Egy furcsa meccs margójára

Visszatért a csapat, de hogyan! Kavargó gondolatok, érdekes konzekvenciák egy olyan találkozót követően, ahol nem csak mi, a játékosok sem igazán hitték el a hajrához közeledve, hogy ebből lehet győzelem. Pedig az lett, és ehhez egy darab, gátakat átszakító momentum kellett csupán.

 

Amikor megláttam a kivonuláskor, hogy Icardi könnyes szemekkel jön fel a pályára, összezavarodtam. Egyfelől jó dolog, ha valaki átérzi, milyen csapatkapitányként kivezetni a BL-be az Intert, másfelől valahogy tapintani lehetett (nem csak nála) azt a felgyülemlett feszültséget is, amit ez az ótvar szezonkezdet okozott.
Spalletti végül meghozta azt a racionális döntést, amit legtöbben szerettünk volna, mégpedig, hogy a “lerobbant” jobbhátvéd kontingenst a(z ezek szerint) mindenhol bedobható Skriniarral helyettesítette, így egyszersmind újra hanyagolva a háromvédős formációt. A többi poszton az elérhető legjobb futballisták léptek pályára, a kevés opciót pedig remekül példázta, hogy a padon kettő kapus foglalt helyet – mondjuk talán egy fiatal “minden mindegy” alapon leülhetett volna, de bárcsak ez lenne a legnagyobb bajunk.

Feltolt védelemmel, letámadással, erős kezdéssel próbáltak operálni Perisicék, az első félidő folyamán sokszor sikerült is megzavarni a Spurs labdakihozatalait, kissé savalltam, hogy ezekből szinte sosem sikerült konkrét veszélyt kialakítani, leginkább csak a pontrúgásokban bízhattunk, de (ekkor még) ezeket jól állták a vendégek. Egyébként érezhetően a Tottenham is feszült volt az utóbbi idők teljesítményei miatt, csak ezzel egy időben az is kiviláglott, melyik csapat van hozzászokva a nagyobb meccsek ritmusához – elég volt egyetlen figyelmetlenség, és övék volt a játékrész egyetlen ziccere, szerencsére Kane túlgondolta a szituációt. A már említett kettősséggel mehettünk szünetre: a levegőben lógtak az esélyek, csak éppen azt nem tudtuk, hogy pontosan miként fog itt bármilyen kék-fekete mezes gólt szerezni.

Fordulás után egy minimálisat emeltek a fordulatszámon az angolok, az első fél óra intenzív presszingébe kissé belefáradt kedvenceinket könnyebben is lehetett ezáltal hibára késztetni. Vezetésüket egy mákos, kissé potyaízű góllal sikerült megszerezniük ebben az időszakban, és viszonylag biztosan őrizgették is az állást. Sajnos kevés veszélyt hordoztak magukban az Inter-támadások, inkább az angolok második gólja születhetett volna meg könnyedén. Ami képernyőn keresztül is átjött, az az egyre növekvő, kínos feszültség és tehetetlenség, amit a játékosokon és a nézőkön egyaránt lehetett érezni. Az ilyesmiből egyetlen pozitív pillanat is képes kirángatni egy együttest, és ez meg is érkezett akkor, amikor igazából senki sem számított már rá: klasszis megmozdulás volt a világ egyik legjobb befejezőjétől, nagyon okos előkészítéssel. Egy csapásra az Inter oldalára került “a momentum”, a testbeszédek pozitívvá váltak hirtelen, és ezt így a végén túlzás nélkül egy csodaszámba menő, szürreális fordításként könyvelhetjük el.

 

vecinogoalf.jpg

 

Azért furcsa hangvételű kicsit ez az értékelő, mert – és ezt a lehető legőszintébben írom – nekem erre a BL-szezonra sok elvárásom nincs, kvázi jutalomjátékként fogom fel. Nyilván evés közben megjöhet az étvágy valamelyest, de így, hogy csonka kerettel kellett nekivágni a küzdelmeknek, a sorozatba való jövő évi visszajutást érzem a legfontosabbnak. Az viszont biztos, hogy minden ilyen élménybe bele kell kapaszkodni, erőt kell belőle meríteni, és ez szól a szurkolók felé is: abszolút nem ez (vagyis egy BL-ben, top Premier League-csapat ellen aratott győzelem) a fanyalgás ideje. Igen, láttuk, hogy kik azok, akik nem feltétlen kompatibilisek a legmagasabb európai szinttel (az egyik ilyen mondjuk győztes gólt fejelt), ahogy azt sem lehetett nem észrevenni, milyen korlátai vannak a csapatnak mondjuk támadásépítésben. Viszont arról is megbizonyosodhattunk, hogy ezeknek a játékosoknak mégiscsak van szívük és tartásuk – ez pedig mindennél többet jelenthet a továbbiakra nézve. A győzelem jogosságának ténye pedig… Nos, az jelen pillanatban senkit sem érdekel.

