A család az szent

Amióta csak a futballtudatom létezik, mindig szorosan össze voltunk kötve a Milannal. Nem úgy, mint a torinói rabruhásokkal,ők az archenemy a történetben, az örök szélhámos, akik mindig valamilyen tetves furfangos módon kibabráltak velünk,ha elhitted, hogy legyőzted, akkor egy utolsó kaparásával magával rántott a mélybe. A pokolnak nincs olyan mély bugyra,ahol ne lehetne megvesztegetni valamelyik becsvágyó démont. A nyálkás nyúlványaik mindig elérik majd a felszínt. Most sem érdekes, hogy hányadik helyen állnak a tabellán, ma különben is futballcsapatok játszanak, nem foglalkozunk bűnszervezetekkel.

Az AC Milan léte, olyan mint a rossz rokonság, nem tehetsz róla, hogy van, de kénytelen-kelletlen tolerálod. Persze mindenki előtt kussolsz róla, hogy kapcsolatban álltok, de az utolsó csavargó is tudja, hogy valami összeköt benneteket. A fő probléma, hogy kvázi mióta az eszemet tudom, ők a sikeresebbek, az idegesítő unokatesó, aki szinte mindenfajtacsaládi versengésben előtted végez, hiába tűnik olyan szerencsétlennek, aki a saját lábában is elbotlik, végül megelőz a szakadt láncú bicikliddel, amit csak azért adtál neki, hogy ne maradjon ki a játékból. Aztán felnőttök, kiépítitek a saját különálló világbirodalmatokat és hiába gyepálod el tendenciózusan, akkor is rá fog emlékezni mindenki, te meg csak egyszeri, kifutott szerencsefia voltál. Később már az se. Nem véletlenül irritált évekig jobban a Milan a Juventusnál, a kétes eredetű rokonnál, aki még hobbiszerűen meg is szopat, kevés idegesítőbb dolog van a világon.

Ezért is abszurd, hogy mostanában kart karba öltve ugrottunk fejest a kanálisba, hogy persze ódákat zengjünk önnön nagyságunkról és bámulatos jövőképünkről. Vergődünk a büdös iszaptengerben, és azt hisszük, hogy nekünk alanyi jogon jár a sztárjátékos, a BL vagy a scudetto. Egyszerűen emberi mégis ironikus, ahogy Inter és Milan szurkolók sajnálkozva összenéznek,hogy “te is vergődsz kuzin”, miközben megy az óvodás faszméregetés, hogy melyikünk igazolta le az új csodanégert nyelt kevesebb szart az elmúlt egy hétben.

 

Jó zsaru, rossz zsaru

Egyszerre bájosan belterjes és undorító az egész, ahogy mi anno Leonardóval, úgy ők most Mihajloviccsal fogtak neki a vágyott kapaszkodáshoz. Ne értsétek félre, nekem ez valahol tetszik, hogy Meazzától Balotelliig, majd’ minden globális futball-legendán osztozunk pirosékkal. Mondjuk Szinisát a szerb partizánok sortüze előtt sem nevezném Inter legendának, de azt elismerem, hogy héderelt nálunk is. Most meg a szomszédba költözött. Nem tudom, hogy egy milanista tud-e erre pozitívan gondolni, talán úgy, hogy Gallianiék rájöttek, a saját legendák lejáratása helyett ideje megkezdeni másokat bemocskolni, ennek a rácnak a hírnevén meg már csak javíthat, ha kettéharapja Balotelli torkát (mondjuk előtörnek faji érzelmei). Egy valami biztos, a csapata ugyanolyan undorító lesz, mint amilyen ő maga volt a pályán, nézhetetlenül szervezett, sokszor aljas, de elvétve nagyot szólnak majd, mind Mihajlo szabadrúgásai. A pályán kiköpik a hörgőt is, amíg el nem jön a pillanat, és egy matrózzendüléssel könnyebb lesz megszabadulni a pszichopatától.

Nálunk a szerb egykori főnöke, Itália sálkirálynője 10 év után fut újra neki egy csapat építésének. Bobby Szinisa ellentéte, nem egy fekete bárány, jó modorú, simulékony, snájdig fiatalember, kiállíthatnánk a klubházban, talán több haszna is lenne. Az egész figura a felszín maga, egy kibaszott nagy blöff, talán, ha lenne némi tartalma, de az ő funkciója kimerült ennyiben. Tökéletes sportigazgató lenne, de sajnos igényli a rivaldafényt. Ügyes ripacs, azt meg kell hagyni, de ez már rég nem egy blockbuster, kéne valami innováció, természetes zsenialitás. Reméljük van annyira gyenge a Serie A, hogy a pózőrködésével együtt is dobogóra érjünk. A probléma ugyanis, hogy Mancini egy ügyefogyott balfácán, aki azért kaphat annyi lehetőséget, mert ő a család szeme fénye. Most is visszafele lovagol az időben és erővel akarja megoldani azt, amit ésszel és türelemmel is meg lehetett volna. Meg lehetett volna, csak nem nem neki. Ennél is pontosabban, fogalma sincs róla, hogy mihez ért (nyilván ahhoz sem tökéletesen), és inkább a régi beidegződéseit erőlteti. Mert ő ért a reaktív focihoz – nem. Reméljük, Murillóék igen.

Vajon melyikük darabolta fel egy fejszével az anyját?

Ha kuzinék odaát valami értelmes fiatal párti, építkező edzőt szereznek, mint például Montella, és letudnak egy logikus mercatót (nem mintha a sajátunkkal elégedett volnék), ahelyett, hogy csatárokat hoznak nyakra-főre, akkor még érdeklődve is nézném a kísérletüket. Így azért a futball jogos (?) törvényszerűségeiben bízva remélem, hogy hamar lyukra futnak. Bár valószínűbb, hogy valami embertaszító módon, szoros küzdelemben bejönnek a 4.-7. hely valamelyikére. Mancio közben megpróbálja eladni azt a trükköt, amit a múlt évtized közepén. Ibrahimovic szerepét Joveticre osztották, aztán, ha valaki ledarálja szezon közben, akkor sincsen gond, jöhet majd Biabiany. A többiek feladata, hogy az egykor bongyor crnagora alá játszanak – egyedül ezért tartom életképesnek a balkáni kollektíva összekaparását -, neki meg, hogy önmagával és Icardival rúgasson minél több gólt. A felkészülési meccseinket elnézve valószínűbbnek tűnik, oda egy 0-1, mint ide, de, ha Jojo tényleg in a row nyomja, akkor jó sanszunk van, csúcsformában ő a liga legjobb támadójátékosa.

Az elcseszett dráma tragikomédia továbbfolytatódik ma a nem kívánt rokonsággal, este 20.45-kor a DigiSporton. Testvérként szeretem őket, ezért úgy kell bánnunk velük, ahogy Michael tette Fredóval. Mert a család szent és sérthetetlen.