Szezonok óta szeretnénk már egy olyan csapatot, ami a kiesőjelölteket probléma és kérdések nélkül nyomja le – úgy tűnik, a mostani garnitúra képes ennek a minimális elvárásunknak megfelelni.
Ahogy már írogattuk az utóbbi időben, a csapat mostanság van olyan kedves és fordulóról fordulóra nem cseszi el a hetünket, hétvégénket. Ennek képlete egyszerű: a játékosok kvalitásai nagyrészt megfelelőek (az Inter-szinthez), klasszisjelöltek (nem egy, nem kettő) is szaladgálnak kék-feketében, ehhez pedig jön egy hozzájuk illő edző. Ennyi a recept.
A Pescara ellen is megmutatkoztak az utóbb leírt dolgok, már a kezdő sípszótól igyekezett a csapat addig nyomni a gyengécske vendégeket, amíg nem érkeztek a gólok. Egyébként tekintve a szimpatikus sereghajtó tudását és hiányzóit, Pioli talán belenyúlhatott volna komolyabban a stabil kezdőjébe (például Kondogbiával, Éderrel, Barbosával sem lett volna más a játék képe), azonban ő a folytonosságra szavazott, és csak ott változtatott, ahol muszáj volt. A dominancia nem volt kérdéses, a Delfinek elvétve tudtak csak átjönni Handanovic térfelére, a másik oldalon viszont néhány játékostól kivételes dolgokat láthattunk. D’Ambrosio például ott folytatta, ahol abbahagyta, ugye idény elején egyszer lenyilatkozta, hogy ő nem Maicon, mostanság mégis rá hajazó dolgokat láthatunk tőle olykor (talán jelenleg nem istenkáromlás ezt leírni). Joao Mário a labdakezelésével és cselezőkészségével olyan megkerülhetetlen tényező a támadások felépítésében, amilyenre Álvarez Sneijder óta áhítoztunk – tegnap is sikerült ezt bizonyítania.
Félidőben a kétgólos előny reális és elvárható is volt, ennek tudatában szünet után láthatóan visszább vett a csapat, a kímélő üzemmódnak egy kissé feljebb húzódó és több veszélyesnek tűnő szituációt kialakító Pescara lett az eredménye – azért szívrohamot az első félidős meg nem adott gólon és egy Verre-kapufán kívül nem kellett átélnünk. Amikor kissé kezdtek belefáradni a saját (nem túl magas) tempójukba a vendégek, kedvenceink onnantól már ismét helyzeteket alakítottak ki. Fura mód a fennmaradó egyetlen gól nagyjából elnézhetetlen lesről született, ami miatt mi persze olyan nagyon nem szomorkodtunk… Az Éder közelről bepofozott labdája utáni hátralévő időt önbizalomépítésre és erőspórolásra szánták legtöbben, szép akciók és passzjátékok akadtak ugyan (Nagatomo ilyen téren is kilógott), de a hálók már nem zörögtek, így teljes nyugalommal készülhetnek Icardiék a most következő kutyakemény hétre.
Néha igaznak bizonyul az a fantasztikus futballközhely, hogy a kötelező győzelmek a legnehezebbek, ez most nem volt, nem is lehetett így, ennek megfelelően érkezett is a menetrendszerű, magabiztos Meazza-beli siker. A most látott széria és az egyéb tendenciák miatt kijelenthetjük, hogy az Internazionale végre valóban jó úton halad az újbóli nagycsapattá válás felé – és ez még csak az út eleje. Jövő héten Torinóban furcsán emelkedett lelkiállapotban léphetnek pályára Mirandáék, olyanban, amilyet már régen érezhetett Inter-futballista.
