Újabb erőfelmérő

Ha jól sejtem, a történelem folyamán még nem sokszor fordult elő, hogy a Mercato zárására essen egy Inter-kupameccs, most ez is megtörténik, így dupla izgalmakat élhetünk át a nap folyamán.

 

Utóbbi mondat persze barokkos túlzás, ugyanis 2017 első hónapja jóval csendesebb volt (főleg bejövő oldalról), mint az utóbbi években szinte bármikor. Az érkezőket persze a FFP is befolyásolta, így csak Mr. Telitalálat (Gagliardini) és Mr. Sötét ló (Sainsbury) futott be, viszont a távozók listája egész veretes, a hulladéktalanítással így már majdhogynem végzett is a vezetőség (természetesen nem Mianguere és Gnoukourira gondolok itt, ők fejlődjenek csak szépen új állomáshelyükön). Tovább folyik tehát a kínai vezetés által elkezdett észszerű, igényeinket igencsak kielégítő építkezés, és a hírek szerint nyáron is sokat fogunk mosolyogni…

Valószínűleg a keret tagjai sem rágják tövig a körmüket a mai történések láttán, sokkal inkább azért izgulhatnak, mit tartogat számukra a hét további része – ami persze igazából szinte csak rajtuk múlik. A győzelmi széria közepette elérkezett tehát az idei legnagyobb megméretés, amit egyszersmind felfoghatunk egy főpróbának is a vasárnapi Derby d’Italiára készülvén. Sokan mondták-írták, hogy itt szinte mindegy, mi az eredmény, elsődleges a bajnokság, de azt az örök igazságot sosem szabad elfelejteni, miszerint a kupában elég néhány meccsen jól teljesíteni, és akkor a végső győzelemre is jó esély nyílik. A hírek szerint Pioli is ezt az elvet vallja, igazán nem tartalékol, csak a kezdőhöz legközelebb lévő, hétvégén onnan kimaradó emberek (Kondogbia, Éder, Banega) lépnek egyet előre, legnagyobb szerencsénkre még Carrizo is a padon maradhat.
Bő egy hónapon belül másodjára látogat tehát a Lazio a Meazzába, és szinte biztosra vehetjük, hogy nem fog olyan sima eredmény születni, mint decemberben. Ugye Andersonék hétvégén botlottak a Chievo ellen, így az egyébként is komoly motivációjuk még erősebb lehet, ugyanis hosszú idő után az Inter újra eléjük került – néhány hete ez még igen-igen távolinak tűnt.
A legutóbbi egymás elleni találkozón brillírozó Banegának és utóbbi időben megtáltosodó Kondogbiának ma biztosan lesz esélye újra bizonyítani, és mindkettő számára (ha nem is létszükséglet, de) nagyon fontos lehetőség ez. Különösen az argentintól várnánk többet, érkezése óta több volt az átlagos (vagy az alatti) teljesítménye, mint a jó, és ez így nem igazán oké. Mondjuk Joao Mário beépülésével egyértelműen nehezebb lett a helyzete, viszont ebből a versenyből a csapat csak jól jöhet ki – és persze nem is olyan rossz leírni és belegondolni, hogy az Inter aktuális edzőjének immáron kellemes gondjai vannak csapata összeállításakor.

 

linter_lazio_banega.jpeg

 

Tovább nem lehet ezt ragozni, Juventus ide vagy oda, nem szeretnénk, hogy most szakadjon meg ez a szép sorozat, hazai pályán mindenféleképp tovább kell jutni, kerül, amibe kerül. Aztán ha ezt teljesítik, Icardiéknak lesz négy teljes napjuk felkészülni a szezon meccsére, ami… De ez már egy másik poszt témája.

Várható kezdő: Handanovic – Ansaldi, Medel, Miranda, D’Ambrosio – Kondogbia, Brozovic – Éder, Banega, Candreva – Icardi.

Digi Sport 1 élőben közvetíti a 20:45-kor kezdődő meccset. Aki esetleg Pesten van és ráér, nézzen el a Staropramen söröző felé az említett időpont környékén, ugyanis ott jó eséllyel több helyes Nerazzurri bloggerrel is összefuthat!