Szappanopera

Teljesen tipikus, az Inter tavaszára pontosan jellemző meccs kerekedett a vasárnap délutáni fellépésből. Az ok pedig, hogy ilyen eredményre biztosan nem számított senki az elmúlt hetek után, a mutatott játék persze ismét egy másik lapra tartozik… A mellékzöngék pedig egy harmadikra. 

Walter Mazzarriban végre valahára megérett az elhatározás, és meglépte, amit sokan vártunk: Kovacicot a kezdő 11-be jelölte, ezzel egy időben folyamatosan dicsérte is nyilatkozataiban, kiemelve, hogy taktikailag sokat fejlődött, és elégedett azzal, amit mostanság a horvát mutat. Nos, mi pedig reméljük, hogy Mateo ezennel bent is ragad, és elkezd felfelé ívelni az ő pályája is, akárcsak Mauro Icardié.

Igen, persze, a csapból is ez folyt, így foglalkozzunk pár szó erejéig mi is ezzel a nevetséges történettel. Engem alapból nagyon meglepett, hogy a Marassi ilyen gyűlölettel fogadta Icardit, és ennek nyilvánvalóan igen nagy százalékban a Maxi López-sztori az oka, mivel a Sampdoriától egyáltalán nem haraggal vált el televarrt barátunk, és mindig is tisztelettel beszélt róluk. Természetesen a gólöröméért el lehet ítélni morálisan emberünket, nem volt sportszerű cselekedet, de érdemes azért a lélektani részét is nézni a dolgoknak: fiatal srác, mértékét tekintve mindenképp váratlanul rá zúduló gyűlölettel találta magát szemben, és a gólnál ki is szakadt belőle ez egy ilyen gesztus formájában. Én ezt egy pimasz, méltó válasznak tartom, és ahogy látszott is, ezzel ő lezárta a témát, és szerencsére kizárólag a focival foglalkozott. Ahogy mindig teszi, szerencsénkre, mondogathatjuk most már.

A meccs érdemi részéről: nem kicsit volt arcpirító, ahogy a kiállítás után mi zavarodtunk meg, és sorra jöttek a Samp gólszerzései lehetőségei, hála szlovén kapusunknak, nagyobb gond nem lett belőle, a második félidőben pedig már borítékolható volt, hogy ebbe belefáradnak a hazaiak, tetszés szerint alakíthattunk ki helyzeteket már a vége felé. Összességében a végeredmény nyilván túlzó, a hatékonyságunkat lehet dicsérni és a második félidei profizmust, valamint néhány játékos egyéni teljesítményét. Ezekből következik, hogy a Parma ellen tökéletesen megjósolhatatlan, milyen eredmény születik, ugyanúgy háromesélyes, ahogy nagyjából mindegyik meccsünk.

Pontozás:

Handanovic – Mostanában nem sok ilyet láttunk tőle, tavaly hozott néhány hasonló meccset, amikor szó szerint “a gólt is védte”. Most négy ilyet kapásból fel tudok idézni, az egyik ilyen miatt Ranocchia csókolgathatja a… kezeit. (8,5)

Samuel – Fura mód a háromfős védelem bal oldalán kapott helyet, a támadásokkal is fellépegetett néha, egy-két megmosolyogtató beadási kísérlete is akadt. Azon kívül pedig… Ő bizony a Fal még mindig, a legjobb képességű védőnk, sajnálhatjuk, hogy nem fiatalabb mondjuk 6 évvel. (7)

Ranocchia – Megérkezett a menetrendszerű, 4-5 meccsenként bekövetkező óriási “blackout”. Miért? Hogyan? Sosem növi ki? Sajnálnám, mert amúgy szimpatikus, de az ilyen momentumok általában megviselik a lelket. A Parma ellen a lelátón gondolhatja végig az élet nagy dolgait. (5,5)

Rolando – “Elintézte” Éder kiállítását Samuel komájával, ezen kívül észrevétlenül, de hasznosan tette a dolgát, jó szokásához híven (a Koné-ajándéktól jóhiszeműen tekintsünk el). (6,5)

Nagatomo – Rengeteg beadási lehetősége volt, nem nagyon élt velük, kicsit szürkébb volt a megszokottnál. (6)

Kovacic – Nem igazán hagyott kétséget afelől (most sem), hogy a kezdőben a helye, és a nyilatkozatai alapján most már Mazzarri is így gondolja – szerencsére. Látványos szerelések, tiszta, hatékony játék, a középpálya legjobbja volt(7)

Cambiasso – Szokásosan a biztonságot jelentette a védelem előtt, bár az első félidőben a kontráknál le-lemaradozott. (6)

Hernanes – Az első 45 perce talán a legrosszabb volt az összes kék-fekete félideje közül, méterekre pattantak tőle a labdák, egyedül a védekezését lehetett dicsérni. Szünet után összekapta magát, ez gólpasszban manifesztálódott, és körülbelül ezért is fontos, ha egy ilyen szintű játékos a pályán van. Ettől függetlenül örülnénk, ha még inkább összekapná magát. (5,5)

D’Ambrosio – Talán elindul ő is felfelé, miután a legjobb interes meccsét sikerült produkálnia, most már támadásban is igazán értékelhető megmozdulásokkal (gondoljunk csak az első gólra). A védekezésére eddig sem lehetett panasz, a végén elkövetett kis baromsága volt az első komolyabb hibája. (6,5)

Palacio – Csatártársával kezdenek igencsak összeszokni, ez pedig számunkra csak jót jelenthet. Gól és két gólpassz, a hatékonyság mintaképe, főleg ha van, aki levesz róla terhet. (8)

Icardi – Az emberi tényezőket már taglaltam feljebb, amit a pályán művel, az előtt lassan lengethetjük a kalapunkat. Elkiabálni nyilván semmit nem szabad, de láthatóan fejlődik a játékának minden szegmense, és egyre ügyesebb összjátékokat is láthatunk tőle az idő előrehaladtával. Tegnap a góljain kívül olyanokat is csinált, amiket nem igazán láttunk még tőle, például: visszalépett, és elkért néhány labdát, megcsinált kis passzokat. Amit meg a fejbéli dolgaival kapcsolatban ki merek jelenteni: győztes típus. Hozzá hasonló játékosokra kell építeni a jövő Interét. (7,5)

Álvarez – Feküdt neki a teljesen elfáradt és kinyílt ellenfél, a szezon elején sokszor látott posztján ficánkolt, gólpasszt is kiosztott, most dicsérhető(6,5)

Taider – Jé, ő is él még! Többet, többet! (-)

Milito – Benézett, jöhetett volna helyette mondjuk Botta is… (-)

Mazzarri – A kezdő jó volt, az nem igazán, hogy a bevadult ellen még emberhátrányban is gólokkal vezethetett volna szünetben. Szerencsére félidőben lenyugodtak a kedélyek, és a csapata profi módon bedarálta a Sampdoriát. (7)