Videó:
Pontozás:
Handanovic – Kevés komoly feladata volt, egyet ezekből rosszul oldott meg, mákja volt, hogy Verre lesről lőtt a kapujába. (5,5)
Nagatomo – Fogjuk a játékhiányra, hogy még egy ilyen csapat ellen is sikerült szarul játszania? Néhol életveszély volt, szerencse, hogy a temérdek szabálytalanságára csak egy sárgát kapott. Ja, és amit már észrevettünk az utóbbi hónapokban, most is bizonyítást nyert: az egyetlen komolyan vehető tulajdonsága megkopott, a sárgája előtt úgy kerülték meg, hogy az már nekem volt égő. (5)
Miranda – Ismét hibátlanul játszott, és minden mozdulatából sugárzott a magabiztosság – a sárga lap veszélye így egy másodpercig sem állt fenn. (6,5)
Medel – Ismét jól helyettesítette Murillot, brazil társához hasonlóan ő sem vétett bakit, a megelőző szerelései meg néha élményszámba mentek. (6,5)
D’Ambrosio – Az utóbbi hetekben látott teljesítményére feltette a koronát góljával és (főleg) az első félidei játékával. Valószínűleg fordulóról fordulóra képességei határán focizik, a múlt fényében nehéz elképzelni, hogy innen neki még van feljebb. Viszont ha mégis, akkor… (7)
Brozovic – Voltak rossz lövései és néhány pontatlan labdája, de ezzel vége is a negatívumok sorának. Eszméletlen mennyiséget dolgozott elöl-hátul, szinte minden támadásban részt vett, Joao Márioval együtt karmesterkedték végig ezt az estét. És persze nem utolsó sorban két gólban is tevékeny részt vállalt. (7)
Gagliardini – Most védekezésben tűnt ki leginkább, az építő jellegű passzai kevéssé jöttek össze neki, mint a legutóbbi alkalmakkor. Ha az érkezései továbbra is ilyen jók lesznek (miért ne lennének?), hamarosan megszületik majd az első Serie A-s találata. (6,5)
Perisic – Szerencsére felérte ésszel, hogy sokszor kell besegítenie az oldalán poroszkáló japán úriembernek, így a támadás mellett most a védekezéshez is extrát tett hozzá – jövő héten valami hasonlóra lesz szükség, hiába lesz már Ansaldi. (6,5)
Joao Mário – Folyamatosan mosolygok, amikor szorult helyzetekből játszi könnyedséggel hozza ki a labdákat, annyira szükségünk volt már egy ilyen kaliberre, hogy azt szavakkal nehéz kifejezni. Egy ziccert most is sikerült elszórakoznia, de nem sokkal utána a javítás is sikerült, más dologgal pedig nem lehet belekötni a játékába. (7)
Candreva – Alig sikerült jó döntést hoznia a Pescara tizenhatosának környékén, cseréje már előbb indokolt lett volna. (5,5)
Icardi – Most (is) sikerült gólok nélkül hasznossá válnia, a hozzá eljutó labdákat szinte minden alkalommal ügyesen és jól játszotta meg (vagy készítette vissza), így Epichez hasonlóan összehozott egy gólpassz+másod-gólpassz kombót. (6,5)
Éder – Az utóbbi időben rendre jól használja ki a neki jutó csekély játékidőt, egy ilyen csere „aranyat” érhet a későbbiekben. (6,5)
Gabriel Barbosa – Kár, hogy elbaltázta azt a lövést (18-20 méterről, szemben a kapuval az már nálam a helyzet kategória), pedig góllal koronázhatta volna meg az eddigi legjobb és legösszeszedettebb játékát. (6,5)
Santon – Minden körülmények között inkább ő, mint a japán. Minden körülmények között. (-)
Pioli – Úgy hozták le játékosai ezt a meccset, ahogy kellett. A második félidőben látott visszaesés az intenzitásban biztosan az ő szavainak hatására történt, teljesen bölcs gondolat volt ez az előttünk álló hétre tekintve. A személyi döntéseit egyelőre nincs igazán értelme kritizálni, általában az derül ki ugyanis, hogy neki van igaza. (7)