Lassan kezdhetünk számolgatni

Őszintén, ki számított 6/6 pontos BL rajtra? Bár a Tottenham legyőzése mindenképpen nagyobb tettnek számít, mint a tegnapi siker, a győzelmek okozta elégedettséget most érezzük igazán, hiszen benne volt, hogy az első forduló csodáját semmissé teszi egy hollandiai botlás. Nem tette, így pedig már-már kényelmes helyzetből várhatjuk a csoport további fejleményeit. 

A kezdő tizenegy szinte magát állította össze, mikor is visszatértek a hétvégén pihentetett kulcsemberek, és „kihagyhatatlan” társaikkal összeálltak a szokásos, meccsről meccsre jobban működő 4-2-3-1 formáció képében. A PSV kezdett erősebben, de pár kínos jelenet után szépen lassan feltűnt, hogy mennyivel jobban kajálják a mieink a hazaiak nyíltabb stílusát némelyik hétvégi ellenfélével szemben. Tetszetős volt a játék képe, könnyen jutottak el a tizenhatosig Nainggolanék, ám az ellentámadásokban is rejlett olykor veszély, s végül természetesen Rosario távoli bombája sokkolt mindenkit. A nem kimondottan megérdemelt hátrányra viszont a lehető legjobban sikerült reagálni, tulajdonképpen még egy fokkal magasabb sebességre kapcsolt a csapat. Icardi kétszer is a hálóba fejelhetett volna ebben a periódusban, ha nem lenne beoltva mostanság fejesgólok ellen. Az egyenlítésből viszont csak közvetve vette ki a részét a Capitano, blokkolt lövése után a laszti tökéletesen pattant Nainggolan elé, aki onnan általában kaput talál. Tökéletes időzítés, Van Bommel félidei beszédének vázlata ment is a kukába ezzel.

Egy kis holland néptánc

A második félidő kicsit szétesősebben kezdődött, a PSV pedig harapós kedvében volt, lehetett volna csúnyább vége, viszont megint a lehető legjobb pillanatban jött a villanás. Vecino mesteri indításához pedig mesteri befejezés dukált Icarditól, szerencsére a kirohanó Zoet is tett nekünk egy szívességet, miko is gyakorlatilag feldöntötte a Maurot akadályozni próbáló csapattársát. Ettől a ponttól kezdve inkább az 1-3 volt benne a pakliban mint a 2-2, de Handanovictól is kellett egy-két bravúr a három pont biztosításához.

A 6 pontot felértékeli továbbá a Tottenham hazai veresége a Barcától, amire persze számíhattunk. Jelen állás szerint ha a Nou Campban sem szereznek pontot Pochettino fiai, akkor egy PSV elleni pontvesztés már nem fog nekik beleférni, azt pedig láthattuk, hogy a Philips Stadion pedig nem egy könnyű helyszín. A fejlemények összességében nagyon abba az irányba mutatnak, hogy a londoni visszavágón egy döntetlen is elég kell hogy legyen már a második helyhez, de valójában a Barca elleni duplázás (és az azt körülvevő nehéz bajnokik) után leszünk okosabbak.

 Handanovic: 6 – Egy szőrösebb szívű bíró lehet, hogy kiállítja, de mivel nem ő volt az utolsó ember, és közvetett gólhelyzetet sem akadályozott meg a kezezéssel, ezért a sárga volt jó döntés. Egyébként amit védeni lehetett, azt védte.

D’Ambrosio: 5 – Sajnos sem támadásban, sem védekezésben nem villogott igazán ezúttal, volt egy csúnya szabálytalansága is, összességében eléggé pihenőért kiáltott a tegnapi produkciója. Várjuk is Vrsaljkot.

De Vrij: 6 – A védelem meg-megingott olykor, de a középső védők egyéni teljesítményét igazán nem érheti panasz, jó, hogy van nekünk.

Skriniar: 6 – Ő is helyt állt, úgy néz ki, remek párost alkotnak De Vrijjel.

Asamoah: 6 – Lozano nem könnyű ellenfél, Kwadwo sem tudta mindig megállítani, de értette a dolgát, és magabiztosságot sugárzott.

Vecino: 6 – Nem vagyok nagy híve, a technikai hiányosságai elég bántóak tudnak lenni, de valahogy mindig kiengeszteli az embert valamivel. A csodás gólpassz mellett ma simán duplázhatott volna, jó lenne ha kicsit állítana a lábán, mert a lövőereje megvan ahhoz, hogy legyen még egy nehéztüzérünk. Mindent összevetve az idei legjobb teljesítménye volt ez.

Brozovic: 7 – Ha az igazi Modric nem is került Milánóba, Epic személyében egy light verziót azért kaptunk. Nincs kérdés, ő a csapat agya.

Nainggolan: 7 – Ő pedig a kalapácsa. Egyre jobban érzi ezt a trequartista szerepkört, védekezésben is hasznos, ha meg lövőhelyzetbe kerül, az mindig góllal kecsegtet.

Politano: 6 – Korrektül játszott, bár nagy csodát nem láttunk tőle. Nehezen tartották, hatszor is szabadrúgást fújtak be róla.

Perisic: 4 – Érdekelne, hogy hova rakta az agyát ez az ember, szinte minden megoldása rossz, a szorgos védőmunkája igazából még javított is az osztályzatán. A szabadrúgásokat meg lője csak Brozovic vagy Politano.

Icardi: 7 – Mindkét gólból kivette a részét így vagy úgy, a helyzetkihasználása mondjuk továbbra sincs a tavalyi szinten, de magához képest rengeteget volt játékban.

 

Folytatás vasárnap a SPAL ellen, ahol újra a rotációé lehet a főszerep. Forza Inter!