Pontozás: 

Handanovic – A szabadrúgásnál és a ziccereknél is jól helyezkedett, viszont a gólt nagyon nagy részt az ő nyakába varrom, megpattanás ide vagy oda, top kapus szinthez mérten ez egy nagyon lassú reakció volt. (5,5)

Asamoah – Továbbra is azt a vélekedést erősíti, miszerint ár-érték arányban ő a nyár legjobb igazolásaGólpassz, óriási (és eredményes) meló hátul, már most a csapat egyik legfontosabb láncszeme. (7)

Miranda – Sok párharcot kellett vívnia napjaink egyik legjobb csatárával, és egy-két, minimális figyelmetlenséget leszámítva abszolút helytállt, egyértelműen el lehetett sütni vele kapcsolatban a “jó az öreg a háznál” lózungot. Eriksen góljánál nyilván balszerencséje volt, azért egyáltalán nem hibáztatható. (6)

de Vrij – A Kane-ziccernél való elalvását teljesen kompenzálta, immáron gólpassza is van Inter-mezben. Tudtuk, hogy pontrúgásoknál óriási fegyver lesz, de szerencsére a védekezőmunkáját sem érheti komoly kritika, jól alakul a beilleszkedése minden szempontból. (6,5)

Skriniar – A mostani teljesítménye kapcsán az egyik kedvenc van Damme-filmem, a Universal soldier ugrik be. Nyilván nem úgy oldotta meg a jobbhátvéd pozíciót, ahogy mondjuk Maicon (vagy Cancelo…), de jól állt a lábán, pedig könnyű dolga aztán sem Szonnal, de pláne Lucas Mourával nem volt. Most már tudjuk, hogy ha minden kötél szakad, itt is be lehet épp vetni. (6)

Brozovic – Köszönjük, hogy te is megérkeztél az idénybe, Epic! A mezőny egyik legjobbjaként fogta össze végre a középpályát, hasznos, pontos és éles volt – úgy játszott, ahogy azt tavasztól megszokhattuk tőle. Most már remélhetőleg tartani fogja ezt, ha viszont nem, nagy bajban leszünk. (7)

Vecino – Ha 85 percig tartott volna a derbi, azt írnám, hogy ő volt az egyik olyan Inter-játékos mezőnyben, aki nem BL-szintű (főként a labdakezelési hibái miatt megakadt akciók voltak szembeötlőek), erre… Icardi góljánál remekül bontotta meg a Tottenham második védelmi vonalát, mielőtt kijátszotta Asamoah-nak, míg a sajátjáról nincs mit írni, egyszerűen ő egy drámai fejesgól specialista. Na ez az, ami miatt ő teljesen elfér a keretben(7)

Perisic – Nagyon szenvedett Aurier-vel szemben, még fejpárbajokat is csak elvétve nyert sajnos, jogos volt a cseréje. (5)

Nainggolan – Óriásit darált középen, és hozta azt, amit tőle, a legrutinosabb BL-szereplőtől joggal várunk el. Fizikálisan egyre inkább kezd rendbe jönni(6,5)

Politano – Az első félidőben élt inkább, akkor akadtak nagyon szép és váratlan húzásai a jobb szélen, fordulás után viszont egyre több hiba csúszott a játékába – őt is joggal kapta le Spalletti. (5,5)

Icardi – Itt volt az ideje, hogy ő is mutasson valamit. A meccs bizonyos időszakaiban az attitűdje sem mutatott jót a külvilágnak, a klasszis gól azonban mindent megváltoztatott. El kell indulnia most már felfelé, mert a góljai nélkül meg van lőve a csapat. (6)

Candreva – Arcpirítóan botrányos dolgokat művelt a bal szélen, miután átkerült a jobb oldalra, egy fokkal feljavult, és a happy endingből ő is tevékeny részt vállalt a szöglet beívelésével. (5)

Keita – Fokozatosan jött bele a játékba, mire elkezdett volna igazán élni, lefújták a meccset. Az ő igazi helye a szélen van, ez a napnál is világosabb. (-)

Borja Valero – Bár a legkevesebb idő neki jutott a cserék közül, a legnagyobb impactet mégis ő szállította. Nem, ez nem valamiféle vicc, hanem a színtiszta igazság: a spanyol kihasználta pályára lépése minden másodpercét, és egyértelmű részese volt a fordításnak. Aurier-nek valószínűleg nem voltak szép álmai a ringlispíl jelenet után… (-)

Spalletti – Egy biztos: csapata nem érdemelt vereségetJól sikerült taktikailag és mentálisan is felkészíteni a brigádot, de úgy tűnik, ez csak bizonyos szintig elég a jelenlegi garnitúrával. A közeli jövőben ez még személycserékkel alakulhat kicsit, de az alap ez, ebből kell főzni. A cserékkel is mintha elkezdett volna végre bátrabban bánni. (6,5)