüli hercehurca. Első BL-szereplése ugyan összességében pozitív volt, de a szezonja ettől függetlenül kissé csalódás, főleg az akciógólokat tekintve. Wanda szájalása óta pedig látszólag csak súlyosbodott a helyzet.
3.: Elégedetlen játékosok tömkelege: Candreva, Miranda, Perisic. Utóbbi esete a legsúlyosabb, ugyebár az elmúlt évek egyik legfontosabb Inter-futballistája pár nappal a januári Mercato zárása előtt jelentette be távozási szándékát, ami teljesen nonszensz, és hát képzelhetjük, milyen hatással lehet az egész öltözőre, közösségre. De ugyanez igaz lehet az összes emberre, aki boldogtalan a csapatnál.
4.: Balszerencse a sérülésekkel. Most már kijelenthetjük, hogy szegény Vrsaljkoval teljesen megszívtuk, valószínűleg többet már nem látjuk kék-fekete mezben, pedig mennyien reménykedtünk, hogy ő lesz az, aki végre kiszorítja D’Ambrosio-t. Nos… Nem fogja. Emellett a keret legjobb formában lévő szélsője is maródi, ahogy Politano is az egészségi állapota miatt padozott, így rögtön meg volt kötve Spalletti keze a torinói látogatásra.
Az utolsó pontért ugyebár a körülmények okolandók, de ha csak a többit nézzük, akkor megállapíthatjuk, hogy abszolút bukásra van ítélve az a klub, ahol ilyesmik, ilyen körülmények között megtörténhetnek. Bár már egy hete pedzegettem, de most aztán még hatványozottabb az a kérdéskör, miként lesz úrrá a vezetés a problémákon. Ha nem sikerül előrébb lépni a fejek rendberakásában, jönni fognak még az igen kellemetlen élmények – nem állítom, hogy egész idényen átível majd, de ahhoz pont elég lehet, hogy a biztos BL-indulás (urambocsá’ dobogó) el legyen barmolva.
Illetve itt van nekünk az újabb Coppa Italia-negyeddöntő, ahol természetesen semmi könnyedségre nem számíthatunk – ellenben egy ilyen rangadó pont jó alkalom lehet a helyrebillenésekre. A legnagyobb esély ebben a sorozatban mutatkozik egy kupa elnyerésére, néhány kiemelkedő teljesítményt kell összehozni csupán – na, ez nem sikerült az utóbbi évek egyikében sem.
A Lazio lesz a soros ellenfél, akik a Juve elleni fájó zakó élményével érkeznek Milánóba, és remélhetőleg minimális kisebbségi komplexussal a legutóbbi két találkozás miatt. Újabb sérülés borzolja az amúgy sem túl jó kedélyeket, de Vrij mit ad isten, pont az exei ellen nem tud játszani, így a szupermotivált Miranda megkaphatja a bizonyítási lehetőséget. Rajta kívül az újonc Cédric, Asamoah és Gagliardini majdnem biztos, hogy kezdőként fognak kifutni, a többit pedig meglátjuk. Ja, és Perisic visszakerült a rotációba, a tavaszt pedig ezzel együtt Inter-mezben fogja végigjátszani a vezetők elmondása szerint. Hogy mi lesz ebből? Azt csak a jó ég tudja megmondani…
Várható kezdőcsapat: Handanovic – Asamoah, Miranda, Skriniar, Cédric – Brozovic, Gagliardini – Candreva, Nainggolan, Politano – Icardi.
A Sport1 élőben közvetíti a holnap 21:00-kor kezdődő mérkőzést. Életemben először írtam ezt le, furcsán jóleső érzés volt.