Mancio világa

“Végre jó Inter-szurkulónak lenni.” Az idézet Bobogoal kollégától származik, a szerkesztőcsapat meccset együtt néző részhalmaza pedig heves bólogatással fejezte ki egyetértését. Vitatni nem is lehetett volna az állítást, elvégre háromból három győzelem, 9 pont és a tabella első helye, ami az Inter neve mellett áll vasárnap estétől kezdve (ezt egyébként talán először írhatja le az aktuális értékelő a blog történetében, ergo 5 év volt ilyen utoljára). Azonban elbízni nem szabad magunkat, leginkább azért nem, mert a tegnapi Madonnina tökéletesen, száz százalékban visszaadta Mancini filozófiáját. Benne volt minden, ami a csapatainak gyengesége és erőssége. Ha valaki megkérne, hogy meséljek Mancsról, csak le kéne ültetni ez elé a mecss elé.

A jó idénykezdet (nálunk) és a jól csengő nevek bezsákolása a mercato alatt (mindkét csapatnál) egycsapásra meghozta a szurkolók kedvét, mert bár a derbi sosem felházas, jó volt látni évek óta először a teljes telt házat. A kezdőcsapatok kihirdetése után nem kapkodta hitetlenkedve a fejét egyik oldal sem, ugyanakkor Mancio mégis váratlant húzott: a mindenki által alapnak vett 4-3-3 helyett Perisicet betolta középreígy olyan 4-3-1-2 lett ez, mint a huzat.

Az első negyedóra a szívroham jegyében telt, szerencsére Handanovic van akkora klasszis, hogy egyedül is meccsben tartott minket a Bacca, Luiz Adriano párossal szemben. Az első félidő egészéről elmondható, hogy kiábrándító volt. A középpályás védekezésünk gyakorlatilag nem létezett, a Milan kedve szerint játszott át. Az első derbis fiatalok, vagyis Murillo és Kondogbia hibát hibára halmoztak, Guarín szokás szerint pontatlan volt, Perisicnek talán egy focistára emlékeztető labdaérintés jutott, Icardi eltűnt, egyedül Jovetic jelentette a fényt az éjszakában. Ha valahogy lövőhelyzetbe keveredett, nem volt szégyenlős, a félidő végén pedig parádés labdával ugratta ki Icardit, aki sajnos elluizadrianozta a ziccert.

A második félidő már úgy kezdődött, ahogy elejétől elvártuk volna. Szinte mindenkinek a teljesítménye ugrásszerűen feljavult, a fölény pedig góllá érett. Egy “nyilvánvalóan” begyakorolt labdakihozatal után Icardi futott keresztbe a tizenhatoson és vitte magával Zapatát, Guarín pedig olyan légüres térbe került, hogy senkitől sem zavartatva tudott a hálóba csavarni a rosszabbik lábával. Ezután persze jött a szokásos bekkelés, még véletlenül sem tudtuk hosszabb időre megtartani a labdát. Mihajlovic és Mancini egymást túllicitálva trollkodta szét saját szurkolóinak idegrendszerét, hiszen mindkettő lekapta a legjobb játékosát, előbbi Baccát, utóbbi Joveticet. A beálló Balotelli kétszer hozta ránk a frászt, de egyszer Handanovic mentett hatalmas bravúrral, egyszer pedig a kapufa állta a sarat. Az elfáradó Perisic helyére a végén Ranocchia állt be, csak hogy legyen egy kis 3 belső védős játék is a sztoriban, de szerencsére ez már nem osztott, nem szorzott, 2013 után újra derbit nyertünk.

Azt mindenképpen le kell szögezni, hogy nem elvárható, hogy ennyi új ember egycsapásra tökéletes harmóniában mozogjon együtt a pályán, azonban kár lenne egy kézlegyintéssel elintézni a játék képét. Első és legfontosabb, hogy – mint tegnap is kiderült, bár ez nem újdonság – Mancininél az egyének nyerik a meccset.  Tegnap a két csapat támadói nem tudták döntésre vinni a dolgot, ami mégis a mi javunkra billentette a mérleg nyelvét, az a középpályán lévő minőségbeli különbség a javunkra. Nálunk van olyan játékos a középpályán, aki képes egyedül dönteni (meg is tette), míg kuzinéknál nincs.

