Háromesély

Ismét akadt egy kis probléma, így a meccs kitárgyalására jöjjön egy kis felület, érdemi beharangozót sajnos nem tudunk idebiggyeszteni, ezért elnézéseteket kérjük! 

– természetesen élet-halál kérdése a 3 pont, ha esetleg sikerülne, azzal vehetnénk egy nagyobb lélegzetet végre

– Rocchi lesz a játékvezető, szóval az izgalom garantált

– a kezdőnk az eltiltások és sérülések következtében az alábbi: Handanovic – Campagnaro, Samuel, Rolando – D’Ambrosio, Hernanes, Cambiasso, Kovacic, Nagatomo – Palacio, Icardi

– a Parmában balszerencsénkre játszani fog kisebb sérülése ellenére Cassano, akit nyilván duplán fog fűteni a bizonyítási vágy Mazzarri miatt, emellett Biabianynak is hagyományosan jól megy ellenünk

Köszönjük szépen egyúttal a sportcsatornáknak, hogy ismét streamet kell vadásznunk, és ezzel egy időben élőben élvezhetjük Milánó piros-feketéinek fiókcsapatunk elleni küzdelmét.