Skriniarba mindenki szerelmes – értékeltük az idei mercatót

A hajszálainkat egyesével kitépő mercatóval ellentétben a hagyományokat szeretjük, de azért, vagy éppen ezért, idén sem marad el a közös nyárértékelő poszt, melyben mindannyian okoskodunk egyet utólag, hogy kit kellett volna eladni vagy megtartani Sabatiniék helyében.

Bimre:

– Úgy tudnám jellemezni a mercatót, hogy „igen, de…”. Előzetesen „tükörsima” dolga volt Sabatiniéknek, 5 hiányposztja volt a csapatnak, a következő kérdőjelek helyére kellett (értsd: muszáj, mert az előrelépés záloga) neveket illeszteni: Handa – ?, ?, Miranda, ? – Gagliardini, ? – ?, Mario, Perisic – Icardi. Ha végignézek az érkezőkön, akkor nagyon elégedetlen nem lehetek, csak Candreva „ragad” bent a tavalyi kezdőből, ráadásul ő a legelfogadhatóbb. De kezdem hátulról: a védelmi érkezőkkel elégedett vagyok, mindenhova jött ember, ahova kellett, még azt is túlélte az idegrendszerem, hogy sokáig a jobb oldalra fel se merült név (mocskosul lehúztam volna ezt a nyarat, ha D’Ambi is bent ragad). A középpályára a Borja-piros pont mellé még egy grátiszt is kaptunk Vecino személyében, így ez a csapatrész az, amibe a lehető legkevésbé lehet belekötni, mind a minőség, mind a mennyiség megvan. Előre csak 1 ember kellett volna, azt viszont nem tudtuk megoldani – semmilyen szinten. Mér tavaly is reklamáltam, és mivel Barbosa nem vált be, továbbra is reklamálom: nem igaz, hogy ne lehetett volna – legalább Candreva cseréjének – egy _ballábas_ inverz szélsőt találni. Persze, nem tragédia, Klopp vitte már be BL-döntőbe a Dortmundot féloldalasan, de versenyhátránynak versenyhátrány, amit az edzőnek kell „kijavítani”. Spalletti mondjuk pont képes erre, de nem kéne nehezíteni a munkáját, ha nem feltétlen muszáj (kitekintés: a kínai kormány törekvése, hogy a hazai vállalatok ne vigyék ki a tőkéjüket, egészen minimálisan befolyásolhatja csak a mi helyzetünket, nem ezért nem jött játékos, ezt mindenki gyorsan felejtse el, hiszen az európai futballklubok a saját bevételeikből gazdálkodnak – elméletben persze, de az 1-2 milliós kölcsön+opció szerződések nem jelentenek tételt ilyen volumennél). Összességében tehát inkább elégedett vagyok, mint nem, de a keret mélység miatt szívhatunk, nem is kicsit, hátul mindenképpen, de elöl sem elképzelhetetlen. (6)

Bobogoal:

– Jól meghülyített minket az ázsiai vezetőségünk, mert lenyilatkozták, hogy bárkit meg tudunk venni, hisz a pénz nem akadály. Ehhez képest Borja Valero a legnagyobb „név”, aki érkezett a nyáron. Mondjuk a Fifában jól szokta nyomni ellenem. Pedig volt itt szó Di Mariától kezdve, Nainggolanon át, egészen Iniestáig szinte mindenki. Ettől függetlenül panaszra nem lehet okunk, lement két meccs, lőttünk hat gólt, van ugyanennyi pontunk. Spalletti eddig jó döntéseket hoz, Skriniar lehet az új „falunk”, Borja nincs megszeppenve, Vecino már gólt is lőtt, Perisicet meg nem vitte el Mourinho. Hogy egy kicsit kötekedjek, akkor az kell, hogy írjam: inkább Edert és Ranocchiát adtam volna el, mint Joveticet és Murillót. (bár lehet, hogy előbbi kettő a kutyának sem kellett) Annak örülhetünk, hogy a keret nagyjából egységes, Icardi rugdossa a gólokat és akkor sincs nagy tragédia, ha lesérülne, mivel Lavezzivel még mindig folynak a soha véget nem érő tárgyalások. 8/10

vecino6.jpg

Csabinter:

