Hiába érkeztek kimondottan jó formában Torino városába Spalletti fiai, az utóbbi évek legjobban várt Derby D’Italiája hamar egy kellemetlenül egyoldalú mérkőzéssé vált, a tévénézők számára kellemetlenül egyoldalú magyar kommentárral…
…pedig az első 35 perc még bíztatónak tűnt, az Inter itt még okos passzokkal, könnyen vágott át a zebrák letámadásán, a védelmük kijátszása ezzel szemben már keményebb diónak bizonyult. Igazi helyzet nem alakult ki, Candreva ráadásul hiába került többször könnyedén Asamoah mögé, Chiellinitől nem szabadult. Szomorú, de Antonio a pályán töltött 70 perce alatt mindössze egyszer tudott beadásig jutni, és ekkor is igen gyenge, átgondolatlan megoldást láthattunk tőle.
Hasonlóan fájdalmas volt látni aztán Perisic eltört lövését a tizenhatoson belül (netán beadási kísérlet volt?), vagy Brozovic sutaságát a kaputól 20 méterre. Ezek a pontatlanságok, ügyetlenkedések beleférhetnek egy Crotone ellen, de nem itt… Írjuk talán a nehéz meccsel járó feszültség számlájára. Sikerült tehát szégyenszemre igazi lövés nélkül zárni ezt az egészen ígéretes periódust.
Az első játékrész végére aztán nagyot fordult a meccs, a Juve letámadása határozottabbá vált, a mieink kihozatalai pedig kapkodóbbá, idegesebbé, így a labdabirtoklás aránya drasztikusan megváltozott. Emellett elkezdett kijönni a ma kimondottan jól játszó Cuadrado brutális fölénye Santonnal szemben. Attól tartok, Bambino hiába nyújtott megbízható teljesítményt az előző meccseken, tisztán látszott, hogy ez valahogy nagyon nem az ő szintje. Később, miután egy elszúrt becsúszás után megsérült, némi meglepetésre Dalbert érkezett helyette, de valahogy így sem éreztem, hogy ez bármiféle visszalépést is jelent majd a látottakhoz képest. Nem is lett így.
A hazai mezőnyfölény a szünet után nem apadt, sőt egyre fokozódott, túl sok fantázia azonban nem akadt Higuainék játékában. Sőt, ha már Higuain, nos ő nagyjából annyira nyújtott emlékezeteset, mint a másik oldalon Icardi. Cuadrado beadásai a D’Ambrosiot többször megverő Mandzukic lábára/fejére érkeztek, aki azonban valószínűleg akkor sem rúgott volna gólt ezekből, ha a szokásos 22.50 helyett holnap reggelig próbálkozhat. Körülbelül négy meccslabda ment el a horváton.
Amit a Juventus nagyon jól csinált, az az ellentámadások elfojtása, minimális területet sem hagytak az Inter középpályásainak arra, hogy a megszerzett labdákat értelmesen játsszák meg. Magyarra fordítva simán lefocizták őket az egész meccsen. Láthatóan nagyon ízlett nekik a Borja-Vecino duó, ilyen ellenállással szemben előbbi ugyanis láthatóan nem elég gyors, utóbbi pedig nem elég ügyes. A széleken sem volt jobb a helyzet, a máskor oly veszélyes Perisic és Candreva energiáit teljes mértékben felemésztette a védekezés, és hát túl sok jó döntést amúgy sem hoztak a meccsen.
A torinóiak sűrű időszakon vannak túl, ennek köszönhetően számíthattunk részükről némi visszaállásra a meccs vége felé, ez pedig Dybala pályára lépésével egyidejűleg következett be. Vélhetően Pjanic előre tudta, hogy ez nem jó ötlet, véleményének hangot is adott lecserélésekor. Ebben persze már nincs semmi meglepő, hiszen mint tudjuk, arrafelé igencsak tiszta és közvetlen a kommunikáció a játékoskeret és az edző között, sőt, utóbbi édesanyjának nemi életének megbeszélésére is szakítanak időt, ha a helyzet úgy hozza.
A meccs végén mindenesetre már az is benne volt a pakliban, hogy mondjuk Brozovic talál egy gólt, és beállít egy teljesen abszurd 0-1-es végeredményt. Eposzba Illő Marcell ezúttal mellélőtt, pedig meggyőződésem, hogy ő onnan tízből mondjuk kilencszer kaput talál. Ez most sajnos a tizedik variáció volt.
Egyszóval, nem nehéz párhuzamot vonni a tegnap látottak és a Partenopei elleni vendégjáték között. A végeredmény ugye azonos: mindkét esetbene egy erősebb ellenfél ellen, összeszorított fogakkal elért döntetlen, aminek következtében mindkétszer mi örülhettünk jobban a pontosztozkodásnak.
A két meccs mégis merően más, a Napoli ellen sokkal többször forgott veszélyben Handanovic hálója, a Juve fölényét viszont nyomasztóbbnak éreztem. A győzelemre mindkét esetben minimális volt az esély, annak azonban örülhetünk, hogy a veretlenségi sorozat így továbbra is tart, immár a Serie A két legveszélyesebb terepét magunk mögött tudva.