Bár a terv az lett volna, hogy középen az Icardi, Jovetic, Perisic trió megbontja a védelmet, ők elvétve tudtak csak összjátékot kezdeményezni egymással, így került ki a labda folyamatosan a szélre, ahonnan más megoldást nem látván Guarín, Santon és Juan Jesus ívelgette be a teljesen esélytelen Icardinak vagy Joveticnek. Erre kell majd megoldást találni Mancsnak a továbbiakban, mert a kisebb csapatok ellen kelleni fog a hosszútávú sikerességhez, hogy ne egy-egy véletlenül embert találó beadás vagy jól eltalált távoli lövés legyen az egyetlen esély a gólszerzésre.

Azt se felejtsük el, hogy Kondogbia, Melo és Guarín ide vagy oda, továbbra is könnyen kontrázható és szervezetlen a középpályánk, ami csak még erősebben kijött, amint előnybe kerültünk. 7 játékossal védtük a kapunk előterét, meg sem próbáltunk a középső harmadban labdát szerezni és megakadályozni a Milan labdajáratását, majd a végén érkezett Ranocchia a beívelések ellen pluszban. Félő, hogy Mancs ezt nem látja problémának, nála alapjáraton így fogjuk tartani a vezetést (ahogy a Carpi ellen is).

De hogy ne vádoljon senki azzal, hogy még ilyenkor is negatív vagyok, 3 forduló elteltével igencsak bizakodóan nézhetünk a jövőbe. Jelen állás szerint csak a Roma az a csapat, amely egyértelműen erősebb nálunk. Arra felesleges számítani, hogy a Juve egész évben ilyen tré lesz, előbb vagy utóbb Allegri legalább a kicsik ellen összerántja a csapatát, de egyrészt reméljük, hogy utóbb, másrészt csak van 8 pont előnyünk. A többi közvetlen rivális semmivel nem tűnik erősebbnek nálunk, ráadásul többen be is ragadtak a rajtnál, úgyhogy bőven van okunk reménykedni.

Pontozás:

Handanovic: Klasszishoz méltó teljesítményt nyújtott, reméljük mielőbb hosszabbít. (8)

Santon: Megoldotta a feladatát hátul, elöl meg annyit rakott hozzá, amennyit tudott – nem túl sokat. (6.5)

Medel: Megállta a helyét középső védőként is, de azért várjuk vissza Mirandát. (6)

Murillo: Nagyon gyengén kezdett, eladott labdák és ütemkésések jellemezték a játékát. A második félidőre lenyugodott és nagy tanár volt. (6)

Juan Jesus: Ugyanaz mint Santonnál. Sérülése után nem nézett ki jól, reméljük nem nagyon súlyos a sérülése. (6.5)

Guarín: Nagyon pontatlan volt az első játékrészben, de előhúzta a zsenijét a másodikban a gólnál. Még mindig meg tud lepni (nem tudom miért), hogy mennyire a végletek embere (7)

Felipe Melo: 3 tackle, 2 interception, 4 halálos fenyegetés. Ezt vártuk tőle. Medelhez képest technikai tudásban és játékintelligenciában is egy szinttel feljebb van. (6.5)

Kondogbia: Murillohoz hasonlóan igen gyenge első félidőt produkált, de a másodikban jöttek a labdaszerzések és mindenhova odaért. Volt egy időszak, amikor csak úgy volt hajlandó labdába érni, hogy 2-3 milanost lealázzon. (6.5)

Perisic: Nagyon nem az ő posztja a 10-es, ez kijött, de ettől függetlenül is igen gyenge meccse volt. Amikor kikeveredett a bal szélre, rögtön helyzetet teremtett. (5)

Jovetic: Laza 6 kulcspasszal zárta a meccset, ennek a csapatnak ő az alfája és az omegája, gyakorlatilag rajta múlik, hogy helyzetbe kerülünk van nem. Elmondhatatlanul fontos és sokat ér. (7)

Icardi: Eltüntették a védők, amikor meg épp nem, akkor ziccert rontott. Első meccse volt gyakorlatilag, ha belerázódott, rúgni fogja a gólokat. (5)

Alex Telles: Jól szállt be a meccsbe, előre fele jobb, mint JJ, védekezésben sem lehetett rá nagy panasz. (6)

Palacio: Sok esélye nem volt bármit is csinálni, amikor volt, akkor meg nem sikerült. (-)

Ranocchia: Mancini nem tudott volna aludni, ha előnynél a végén nem állunk át 3 belső védőre. (-)