– Bennem elég vegyes érzések kavarognak. A nyár elején tényleg úgy tűnt, hogy tehetek ki Nainggolan, Di María, meg Vidal-posztereket a falamra, ahonnan leszedtem gyorsan Nagatomo és Carrizo életnagyságú fotóját, erre kiszúrták a szememet egy tavaly még Zsolnán chailattézgató szlovákkal, egy tőlem alig fiatalabb kopasszal egy középcsapatból, egy Volvo kombinál is szürkébb uruval, meg egy futóbolond brazillal, akire annyit kellett várni, mint a nagyszüleinknek 1956-ban a banánra. Az edzőmeccsek és az első fordulók aztán több helyen Ausilióékat igazolták. Skriniar mindenkit megdöbbentett: lakli mozgása és lomhasága ellenére lett egy új Samuelünk, Borjánál okosabb középpályása Cambiasso óta nem volt a csapatnak, Vecino csendes gyilkosként hasznosnak tűnik, és az ijesztő nyári bemutatkozása után Dalbert is hozhat legalább egy Georgatoszba oltott Favallit. Cancelo egyelőre hatalmas kérdőjel: jó hír, hogy két poszton is használható, rossz hír, hogy nincs igazi posztja. A sérülését követően rendkívül okos dolog volt elengedni Ansaldit úgy, hogy Santon kb. másodperceket sem töltött a pályán. Gondolom, az állítólagos kínai pénzválság kirobbanásáig abban a hitben álltak sorban a középhátvéd-szupermarketben, hogy bárkire van gempa, így nyugodt szívvel eladhatták Medelt és Murillót. A gempa nem jött, a két hentes elhúzott és most lehet imádkozni Mirandáért meg Skriniarért, ha csak tényleg ide nem hozzák a totális atomhulladék Zaccardót, akinél egy földbe állított seprűnyél is használhatóbb hátul. Tonelli például jó megoldás lehetett volna legalább egy kölcsön erejéig, mert nem hiszem, hogy a Koulibaly, Albiol, Chiriches, Makszimovics középső négyessel teli Napoli ne adta volna ide legalább januárig. Karamoh-ról semmit nem tudok, de a mindenkori Inter-edzőt ismerve előbb fog hátrányban bejönni jobbszélsőnek a felépült Cancelo, mint ő. De az is lehet, hogy a kis feka lesz az új Dembele – vagy az új Biabiany. Összességében az igazolások jónak tűnnek, de hatalmas fekete pont, amiért nem jött értelmezhető középhátvéd-csere és legalább egy tapasztalt ember előre Jovetic, Gabi és a számomra kissé érthetetlenül esélyt sem kapott Caprari helyére. (6/10)

PaulPierce34:

– Már nagyon rég észrevettem, hogy az utóbbi 5-6 évben minden egyes mercato után a szurkolók elégedettek voltak. Megérné visszakeresni a kommenteket, kár, hogy a blogunk archívuma a kommentekkel együtt odaveszett. A vége mégis rendre az lett, hogy a legtöbb igazolásunk csődöt mondott. Most úgy látom, hogy minden pont fordítva van: a drukkerek nagy része még a két győzelem után is pesszimistán látja a nyári mozgást, amit meg is értek. A legrosszabb az egészben az, hogy a szemetet nem sikerült kisöpörni, így továbbra is olyan játékosok lesznek tagjai az aktív rotációnak, akik nem ütik meg a mindenkori Inter szintjét. Spallettinek nagyjából 13-14 minőségi és 7-8 hulladék embere van, ez pedig édeskevés lehet hosszú távon, még EL nélkül is. Az, hogy nem tudtunk elhozni egy harmadik számú középhátvédet, szerintem felháborító. Azt végig furcsálltam, hogy az olasz bajnokságból nem is lehetett olvasni erre a posztra jelölteket, holott szerintem a legkézenfekvőbb lett volna egy Serie A-s középcsapatból elhozni egy rutinos védőt cserének. Most a hasamra ütök, legyen az Gamberini. Így maradt Rano, és a leírhatatlan nevű V-betűs srác. Ennél még az is jobb lett volna, ha Andreolli marad. Akadtak viszont pozitívumok is: Perisic és lepődjetek meg, de szerintem Éder maradása is remek „igazolás”, míg Borja Valero által végre valahára Sneijder óta ismét van egy passzolni tudó középpályásunk. A legnagyobb örömöm azonban Skriniar. Nála valahogy nem tudom elképzelni, hogy ez amolyan Murillós kezdet, azt látom, érzem, hogy képes lesz hosszú távon is ezt a teljesítményt nyújtani. A mercato sikerességét viszont egyértelműen a két szélsőhátvéd, Cancelo és Dalbert jövőbeli teljesítménye fogja meghatározni. Ha ők beválnak, harcban lehetünk a BL-helyekért, ha nem, akkor marad minden a régiben.(6/10)

luciano-spalletti.jpg

Rolkó88:

– Lassan induló, és végig úgy is haladó, furcsa átigazolási szezon volt ez, számomra rengeteg idegeskedéssel, de valahogy mégis pozitív fílinggel a végén. Utóbbi oka egészen egyszerű: a kezdő nálam egyértelműen erősödött, így pedig, hogy Európában idén nem kell helytállni, talán a kissé szűkösebb játékosanyaggal is lehet hasítani. Egyedül az aggaszt, ami mindenki mást: Nagatomo és Ranocchia nem lett eltakarítva, utóbbihoz kötve pedig a középső védők kérdésköre felvethet kérdéseket. Bízzunk benne, hogy végre egyszer szerencsésen alakulnak a dolgok a csapat háza táján, és egy-két év múlva már egy nagy pluszt rakhatunk a 2017-es nyári mercato mellé. (7/10)

eszgee:

– Bevallom, nagyon zűrös nyár áll a hátam mögött, így nem mindig voltam naprakész, de azt láttam, hogy repkedtek a nagy nevek a csapattal kapcsolatban. Ehhez képest végül Borja Valero a legnagyobb név az újak közül. Őt mindig is utáltam a Fiorentinában, mert nagyon jól játszott általában ellenünk. A többiek? Vecinora nem nagyon emlékeztem a liláktól, ettől persze még okozhat majd meglepetést, elvégre nem néztem mindig a tévére tapadva a meccseiket. Aztán ott van Padelli. Kellett egy cserekapus. Megkaptuk. Carrizonál rosszabb nem lehet. És akkor a fiatalok. Skriniar eddig jónak tűnik, de Murillo is jól kezdett, aztán gyorsan lejárt a szavatossága. Dalbert és Cancelo még ugye rejtély, de ha nem jobbak, mint Naga és D, megette a fene az egészet. Akkor nem tudom, mi a túrót szenvedtünk ennyit azzal, hogy idecsábítsuk őket. Karamoh meg aztán az igazi X-akta. Reméljük Spalletti kérte, tudja mire képes, és azt is, mit akar vele kezdeni. A távozók? Senkiért nem hullajtok könnyeket, de középhátvéd poszton nagyon soványak maradtunk. Kis gond és Ranocchiát megint a pályán láthatjuk, ami ismét rossz hatással lehet az idegeinkre. Az eredményeinkre meg pláne. Banega nem hagyott mély nyomot bennünk, Kondogbia igen, de éppen ezért nem fog hiányozni. Talán a legnagyobb pozitívum nem is egy igazolás, hanem az, hogy Perisic maradt. Pedig rohadtul rezgett a léc, de szerencsére Mourinho megkímélt minket. Az ő pótlását most nem tudtuk volna megoldani, reméljük ő is elfogadta, hogy továbbra is Milánó a lakhelye. Nem gondoltam, hogy ezt valamikor leírom, de Eder maradásának is örülök. Valamiért úgy érzem idén szeretni fogjuk őt. Ahogy a kispadon ülő emberkét is. Végre olyan ül ott, aki bátran ráírhatja a névjegyére a „vezetőedző” titulust. Most kéne értékelnem, de sok az ismeretlen a képletben. Optimista leszek: 6/10. Cáfoljanak meg!

touristique: 

– A kezdeti csend után végül egész nagy lett a mozgás, így érkezett három, már kipróbált Serie A játékos Borja, Vecino és Padelli személyében, és négy ígéretes fiatal is. Nem nagy megfejtés, ha azt mondom, hogy rengeteg minden múlik azon, hogy ez a négy srác mennyire tud megfelelni a megnövekedett elvárásoknak:

  • Skriniar jól kezdett, de vajon tartja-e majd a színvonalat
  • Dalbert és Cancelo valóban előrelépést jelent-e majd Nagatomóhoz és DD-hez képest
  • Karamoh lehet-e használható alternatíva a támadósor szélein

Az egyik fő probléma tehát, hogy fontos posztokra kicsit zsákbamacska-alapon vásároltunk, ideális lett volna több tapasztaltabb név, de ez igazából eltörpül amellett, hogy micsoda lyukak maradtak betömetlenül a keretben. Sokan vélhetően nem siratták Medelt, Andreollit és Murillót, de mégis óriási könnyelműség volt biztosra vehető utánpótlás nélkül három játékost kiszórni ugyanarról a posztról, és egyedül Ranocchiát hagyni a kispadon. A középpályán bár minőségi játékosok maradtak, Brozovicot idén már csereként sem veszi be a gyomrom, innen sem az az ember távozott, akinek kellett volna (Banega sem vált be, de mégiscsak hasznosabb, és mindig benn van egy meccset eldöntő indítás vagy passz.) Ekkora hibákat egy Inter nem engedhet meg magának, és bár nem távozott senki, akit igazán sajnálnék, és Felipe Melo-szintű selejtek sem jöttek, az osztályzatom 5/10. Főleg, hogy a legkomolyabb erősítést, Spallettit nem a mercato számlájára kell írni.